London számomra az egyik olyan európai nagyváros, amit bár nagyon szeretnék látni, még soha nem volt hozzá szerencsém. 

Jó pár éve gyakorlatilag leszoktam a krimi/thriller zsánerről, nagy ritkán vettem csak kézbe ilyen könyveket, teljesen más olvasmányokra vágyott a lelkem. 

Ki ne gondolt volna már arra egy-egy rosszabb napon, hogy milyen jó lenne valaki más bőrébe bújni.

Ritka szerencsés emberek azok, akik már egészen fiatal -, akár gyermekkoruk során rálelnek arra az igaz barátra, aki egy életen át elkíséri őket.

A tavalyi évben visszataláltam a krimik iránti rajongásomhoz, azon belül is a skandináv írók könyveiből olvastam legtöbbet.

Idejét sem tudom megmondani, mióta szerettem volna az írónőtőtől olvasni valamit, de valahogy mindig elodázódott az éterben.

Annak ellenére, hogy soha nem voltam egy nagy videójáték rajongó, a gyerekek előtti életben időnként leültünk a férjemmel az Xbox elé kicsit NFL-ezni, vagy autóversenyezni.

A gyermekvállalás témája mindig is darázsfészek volt, soha sem értettem, amikor vadidegen emberek az első pár perc beszélgetés után arról faggattak, mikor lesz, hány lesz, miért nincs még, stb.