Annak ellenére, hogy hosszú-hosszú évek óta olvasok, a krimi királynőjének műveivel nem állok valami fényesen, mondhatni kezdő szinten vagyok.

Bár a műfaj kifejezetten a kedvenceim közé tartozik, valahogy elmentem Christie könyvei mellett, mígnem pár évvel ezelőtt egy anyukáméknál töltött hétvégére elfelejtettem olvasnivalót vinni. Az ő könyvespolcai nem szoktak cserben hagyni, így esett hát, hogy Agatha egyik kisregénye lett a kiválasztott. Azon kaptam magam, hogy sitty-sutty lecsúszott és már kezdtem is a kutatást, hátha akad még valami tőle a teli polcokon. Szerencsémre volt még ott, ahonnan az előző jött, s a lelkesedésem azóta sem csillapodott, most már a saját kis stócaimat is gazdagítja pár olvasott és olvasásra váró Christie kaland. Magáról az írónőről nem volt szinte semmi infóm, fogalmam sem volt róla ki volt ő, hogyan élt, hogyan lett belőle a zsáner ünnepelt sztárja. Ezen ismereteim bővítéséhez kapóra jött Lucy Worsley "kis" féltéglája. mely felöleli az egész Agatha univerzumot, nagy hangsúlyt fektetve az életére, valamint az abból merített ihlet történetekbe ágyazására. 

FÜLSZÖVEG: Agatha ​rettentő vonzó lehetett. Önéletrajzában pontosan kilenc különböző férfit említ meg (illetve utal rájuk), akik megkérték a kezét tizenhét és huszonkét éves kora között, s két eljegyzés is lett belőle. Derűsen tárgyilagos, amikor a kérőiről mesél. Miért tett úgy Agatha Christie egész karrierje során, mintha csak egyszerű „háztartásbeli” lenne, mikor ez nyilván nem igaz? Ahogy Lucy Worsley írja, „izgalmasan, pezsdítően modern” volt. Szörfözni járt Hawaiin, imádta a gyors autókat, és érdekelte az új tudomány: a pszichológia, amely komoly mentális krízisen segítette át. Akkor miért játszotta – minden ellenkező bizonyíték dacára – a szemérmes, gazdag századeleji úriasszony szerepét? 1890-ben született, egy olyan korban, amikor világos szabályok szabták meg, mit tehet és mit nem tehet egy nő. Lucy Worsley életrajza nem csak a világhírű bestselleríróról szól. Hanem olyasvalakiről, aki a származása és a neme jelentette akadályokat legyőzve elképesztően sikeres dolgozó nő lett. Lucy Worsley életrajza alapmű és rendkívül szórakoztató olvasmány. Személyes levelek és ritkán látott dokumentumok alapján mutatja meg, mennyire úttörő volt Agatha Christie – az a nő, aki tényleg megírta az egész huszadik századot.

A könyvet itt találod

Lucy Worsley, brit történész, a Historic Royal Palaces alapítvány főkurátora. A BBC csatornán számos történelmi műsort vezetett kivétel nélkül nagy sikerrel és íróként sem ismeretlen. Az angol történelem minden szegmense érdekelte, nem csupán családokat, személyes sorsokat tanulmányozott, az építészet területén is nagy szaktekintélyre tett szert. Ennek folyományaként 2012-ben ő felügyelte a Kensington-palota állami lakásainak és kertjeinek felújítását. 2005-ben a Londoni Egyetem Történeti Kutatóintézetének főmunkatársává, valamint a Kensington Egyetem vendégprofesszorának nevezték ki. Agatha iránti őszinte rajongásának gyümölcse az Egy sejtelmes nő, melynek már csupán a bibliográfiája világosan megmutatja, mekkora kutatómunka van a könyv mögött. Elképesztően szerteágazó levéltári emlékek, cikkek, kutatások, memoárok és eddig kiadatlan források adják a vázat, melynek mentén Worsley az olvasó elé tárja az írónő életét, s nem mellesleg fotókkal tarkítja elbeszélését Agatharól, a sejtelmes nőről.

(Képek a könyvből)

Az már az előszóban kiderül, hogy Worsley elsősorban azért is kutatta Agatha életét, mert meg akarta fejteni a titkot: miért élt úgy, mint egy hétköznapi ember, miközben valójában egy igazi úttörő volt. Szerénysége csupán az egyik az okok közül, ennél sokkal többet nyom a latba a történelmi háttér - egészen pontosan a XX.szd -, melynek sarkallatos pontja a nők helyzete és az emiatt kialakult vélt és valós korlátok. Mondanom sem kell, Agatha nem tartotta magát az elvárások többségéhez, amik nagy általánosságban a következők voltak: egy hölgy legyen karcsú, csinos, vezesse a háztartást és 100%-ban rendelje alá magát családjának, mert ugye más út nem volt kívánatos, mint fogni egy jó férjet és szülni neki egy fészekalja csemetét. Nos, ezekre az elvárásokra nem csak hogy nemet mondott, de regényeiben kiválóan reflektált is rájuk, s annak ellenére, hogy mai szemmel konzervatívnak tűnhet, nagyon is formálta, alakította, modernizálta az akkori nézetet. Rengeteg támadást kapott önmagában az írás miatt, hát még amiatt, hogy történeteiben gyilkosságok történtek (a gyerek gonosztevő végképp kiverte a biztosítékot). Nézetei sok esetben manapság már rasszizmusnak számítanak -gondoljunk csak a Tíz kicsi néger címe körül kialakult óriási balhéra -, ám azt ne tévesszük szem elől, hogy Christie egész életműve az akkori brit világnézet visszatükröződése, melyhez hozzá tartoznak az akkori társadalmi eléőítéletek. Ezen felülkerekedve pedig igenis óriási pozitív változásként kell nyugtáznunk azt, hogy az ő regényeiben ölthette magára először egy töpszli, "puhány" francia (Poirot), vagy éppen a kissé bosszantóan tudálékos idős hölgy (Miss Marple) a bűntények megoldójának becses szerepét. 

(Képek a könyvből)

Mint ahogy fentebb említettem, nem voltam jól informált Agatha életrajzát illetően, így számomra roppant izgalmas és új volt minden egyes mozzanat olvasás közben. Apró kislány korától követhettem végig az életét, vele együtt haladtam azon a kitaposatlan úton, melynek végén a méltán megérdemelt "trón" állt. Szoros kötődése a családjához, később a szerelmi és társasági életének alakulása adta főbb momentumokat, melyeket Worsley újra és újra átszőtt a regényeihez, színdarabjaihoz fűződő kapcsolódásokkal, összefüggésekkel, rengeteg idézettel alátámasztva a valós életéből vett azonosságokat. Agatha nem szeretett a középpontban lenni, ám füle és elméje mindig nyitva állt, a környezete volt a legnagyobb inspirációja. Elképesztő elhivatottság és céltudatosság jellemezte, konkrét munkatervvel alkotott, a magának állított szabályait szigorúan betartotta. Emellett nagyon szeretett élni, imádta a gyors autókat, a finom ételeket, a jó társaságot és persze a történelmet. Második férje révén lett szerelmes Egyiptomba, ahol tengernyi időt töltött nem csupán írással, hanem régészeti feltárásoknál való segédkezéssel. Pénzét soha nem sajnálta a letűnt korok feltárására fordítani, s jelenlétével, irányításával is kivette a részét a munkálatokból. Életére mindig is rányomta a bélyegét az a bizonyos eltűnés, amikor is első férjével megromlott a viszonyuk. Azóta sem derült ki, hogy egészen pontosan hol volt, mit csinált, haláláig nem tudta lemosni magáról a vádat, mely szerint szánt szándékkal rendezte úgy a dolgot, hogy férjét vádolják meg az eltűnésével, ezzel keltve rossz hírét. Bármi is volt az igazság, az emberek nem azt nézték, hogy a csalfa férj beleszeretett egy másik nőbe, hanem hogy Agatha az eltűnésével akart bosszút állni rajta ezért. Ezzel megnyerte magának a manipulatív-jelzőt, mely aztán az unszimpatikus hírességek táborába taszította és ott is tartotta gyakorlatilag végérvényesen. Bár az írónő sokféle verzióra célozgatott az igazsággal kapcsolatban, soha nem derült ki (és azt hiszem már nem is fog) mi is történt abban az időszakban, ám az esett keltette negatív visszhangot a később megírt alapos életrajzok sem tudták feledtetni. 

(Képek a könyvből)

Az írónőre mindig is jellemző volt, hogy a rengeteg dícséret és elismerés ellenére kisebbítette munkájának jelentőségét, a nyílvánosság tudatos kerülése pedig egyszerre adta meg számára a szabadságot és alapozta meg a róla kialakult előnytelen képet. Agatha mindig is úgy élt, ahogy akart, nem magyarázkodott sem döntései, sem tettei, sem művei miatt. Mindig vállalta önmagát, nem volt kenyere a megtévesztés, és nem feccölt energiát abba, hogy másnak mutassa magát, mint aki. Könyveiben ledöntötte a régi berögződéseket, családi titkokkal és pszichológiával foglalkozott, más megvilágításba helyezte a korabeli brit társadalom mindenkit érintő változásait. Csodás hagyatékát újabb és újabb generációk fedezik fel maguknak, ezáltal nem csak magukévá téve egy-egy jó krimit, hanem bepillantást nyerve egy fantasztikus, erős, céltudatos nő elméjébe. Nagyon szerettem olvasni ezt a könyvet, egészen más szemmel nézek a már elolvasott Christie-köteteimre, és alig várom, hogy a sok személyes párhuzam szemszögén át ismerhessek meg újabbakat.

Lucy Worsley (Forrás: Warwick Arts Centre)

Nem csak rajongóknak ajánlom, hanem azoknak is, akik szeretnének megismerni egy ízig-vérig brit nőt, aki a változások korában mert önmaga lenni, szenbemenni a konvenciókkal és újraértelmezte a krimit, mint műfajt. Lehet Agathát szeretni és nem szeretni, de a világirodalomban elfoglalt helyét vitatni felesleges. Megkerülhetetlen alakja a zsánernek, számos más írót indított el az általa kitaposott úton, ami bizony nem volt rögöktől mentes. Worsley kiváló munkát végzett, szórakoztató kötetében nem csupán Christie egész életművét és annak hatásait vette górcső alá, de sikerült egy kicsit kevésbé sejtelmessé varázsolnia a háttérben megbúvó nőt, feleséget, anyát, nagymamát.

Hálásan köszönöm a Helikon Kiadónak, hogy olvashattam! <3