Zevinnel az első találkozásom a nagy sikerű Világépítők volt, ami engem is teljesen magával ragadott.

Kíváncsian vettem kézbe a nemrégiben újra kiadott Egy könyvmoly kalandos életét, amit jóval korábban, 2014-ben írt. A meglepően vékonyka kötet igazi lélekbonbon volt számomra, bár vitathatatlanul más a stílusa és azért picit érződik rajta, hogy időközben óriásit fejlődött az írónő. Ettől függetlenül remek kis olvasmány volt, élveztem minden sorát, amik tökéletesen hozták a beszédes cím keltette elvárások beteljesülését. 

FÜLSZÖVEGA. J. Fikry, a kiégett könyvesboltos nehéz éveket tudhat maga mögött: meghalt a felesége; az üzlete rosszabbul megy, mint valaha; ráadásul ellopták tőle legnagyobb értékét is, egy Poe verseket tartalmazó ritka kötetet. Idővel elfordul az emberektől, és még a könyvei sem nyújtanak számára vigaszt, mert a rohamosan változó világra emlékeztetik. Egy váratlan esemény folytán viszont kénytelen lesz újrakezdeni az életét, mert egy kislányról is gondoskodnia kell. A mogorva és életunt férfi hamarosan más szemmel néz a világra, igaz barátokra lel, újra szerelmes lesz, a könyvesboltja pedig a kisváros nyüzsgő központjává alakul át.

Gabrielle Zevin jó humorérzékkel megírt, varázslatos regénye tisztelgés a könyvek világa előtt, szerelmes levél arról, miért szeretünk olvasni és miért zárunk bizonyos embereket a szívünkbe. Nélkülözhetetlen olvasmány azoknak, akiknek a könyvek a legjobb barátai és azoknak, akik hisznek abban, hogy „senki sem különálló sziget”.

Egy könyvmoly

A könyvet itt találod 

Könyvmolynak lenni egy életérzés.⁣ Úgy kezdeni a mondatot, hogy “olvastam erről egy könyvet”, azt hiszem mindannyiunknak ismerős, akik szeretünk olvasni. A legjobb könyvek azok, amikben zsánertől függetlenül megtaláljuk saját magunk egy darabkáját, olyan történetet mesélnek el, amire magunktól talán nincsenek szavaink.⁣ Az olvasás olyan menedék, ami soha nem hagy cserben, egy pillanat alatt szakít ki bennünket a szürke hétköznapokból és repít el oda, ahol megszűnik a külvilág és csak a történet létezik. Van, aki már aprócska korától a könyvek rabja, van, aki csak később kap rá, de alakuljon bárhogy is, a könyvmolyok becses társaságához tartozni olyan világméretű élmény, mely nem ismer sem földrajzi, sem társadalmi, sem egyéb korlátot. 

"Az emberek unalmas valótlanságokkal traktálják egymást, hazudnak a politikáról, Istenről és a szeretetről. Csak egy kérdést tegyél fel valakinek, ha minden fontosat tudni akarsz róla: Mi a kedvenc könyved?"

Zevin igazán elkapta a könyvmolyság lényegét, azt, amikor a könyvek az élet szerves részei, az olvasás a tanítás, a szenvedély, az önfejlesztés és az útkeresés alapkövei.⁣ A.J. könyboltos, Amelia könyvügynök, Maya pedig egy imádnivaló kis könyvmoly, akiket összesodor az élet. Történetük keserédes, tele van szeretettel, irodalommal és nem mellesleg jobbnál jobb könyvekkel, amik kilométeresre növelték a kívánságlistámat. :) Magáról az alapsztoriról nem szeretnék túl sokat írni, hiszen a kötet rövidsége miatt nagyon könnyen szaladnék bele spojleres gondolatokba, legyen elég annyi, hogy bár kicsit kiszámítható és klisés, megmelengeti az ember szívét a kedves fordulataival és a karakterek érzelmeinek feltárásával. 

"(...) pontosan akkor kell találkoznunk egyes történetekkel, amikor megérett rá az életünk."

Ahogy fentebb írtam is, a könyv legnagyobb erénye számomra az volt, hogy tökéletesen tudtam azonosulni a Zevin által megfogalmazott könyvmolyság mibenlétével. Annyi szép és megkapó párbeszéd és leírás volt arról, hogy miért is szeretünk olvasni, egyszerűen csak hagytam magam sodródni és elmerülni az élményben. Sokszor jöttek velem szembe a saját gondolataim is, mint például a fenti idézet , mely szerint nem mindegy, hogy egy-egy történet mikor kerül a kezünkbe. A szereplőkön keresztül az is fókuszba került, hogy mennyire másként választunk olvasnivalót, és bizony gyakran előítéletesek vagyunk bizonyos zsánerekkel. A kötet színhelye, Ellis Island tökéletes választás volt, hiszen mi magunk is mind egy-egy kis sziget vagyunk, ha készen állunk rá, megannyi hidat építhetünk másokhoz, többek között a könyvek szeretetével is. Egy könyvmoly élete mindig regényes, annyi kalandot élünk át, ahány olvasnivalót kézbeveszünk, és azáltal, hogy beszélgetünk ezekről, megismerjük egymást és önmagunkat.  

"Ha nem találod a szavakat, vedd őket kölcsön. Azért olvasunk, hogy tudjuk, nem vagyunk egyedül. Azért olvasunk, mert egyedül vagyunk. Olvasunk, és nem vagyunk egyedül. Nem vagy egyedül. Az egész életem benne van ezekben a könyvekben (...). Olvasd el őket, és a szívem mélyére látsz."

Őszintén nagyon szerettem ezt a rövidke kis könyvet, megérintett, ahogy ilyen szépen csokorba szedve olvastam arról, hogy miért jó, miért fontos az olvasás. A való világ olyan kusza, szerencsés, akinek megvan a maga kis Ellis szigete, ahol békére és nyugalomra talál. Számomra ezt jelentik a könyvek és a könyvmolyság. Nem csupán magamba fektetett idő és energia, de megnyugvás, tanulás, önreflexió és nem mellesleg igazi töltődés. Más lelkes olvasókat megismerni pedig az egyik legcsodálatosabb dolog, hiszem, hogy igaz a mondás: az olvasmányaink rólunk is mesélnek. <3 Listába szedtem nektek, hogy Zevin szereplői mely történetekkel meséltek magukról, s lopták be magukat a szívembe. :)

Zevin 1

Zevin 2

Zevin 3

Zevin 4

Zevin 5

Olvasni jó, szeretni és szeretve lenni csodálatos, ezek ötvözete pedig maga a tömör gyönyör. :) Ha egy igazán kedves történetre vágytok, ami nem tör magas irodalmi babérokra, ellenben megszólít és magával ragad, akkor ne habozzatok, irány Zevin képzeletbeli könyves boltja! Ismerkedjetek meg a tulajdonossal és bájos hölgykoszorújával, no meg a váratlanul betévedő-, és törzsvásárlókkal is. :)

A könyvért hálás köszönetem a Magnólia Kiadónak! <3