Azt mondják, szerelemben és háborúban mindent szabad, s mily meglepő: a kötet írója alapjáraton egy katonai tábornok volt.

Stratégának biztosan nem utolsó, mert a Veszedelmes viszonyok egy olyan jól kigondolt, megkomponált, és végigvitt regény, ami méltán került a népszerű klasszikusok listájára. A Menő Könyvek jóvoltából most kapott egy szépséges új köntöst is, amivel igazi éke lesz a könyvespolcnak. :) Nézzük is a FÜLSZÖVEGet!

Ez a regény a francia forradalom előtt hét évvel látott napvilágot, és mint kortársai írják „vészt hirdetve jelent meg a XVIII. század végének vérbe borult égboltján”. Akiknek szólt, értettek a szóból. A könyvet évszázadokig kísérte az arisztokrácia bosszúja, kiadását sokáig tiltották, árusításáért büntetést osztottak. Laclos az arisztokrácia erkölcstelen életét vette célba, s bár tollát elsősorban a felháborodás vezette, olyan írói eszközöket és módszereket alkalmazott, hogy az írásból remekmű született. A francia irodalom e világhírű alkotása Örkény István kitűnő fordításában jelenik meg.

A könyvet itt találod

Anno ez volt az első levélregény, ami a kezembe került, s bár fenntartásokkal kezdtem el olvasni, rájöttem, hogy ez a fajta szerkesztés/történetvezetés roppant izgalmas és személyes, hiszen itt aztán tényleg a szereplők legbelsőbb érzéseit, gondolatait olvashatjuk. Hab a tortán, ha az író elég ügyes ahhoz, hogy a karaktereknek ezáltal igazi, mély személyiséget adjon, ami azonnal átüt a leveleiken, elhisszük, hogy az egész akár igaz is lehetne. Nos, Laclos kifejezetten tehetséges író volt, így nem meglepő, hogy kiválóan megfelelt az elvárásaimnak, melynek ékes bizonyítéka, hogy sokadjára olvstam el a történetet. SPOILER: sokadjára is imádtam! :) Mitől jó ennyire? Nekem attól, hogy bár egy letűnt korba kalauzol bennünket, mikor is nem igazán illett ilyen intim témákról beszélni, noha akkoriban sem voltak szentek az emberek, sőt. Halkan jegyzem meg, a szépen átgondolt és megfogalmazott sorok csak úgy izzanak az erotikától, ám Laclos olyan mesteri "virágnyelven" oldotta ezt meg, hogy elsőre nem is tűnik annyira hangsúlyosnak. 

Az elrendezett érdekházasságok idejében én úgy gondolom, sokkal többen léptek félre és csalták meg a házastársukat, hiszen leginkább fiatal, zsenge lányok kerültek össze jóval éltesebb, gazdag urakkal, akik vagy már egy nyugodtabb életszakaszban voltak, vagy idő előtt elhaláloztak. (Ezt mondjuk a fiatal özvegyek lehet, hogy annyira nem is bánták.) Lényeg a lényeg: a tisztes élet látszatára adóknak igencsak körültekintően kellett a szerelmi életüket szervezni, ha nem akartak a pletykák kereszttüzébe kerülni. Ékes példája ennek egyik főszereplőnk, Merteuil márkiné, aki már olyan profi szintű játékos, hogy kicsapongó élete ellenére mindenki a legerényesebb, legtisztességesebb asszonynak tartja a városban. Ő az, aki a manipulációt is megmanipulálja, sérelmeiért, és önnön szórakozásáért bárkit, bármikor megvezet, és átver. Mivel ezt oly ügyesen csinálja, hogy senkinek nem szúr szemet, igazi társaság középpontja, szinte minden fontosabb ember bizalmát élvezi. Szöges ellentéte (látszata) Valmont vikomt, aki kifejezetten arra játszik, hogy csábító hírnevét öregbítse, s ennek érdekében meg is tesz mindent, alaposan körbeudvarolja az elgyengülő asszonykákat. Kettejük kapcsolata egyértelműen szexuális feszültségen alapszik, bár néha megmosolyogtató, ahogy egymást túllicitálva bizonygatják, hogy melyikük a nagyobb csalfa, valamiféle furcsa vonzalom azért összeköti őket. Első blikkre mindketten unszimpatikusak, önteltek, önzők, és mindenkinél szebbnek, jobbnak, okosabbnak hiszik magukat. Shrek óta viszont tudjuk, hogy mindenki olyan, mint a hagyma: többrétegű. :) Nem meglepő tehát, hogy a sűrűn váltott levelekből azért egyéb személyiségjegyek is megvillannak, amik árnyaltabbá, néhol már-már szerethetővé teszi őket. Ez amúgy a kötet egyik számomra legnagyobb erénye, senki és semmi nem fekete vagy fehér, nem egyértelműen jó, vagy rossz. Mindenki hoz jó és rossz döntéseket, megbán dolgokat, vagy éppen elszalaszt lehetőségeket. 

Egyértelműen jól működő ellentét a a történetben a tiszta első szerelem kontrasztja a birtokolni vágyó, "csak azért is megmutatom" típusú hódítással, s ami a legjobb, Laclos ezt is megcsavarja, kiforgatja, megmutatja, hogy milyen keserves árat kell fizetnie azoknak, akik olyan érzelmekkel játszanak, amikkel soha nem lenne szabad. Az a helyzet, hogy ennek ellenére valahogy nem tudom sajnálni az "áldozatokat", bár egyértelműen meg lettek vezetve. Cécile és Dancey estek elsőként a csapdába, s noha fiatal koruk és tapasztalatlanságuk igencsak közrejátszott ebben, mégis szomorú voltam a döntéseik (bár Cécile esetében nagyon vitathatóak a körülmények!!!) miatt. Tourvelnét én személy szerint kifejezetten nem kedveltem soha, tipikusan egy túlmisztifikált, szerethetetlenül tökéletes karakter, bár úgy gondolom, pont ez volt a cél: A legmagasabbra ültetett bálványok tudnak a legmélyebbre zuhanni. Tény, hogy a végkifejlethez pont így volt ez jó, nem is akarom ezt túlelemezni, hiszen minden okkal történt, az már más kérdés, hogy morálisan hogyan éli ezt meg az olvasó. A levelekből felépülő eseménysorozat egy kerek egész, minden szál ki van futtatva, le van zárva. Nem maradnak nyitott kérdések, az író mindenkinek kiszabja a befejezést. Méltó, vagy nem méltó, ezt mindenki döntse el maga, nekem nagyon tetszett. Igazán stílusos, méltó pont került az I-re.

Nagyon szeretem ezt a könyvet, biztosan kézbe fogom még venni párszor, garantáltan szuper olvasmány, és a mai napig fedezek fel benne új gondolatokat, apró részleteket. Nem mellékesen ahogy telnek az évek, mindig máshogy is élem meg az olvasást, most éppen kifejezetten felháborítottak a Cécile- lel történtek. (Időközben lett egy kislányom.) Időtálló, a szerelem és az intrikák mindenki életének a részei, mindannyian játékosok vagyunk a Veszedelmes viszonyok nevű mókában. Csábítók, elcsábítottak, szerelmesek, csalódottak; valamelyik címke birtokosai biztosan voltunk/vagyunk/leszünk életünk során, s ez mindig alakít is rajtunk. Laclos tábornok zseniális művet alkotott, "hideg fővel és számító ésszel készült, ahogy tüzértiszthez illik, hogy aztán bombaként robbanjon föl a francia arisztokrácia soraiban". ( Roger Vailland) A kötet végén olvasható Örkény István levele, aki egyben a mű fordítója. Brilliánsan összefoglalja a lényeget, és megvilágítja a történetet Laclos életének aspektusain keresztül, ezzel is segítve az olvasót, hogy más szemmel tekintsen mind a szereplőkre, mind a sorsuk alakulására. Nem is ragozom tovább, tényleg az egyik kedvenc klasszikusom. Tökéletes választás lehet azoknak is, akik csak ismerkednek ezzel a zsánerrel, mivel tartalmilag és a szöveg stílusában is megkapó olvasmány. 

A könyvért hálás köszönetem a Manó Könyveknek! <3