Orwell az egyik kedvenc íróm, nagyjából az összes magyarul megjelent könyvét elolvastam, igazi rajongója vagyok.

Amikor az első hírek megérkeztek az 1984 képregény formában való megjelenéséről, izgatott lettem, de bevallom féltem is kicsit, mert ez a formátum abszolút kívül esik az olvasási komfortzónámon. Ennek ellenére biztos voltam benne, hogy a polcomon akarom tudni, és annyit előljáróban el is árulok, hogy egyáltalán nem bántam meg a döntésemet. Egészen újfajta élmény volt számomra ez a kötet, Fido Nesti rajzaival körítvé még ütősebb, még hatásosabb volt a sztori, sokadik olvasásra is teljesen letaglózott.

FÜLSZÖVEG

Első alkalommal elevenedik meg képregényformában George Orwell 1949-ben megjelent világhírű, a náci és kommunista diktatúrák ihlette negatív utópiája: Óceánia rémállama, ahol a Párt - élén a személyi kultusszal övezett Nagy Testvérrel - mindenek felett áll, a polgárokat folyamatosan megfigyelik, a háborús paranoiát szító propagandasajtó napról napra újraírja a történelmet, a szabad gondolkodás pedig halálos bűnnek számít... Az 1984 jóslata ugyan nem teljesedett és nem is teljesedhet be, mert a jövőt - szerencsére - az ember sohasem láthatja pontosan (még egy olyan zseniális író sem, mint Orwell); de napjaink diktatórikus és autokratikus rendszereiben mégiscsak sok minden emlékeztet e remekmű lidércnyomásos világára. A könyv figyelmeztetése ezért ma is aktuális - s talán mindig az lesz...

Orwell elképzelése a jövőről rendkívül ijesztő, drámai és lelombozó. Egy olyan világban élni, ahol nincs múlt, nincs jövő, nincsenek emlékek, sem érzelmek finoman szólva is tragikus. Tudjátok mi a legborzasztóbb? Napjainkban egyre több esemény igazolja, hogy ez az elképzelés egyáltalán nem olyan elrugaszkodott, mint amilyennek akkoriban tűnt. A múlt eltörlésére, semmissé tételére folyamatosan történnek kísérletek, gondoljunk csak az Amerikában zajló, a rabszolgaság és a rasszizmus emlékeinek megmásítására, megváltoztatására való törekvések. Attól, hogy átnevezzük, betiltjuk, nem beszélünk róla, a múlt még nem fog megváltozni, ám jelentős mértékben csorbulhat. Sok példát hozhatnék még, de a politikába egyáltalán nem szeretnék belefolyni, így ezt a részét nem is firtatnám tovább. 

Főszereplőnk, Winston elsőre nem különösebben szimpatikus, pont ugyanolyan "agymosott", mint a többiek. Teszi a kis dolgát, napról-napra ugyanaz a megszokott monotonitás jellemzi, ám valahol mélyen motoszkál benne egy megmagyarázhatatlan érzés. Próbálja italba fojtani, de egyre inkább eluralkodik rajta a felismerés: valami nem stimmel. Megtalálja lakásának egyetlen apró sarkát, ahol a Nagy Testvér nem láthatja, s írni kezd. Minél több összefüggéstelennek tűnő gondolatot vet papírra, annál több minden jut eszébe a múltból, ez azonban halálos veszélybe sodorja. Óceániában tilos emlékezni! Tilos gondolkodni! Tilos összefüggéseket keresni! Minden tilos, ami amúgy emberré teszi az embert! Elképzelhetetlen lenne? Sajnos egyre inkább nem az. :/

Az alaptörténet ugyanaz maradt, mint az eredeti műben, ám sokkal erőteljesebb, mivel pont a veleje van kidomborítva, ami jópárszor fejbe kólintja az olvasót. Ilyen fokú elnyomást, diktatúrát még elképzelni is szörnyű, ezzel a képi világgal pedig abszolút lehozza az embert az életről. (Jó értelemben!) Összeszedtem pár gondolatot, hogy szerintem miért érdemes ezek ellenére elolvasni.

1. Orwell munkássága az igazi nagybetűs klasszikus irodalom fontos része. Elképesztő pontossággal látott olyan dolgokat, amik bőven megelőzték a korát, szinte jóstehetséggel tapintott rá olyan dolgokra, amikből sok valamilyen formában megvalósult. A nácik és a kommunisták eszközeinek felvonultatása ilyen töménységben (nyílván vannak azért túlzások is, bár ki tudja?!) letaglózó, az ember önkéntelenül is becsülni kezdi az életét és azt a fajta szabadságot, amiben élünk - legalábbis én ezt éreztem.

2. Érdemes elgondolkodni a Párt megfigyelési módszere és a mai technikai világ összefüggésein. Egyáltalán nem vagyok egy összeesküvés- elmélet hívő, de azt már számtalanszor bebizonyították, hogy az okostelefonok, laptopok, tabletek, és úgy általában az internet korszakában sok olyan információt is megtudhatnak rólunk, amiket önmagunktól nem osztanánk meg. Orwell világában ezt csúcsra fejlesztették, hiszen sem láthatóan, sem hallhatóan, sem gondolati szinten nem lehet már semmit eltitkolni, a Nagy Testvér mindenről tud. Remélem idáig soha nem jutunk el, bár az út kétségkívül megnyílt... 

3. A történet során számtalanszor ismerhetünk rá megtörtént eseményekre a történelemből, ettől válik egyszerre sokkolóvá és lenyűgözővé. Mi mindenre képes az ember társaival szemben? Nos, mindenre! A hatalom utáni vágy óriási úr, mindig van valaki, aki a leghatalmasabb akar lenni. Az ehhez vezető úton bármi megengedett lenne? Miért van az, hogy ha csak két ember lenne a világon, az egyik akkor is előbb-utóbb uralkodni akarna a másikon?

4. A kötet lenyűgözően szép! Fido Nesti rajzai olyan elképesztő pontossággal ragadják meg az orwelli mondanivalót, hogy nagyjából a szöveg nélkül is teljesen érthető lenne. (Persze azért anélkül nem lenne ugyanaz!:)) A karakterek és az események ilyen formájú megjelenítése mindenképpen figyelmet érdemel, azok számára is érdekes lehet, akik alapjáraton nem érdeklődnének a történet iránt. 

5. Tinikorom óta nem olvastam képregényt, de most annyira beszippantott, hogy azóta még kettőt elolvastam. :D Fantasztikus ötletnek tartom a klasszikusok (de akár bármilyen más könyv) újragondolását, főleg ilyen módon, ami minden korosztályt megszólít. Jelen esetben szerintem az eredeti mű is nagyon jól rezonált az elképzeléssel, ami jelentősen hozzátett a végtermékhez. 

A mai napig ez az egyik kedvenc utópiám/disztópiám: minden komorsága, drámaisága ellenére olyan fontos és húsbavágó kérdéseket boncolgat, amiken mindenkinek el kellene gondolkodnia. 

A bejegyzés a Prológus, Komfortzónán belüli könyvek projektjének a része!

Hálásan köszönöm a Helikon Kiadónak, hogy elolvashattam! <3

A könyvet itt találod