Ha valaki pár héttel ezelőtt azt mondja nekem, hogy vámpíros, káromkodós, hentelős könyvet fogok olvasni – amit ráadásul még szeretni is fogok-, akkor biztosan kinevetem.

Ez a három jelző totálisan a figyelemfelkeltő listám végén szerepel, Edward Cullen óta nagy ívben elkerülöm a vérszívókat. Mivel azonban az én Fannim volt az a valaki, aki azt mondta, hogy el kellene olvasnom, megingott a szikla(?)szilárd, csúnya, rossz előítéletem és lesz, ami lesz alapon nekivágtam a Kristoff univerzum nyitó kötetének. Már az első oldalaknál éreztem, hogy kajálni fogom, annyira betalált a nyitó gondolat, hogy igazán lendületbe jöttem. Szóval ezúton is köszi Fanni, tényleg ismered a dörgést! <3

FÜLSZÖVEG:  Huszonhét éve kelt utoljára a nap, így az éj lényei három évtizede prédálnak a halódó nap derengésében.

Saját örök birodalmuk építésével a miénk egyre satnyul. Immár csupán néhány kihunyó fénypetty küszködik a sötétség növekvő tengerében. Gabriel de León a birodalom és az egyház védelmére felesküdött rend, az ezüstszentek utolsó tagja. De a nap eltűnésével már az Ezüst Rend sem bír az áradattal.

Ősellenségei fogságában az utolsó ezüstszent kénytelen elmesélni a történetét. Legendás csaták és tiltott szerelem, elveszett hit és újjáéledő barátságok, a Vérháborúk és az Örök Király történetét, aminek végcélja az emberiség utolsó reménye: A Szent Grál.

A Vámpírbirodalom illusztrált, epikus, dark fantasy; az Interjú a vámpírral, Az út és A szél neve törvénytelen gyereke. Az utóbbi évek legegyedibb vámpírregénye.

Fedezd fel a mélységeit!

A könyvet itt találod

Azt hiszem régóta nem használtam az oldalon ezt a szót, de most idebiggyesztem: EPIKUS! Magam is csodálkozom rajta tényleg, de az utóbbi idők egyik legjobb olvasási élményével lettem gazdagabb, amivel egyben jól ki is toltam magammal: HOL A FOLYTATÁS??? XD Fantasy volt ez a javából, olyan világépítéssel és karakterekkel, ami vitt magával, mint a pinty. Becsületszavamra mondom, még a káromkodás sem zavart – pedig azt aztán tényleg utálom -, annyira passzolt és helyénvaló volt, gyakorlatilag fel sem tűnt egy idő után. A párhuzamos idősíkot kifejezetten preferálom, szeretem végigélni, ahogy összeérnek a szálak, így ez a formátum is kifejezetten kedvemre való volt. Lelövöm itt az összes poént előre, ugye? Mi lesz ebből? XD Nos magam sem tudom, mert igazából annyira átmentem fangirl- be a végére, hogy azt sem tudom hol kezdjem. 

"A háború nem gyilkolásra tanít. Csak egy kulcs, ami kinyit egy ajtót. Minden férfi vérében rejtőzik egy fenevad Gabriel. Éheztetheted. Bezárhatod. Elátkozhatod. De végül úgyis kénytelen leszel megadni neki a jussát, máskülönben elveszi."

A hangulat kicsit középkori, elszegényedett falvak, lovaskocsik és persze az állandó homály, amióta eltűnt a nap. Gabriel de León egy csóró kisfiú, nem sok kilátással az életére nézve, agresszív, bántalmazó apja mellett nem valami rózsásan telnek a napjai. Amikor imádott húga ványadtként – segítek, vámpírként – kerül elő egy hosszabb eltűnés után, örökre megváltozik a sorsa, olyan erőt fedez fel magában, aminek a létezéséről addig fogalma sem volt. Persze ennek nagy ára van, s a megfizetéséért egy életen át kell törlesztenie. Hammar, az ezüstszent személyében lel tanítóra, aki nem finomkodik vele, dől a vér, szállnak a szitkok, hullanak a ványadtak. Innen indulnak a múlt eseményei, melyeket a már felnőtt férfi Gabriel mesél el borgőzös, deliriumos állapotban, miután fogságba ejtették. Közel 800 oldalon kavarognak a szálak ide-oda ugrálva az időben, de azt sem bántam volna, ha kétszer ennyi lett volna, imádtam minden sorát.

Részletek a könyvből (Illusztrátor: Bon Orthwick)

"(...) aki a rakás aljára került, annak sosincs vesztenivalója. Ha az embernek csak morzsákat vetnek, akkor a harag jócskán megelőzi az éhezést. Márpedig az éhség farkast kovácsol a kutyakölyökből, és örjöngő oroszlánt a kiscicából."

Gabriel, a főszereplő, egy igaz rosszfiú, akiben látszólag nincs egy szemernyi jóérzés sem. Mocskos a szája, öntelt, nem érinti meg mások sorsa - legalábbis látszólag -, konok, mindig mindent jobban tud, mint bárki más. Folyton lázad, megszegi a szabályokat, olyan hibákat vét, melyeket kizárólagosan saját önfejűsége generál. A megidézett emlékekből szépen kirajzolódik, hogy miért is alakult ez így, s természetesen az is, hogy a durva külső mögött azért akadnak finomabb érzések is. No azért nem kell túlzott romantikára számítani, ez a könyv nagyon nem ezen a vonalon mozog. :) Kifejezetten izgalmasak a karakterek, legyen szó akár az egyik, akár a másik oldal képviselőiről, remek a háttérsztori, és van egy olyan érzésem, hogy a későbbi kötetek óriási bombákat tartogatnak majd ezen a fronton is. 

"A pokol összes bugyra sem lehet szörnyűbb a tehetetlenségnél."

Elég nehéz lenne röviden összefoglalni. hogy miről is szól ez a könyv, de talán leginkább a jó és a rossz harcáról, ahol a jó sem teljesen jó. Na ezt jól megmondtam. XD Lényeg a lényeg, hogy Kristoff nem állított fel egyértelmű oldalakat, ügyesen lavíroz a határvonalon, s néha keményen át is lépi azokat, nem kevés vérrel és harccal körítve. Mindezt azonban olyan szórakoztató stílusban teszi, hogy még arra sem maradt időm, hogy néhol elborzadjak, bár azt be kell vallanom, hogy a kiszámíthatósága ellenére egy ponton azért összetörte a kis szívem. 

Jay Kristoff (Forrás: The Garret Podcast)

"Csendben ismerszik meg az ember. A némaságban halljuk meg az igazán fontos kérdéseket, amik fiókaként kopácsolnak kifelé az elménk tojáshéján. Ki vagyok? Mit akarok? Mivé lettem? Ráadásul a némaságból született kérdéseknél nincs hátborzongatóbb, mert a legtöbben arra sem méltatják őket, hogy meghallgassák a választ."

Sorozat nyitásaként több, mint jó volt, olyan alapokat rakott le, amire nagyon jól lehet építkezni, maradt bőven megválaszolatlan kérdés. Az átfedések a katolikus vallással elég hangsúlyosak, nem lehet nem észrevenni őket, bár engem ez személy szerint nem zavart, szerintem elég ügyesen ágyazta bele Kristoff a saját beteg, sötét világába.  Vámpírfronton is sikerült csavarnia egyet a megszokott kliséken, annyi féle és fajta vérszívó volt itt, kíváncsian várom a további összefüggések és kapcsolódási pontok alakulását. Ahogy Fanni is mondta nekem, ez bizony nem egy lányregény, akcióban, harcban és vérben nincs hiány, sőt, tocsogunk benne, de ez a birodalom meg is követeli ezt, ettől lesz igazán egyedi és borzongató. Az egészet belengi valami mélabú, ami az események alakulásának tekintetében nem is csoda, mégis amikor már végképp sötétségbe borulna minden, megcsillan a humor, ami kiválóan ellensúlyozza a komorságot. Ezt külön ki is emelném, mert ez a kötet bizony nagyon is humoros. Beteg, durva, sokszor közönséges, de annyira szórakoztató, Kristoff tényleg érti a dolgát. Az egyik legjobbat a végére hagytam: a kötet illusztrált, ráadásul nem is akármilyen képekkel. Lenyűgözően elevenednek meg pár oldalanként a szereplők és az események, nem csupán méltó, de a szöveget megkoronázandó kíséretet biztosítanak a remek fekete-fehér alkotások. Imádtam, na! :) Repesve várom a következő részt, remélem legalább ennyire, de lehetőleg még izgalmasabb fordulatokkal teli folytatással lep meg bennünket a Vámpírbirodalom atyja!

A kötetért hálás köszönetem a Könyvmolyképző Kiadónak! <3