Azt mondják a hozzáértők, a felnőtté válás legnehezebb időszaka a kamaszkor.

Minden megváltozik: a testünk, a világban elfoglalt helyünk, a gondolataink és az érzéseink. Óriási magaslatok és mélységek váltakoznak, miközben próbáljuk feldolgozni a tényt: a gyerekkornak vége, új korszak kezdődik, új kihívásokkal.⁣ A római születésű Giulia Caminito olasz írónő a Bracciano- tó partján nőtt fel, a kötet végén lévő megjegyzésben elárulja, hogy a regény három női karakterét is valós személyekről mintázta -többek közt önmagáról is -, illetve merített a saját élményeiből is. Elmondása szerint  A tó vize sohasem édes nem életrajzi regény és nem is autofikció, csupán egy történet, melynek bizonyos momentumai és történései a valóság töredékei, leginkább saját felnövésének fájdalmas emlékvillanásai.

FÜLSZÖVEG: A harcias és őszinte Antonia arra tanítja a lányát, hogy ne várjon semmi jót az emberektől. Gaia pedig megtanulja: nem panaszkodni, inkább elmerülni a közeli Braccianói-tóban, olvasni, tanulni, mobiltelefont cipősdobozba rejteni, a boldogtalanságot pedig oda, ahol senki sem látja. De aztán amikor először találja magát szemben a hétköznapi alattomossággal, a kislány kiszámíthatatlan, pusztító erőt fedez fel magában.
A narrátor áradó kamaszhangon mesél erről a drámai, mégis álomszerű ifjúkorról. Barátai, szerelmei, dacos tekintete úgy őrződnek meg szívünkben, mint a tó fenekén a titokzatos betlehem.

A könyvet itt találod

Egy gyermek életében a legfontosabb a stabilitás, főként érzelmi oldalról, ennek hiányában a tudomány mai állása szerint roppant nehéz élet elé néz az, aki nem kaphatja meg. Gaia családjáról sok minden elmondható, de a szeretetteljes semmiképpen sem, s ennek nyomát cipeli is magán hol becsülettel, hol mélységes megbántottsággal. Édesanyja igazi amazon, egyedük gondoskodik gyermekeiről és lebénult férjéről, nem létezik számára lehetetlen, minden helyzetből megtalálja a kiutat. Bár a jég hátán is megél, emocionálisan szinte teljesen sivár, Gaiától várja, hogy megvalósítsa azt a sorsot, amire neki soha nem volt esélye. A lány ördögi kettősségben lép a kamaszkorba; egyrészt igyekszik megfelelni anyja elvárásainak, másrészt próbál beilleszkedni társai közé, akik mind jobb körülmények között élnek, mint ő. 

"[…] a gyerekek csúfolódásának nem kell hogy értelme legyen ahhoz, hogy bántson: másnak lenni, defektesnek lenni hátrányt jelent, míg tökéletesen beleilleni a sorba segít láthatatlannak maradni […]."

Az aprócska lakásban tengődő család teljesen ki van szolgáltatva a város szociális támogatásának, egyik napról a másikra boldogulnak. Mások eldobott holmijait kénytelenek használni, amit az anya, Antonia játszi könnyedséggel alakít át, már-már kényszeresen nem dob el semmit, mindent újrahasznosít. A familia hétköznapi dinamikája több, mint elszomorító, a kilátástalan helyzetet tovább rontja, hogy a nagyobbik fivér, Mariano egy korábbi kapcsolatból született, nevelőapjával kifejezetten ellenséges a viszonyuk. Testvéreivel, Gaiával és a kis ikrekkel sem igazán kedves, betolakodóként tekint rájuk, állandóak a konfliktusok és a verbális szúrkálódások. Anyjuk és apjuk szinte idegenként él együtt, egykori szerelmüket teljes mértékben megmérgezte a férfi balesete, melynek következményeként tolószékbe került. Szegénységük sötéten ül vállukon, a gyerekeknek még játékaik sincsenek, a kis Gaia újságból kivágott babafotókkal kénytelen elfoglalni magát. Az iskolában állandó zaklatásnak van kitéve, társai gúnyolják, kirekesztik, egyetlen barátja sincs, aki enyhíthetne nyomorúságán. Ahogy otthon is, igyekszik csendben megfelelni az elvárásoknak, szinte már láthatatlanná téve magát. Édesanyjuk harcos természetének köszönhetően később átköltözhetnek egy másik városrészbe, ez azonban nem hogy javítana, inkább még ront is Gaia mindennapjain, hiszen a gazdagabb környéken még inkább szembetűnő a szegénységük. Persze itt sem időznek sokáig, újfent szedik a sátorfájukat és a Bracciano- tó közelében telepszenek le. Ennyit a stabilitásról...

Bracciano - tó (Forrás: Italia Delight)

"Nincs mobiltelefonunk, nincs tévénk, nincs számítógépünk, nincsenek eszközeink, nincsenek kommunikációs lehetőségeink, zárványok vagyunk egy vágtató világ múltjában, a világ megelőz, kőkemény patáival eltapos bennünket."

Gaiát a helyi iskola helyett Rómába járatják, azonban a hosszas ide-oda utazgatás terhét végre enyhíti az, hogy barátokra lel. Sajnos azonban újabb fájdalmas felismeréssel és érzésekkel lesz gazdagabb: szégyelli magát és családját társai előtt, s egyben irigykedik is az ő életükre. Komoly gondok ezek egy kislány számára, az önfeledt barátkozás helyett folyton saját helyzetén rágódik, képtelen elhinni, hogy valaki igazán kedvelheti, ami az otthonról hozottak tekintetében érthető is. Kényszeresen ügyel rá, hogy csupa jó jegyet kapjon és megfelelően viselkedjen, legnagyobb rémálma, hogy behívják szüleit és mindenki rájön, hogy kik is ők valójában. Ezzel a hozzáállással újabb öngólt rúg, osztálytársai strébernek bélyegzik és még több gúnyt és csúfolódást kell eltűrnie. Bánatával nincs kihez fordulnia, anyja elutasítóan reagál a panaszokra, szerinte egyszerűen nem kell másokkal foglalkozni. Fájdalmas volt olvasni ezeket a részeket, a szívem szakadt meg Gaiáért, akinek annyi is elég lett volna, hogy édesanyja meglátja boldogtalanságát, átöleli és megvigasztalja. Azt gondolom, kettejük kapcsolata azon a tényen siklott ki, hogy nők, Antonia saját gyerekkorát adta tovább a lányának, képtelen volt megtörni azt a viselkedésformát, amiben ő nevelkedett. Megpróbálni megpróbálta ugyan, de a szeretet helyett a toronymagas elvárások fegyverét használta, amivel ugyan feltüzelte a lány bizonyítási vágyát, de sajnos teljes érzelmi elszeparáltságra kárhoztatta.

"Nem tudtam, hogyan kapcsolódhatnék be én is, milyen tapasztalatot dobhatnék be a közösbe, úgy éreztem, megkárosít, megsebez a tehetetlenségem, a hangosan ki nem mondott, de nyílvánvaló és rettenetes szégyenlősségem."

A kamaszkor beköszöntével tovább romlik a helyzet, ráadásul Mariano is elköltözik otthonról, ami végképp megkeseríti az amúgy sem vidám otthoni állapotokat. Gaia belső vívódásához betársul a teste miatti aggodalom, az az igazi kamaszos fajta, ami görcsbe rántja az ember gyomrát, amikor tükörbe néz. Társai egyre nyíltabban foglalkoznak a szexualitással, a szerelemmel, ő azonban határtalan szégyenlősségének köszönhetően képtelen kimutatni érzéseit a szeretett fiú előtt. Hogyan is tehetné, amikor otthon soha semmi érzelmet nem tapasztalt meg, szülei még csak egymáshoz sem értek. Gátlásossága miatt megéli az első csalódásokat és árulásokat, még inkább kívülállónak érzi magát kortársai között, akikben dúlnak a hormonok. Még inkább a tanulásba temetkezik, köszönhetően anyja állandó érzelmi zsarolásának, nem mellesleg pedig a jó jegyek által végre kap egy kis elismerést, ami eltereli  a figyelmet arról, hogy szegénységük miatt továbbra sem képes lépést tartani kortársai igényeivel.

"Miért ellenkezik folyton? Úgy magasodik elém, mint egy duzzasztógát. Miért nem jön közelebb? Mint minden más anya, vagy legalábbis az az anya, akit én kívánok magamnak, ő pedig soha meg sem csókol, meg sem simogat, nem fésüli meg a hajam, nem bíztat, nem bátorít, hanem csak ítélkezik és követel, hanem csak megszégyenít szavakkal és vádakkal, és lerombolja minden álmom, minden remènyem."

Giulia Caminito (Forrás: Arcanestorie)

"Éveken át forradalmakra vártam, fölindulásokra, láncreakciókra, melyeknek végső hatása az én felemelkedésem lenne, végtelen lehetőségek tárháza."

Bár a történet legnagyobb része kamasz szemszögből íródott, mégis kellett hozzá az a felnőtt felfogás, ami már látja, felismeri és megpróbálja értelmezni az ok és okozat közötti összefüggéseket. Egy lelkileg megnyomorított gyerekből, egy meg nem értett kamaszból és egy folyton elgáncsolt fiatal felnőttből nem lehet kiegyensúlyozott, boldog felnőtté válni. Caminito érzékletesen mutatta meg, hogy milyen esélyekkel indul el egy kislány a nagyvilágba, akinek sem anyagilag, sem érzelmileg nincs meg a háttere. A szegénységből kitörni nem lehetetlen, az érzelmileg sivár családi környezet azonban egy életen át követ bennünket, újra és újra kifekélyesedő sebként keseríti meg az álmokat. A pénz, bár sajnos fontos tényező, nem orvosol mindent, sőt! A megvont szeretet azonban olyan maradandó károkat okoz, ami jelentősen torzítja a személyiséget, kötődésre képtelenné tesz, ezáltal lehetetlenné teszi az egészséges értékrend kialakulását. Olyan űr ez, amit a világ összes pénze sem tud betölteni, a helyén csupán csalódottság, düh és magány tátong. A kamaszkor alapjáraton zűrös, Gaia pedig nem hogy édes vizet nem kortyolt, dagonyázott az iszapban és a posványban. Szeretet hiányában az empátia és a nyitottság helyét agresszió és érzelmi távolságtartás vette át, számtalan cselekedete vett olyan fordulatot, amit egyszerűen képtelen volt kontrollálni, egyszerűen felülkerekedett rajta az elfojtott fájdalom. “Hogyan beszélnek, akiket rosszul szerettek?” Azt hiszem nagyon is így, ahogy Gaia tette ezt a könyvben. Dühösen, csalódottan, álarc mögé rejtett mélységes szomorúsággal.⁣ Erős kötet, nagyon erős!⁣ 

Hálásan köszönöm a Park Kiadónak, hogy olvashattam! <3