Ismét a sekélyesebb énem kerekedett felül: megláttam a borítót és semmi más nem érdekelt, nekem ez a könyv kellett, biztosra vettem hogy nagyon be fog jönni. :)

A sejtelmes, sötétkék borító, a gyülekező árnyak, a komor, tóparti ház, a közeledő szörny... ah! Nem is sorolom tovább, borítékoltam magamnak a remek, borzongató élményt. Hazatérve azért megkukkantottam a FÜLSZÖVEGet és egy pillanatra elbizonytalanodtam, mindjárt el is mesélem, hogy miért.

1882-t írunk. Edinburgh-tól északra, egy elszigetelt tó szélén található a Cairndale Intézet magányos kőépületeivel, ahol egy különös doktor természetfeletti képességekkel rendelkező árváknak nyújt otthont. Hamarosan két új gyerek érkezésére számít Londonból, azonban egy veszedelmes figura vadászni kezd rájuk – egy férfi, akiből korom és sötétség árad.

A tizenhat éves Charlie Ovid kegyetlen és erőszakkal teli gyermekkora során fedezte fel, hogy a teste magától meggyógyul, ha akarja, ha nem, míg Marlowe-ra egy tehervagonban találtak rá, és furcsa, kék színű fénnyel ragyog, ráadásul képes megolvasztani az eleven húst.

Két tapasztalt nyomozó feladata lesz biztonságos helyre vinni a fiúkat, ám hamarosan mindannyian a legszörnyűbb borzalmakkal kénytelenek szembenézni. Élők és holtak világa kerül összeütközésbe egymással, és miközben mélyen eltemetett titkokra derül fény, Charlie, Marlowe és a többi árva megismeri képességük valódi természetét – ráadásul nem csak arra jönnek rá, hogy mi fenyegeti őket, hanem, hogy a legádázabb szörnyetegek olykor a legkáprázatosabb ajándékokkal érkeznek.

A könyvet itt találod

Semmi másért nem szeppentem meg, mint hogy nagyjából egy évvel ezelőtt olvastam Stephen King Az Intézet című könyvét, akaratlanul is azonnal arra a történetre asszociáltam. Természetfeletti képességű gyerekek egy kupacra gyűjtve, magányos, elszigetelt intézet...Jajj légyszi ne legyél olyan mint az! XD No nem azért, mert az ne tetszett volna, azt hiszem két nap alatt kebeleztem be a monstrumot, csupán nagyon-nagyon akartam szeretni Miro kötetét, bíztam benne, hogy homlokegyenest más lesz, nem okoz csalódást. Már az első pár fejezet után elégedetten nyugtáztam, hogy nem kell ezen aggódnom, nagyon más vonalon mozgunk, sőt mi több, A hétköznapi szörnyetegek hangulata és világa klasszisokkal jobban bejött nekem. 

"Ezek az árvák nem szokványos gyerekek, de ettől még nem szörnyetegek."

Mivel a történet szerint az 1800-as évek végén jártunk, nem volt hiány a gótikus horror elemeiből, de számomra ez egyértelműen előnyként könyvelendő, ez a stílus áll legközelebb hozzám a zsánerből. Most hogy leírtam, nem is tudom, hogy a horror címke a megfelelő-e jelen esetben, mert az elbeszélés jóval túlmutat ezen, bőven belefér a történelmi fantasy műfajba is. De nem is akarok itt variálni ezen, a lényeg, hogy ez egy remek kötet, melyben több zsáner legelőnyösebb tulajdonságai keverednek. Az izgalmas indítás után egy viszonylag lassabban építkező történetmesélés kezdődött több szálon, melyeknek egybefonódása egyértelműen a levegőben volt, ám odáig hátborzongató, kalandokkal teli utak vezettek. Így vagy úgy, a célja minden egyes szereplőnek a Cairndale Intézet volt, ami a természetfeletti gyermekek gyűjtőhelyén felül egy sokkal nagyobb titoknak a rejtekhelye is volt. 

"Maga tudja a legjobban, mekkora károkat tud okozni az előítélet, és milyen könnyen támad az emberekben félelem."

A történelmi háttér ideális színtér volt a másság üldözésének bemutatására, a kor szellemét igencsak áthatotta az ismeretlentől való félelem. Nem csoda hát, hogy a különleges gyerekek híre villámsebesen terjedt, akár kontinenseken át is a felkutatásukra indultak, ki jó, ki kevésbé jó szándékkal. Apropó! A könyv ügyesen játszik a jó és a rossz szubjektivitásával, számos esemény árnyalja azt, hogy nincs két egyértelmű pólus, ahogy csak jó és csak rossz ember sem. Néha a jószándék is sötét tetteket követel meg, ahogy a rossznak hitt emberek is tehetnek valami olyat, ami  az egyetemes jó oldalára billenti a mérleget. Miro szépen váltogatta a nézőpontokat, karaktereit véletlenül sem fixálta egy bizonyos skatulyába, időnként pedig jól fel is borított mindent, amit addig felépített. :)

"A félelem azt jelenti, hogy a fejed óvatosságra inti a szívedet. Nem rossz dolog. Az a fontos, hogy mit teszel, amikor félsz."

Bár a cselekmény nagyon szerteágazó, nem nehéz felvenni a fonalat, a számtalan felmerülő kérdésre is sorjában érkeztek a válaszok. Engem egyáltalán nem zavart az oldalak tetemes száma és a lassabb tempó, szívesen időztem ebben a kísérteties, mágiával teli világban, ahol hőseink útját élő halottak, vérszívók és szellemek kísérték. A karakterek jól felépítettek, háttértörténetük kidolgozott, szerethető, tetteik pedig jópár meglepetést okoznak. A női szereplőket kifejezetten kiemelném, külön jólesett kemény csajokról olvasni, akik nem ijedtek meg a saját árnyékuktól és a legszorultabb helyzetben is hősként igyekeztek helytállni. A gyerekeket kivétel nélkül kedveltem, sablonos módon a kis Marlowe lett a kedvencem, aki mind közül a legfiatalabbként egyben a legbátrabb is volt. A horrorelemek jól ülnek a helyükön, néhány kicsit erősebb momentumot leszámítva nem vészesek, sokkal erőteljesebb a fantasy hatás. Az élők és a holtak világának összemosása alapjáraton tuti befutó a borzongás szerelmeseinek, de bátran mondhatom, Miro szemszögéből egy egészen újszerű perspektíva nyílt meg előttem. 

"A lényegünket nem tudjuk megváltoztatni, csak a cselekedeteinket."

J. M. Miro (Forrás: The Big Thrill)

A regény legerősebb mondanivalója és magja az önelfogadás, illetve az, hogy a származás és a családi háttér vagy épp annak a hiánya csupán egy részünket határozza meg. Bár roppant nehéz, de változtatni, másik utat választani mindig lehet, a kérdés csak az, hogy vállajuk-e az ezzel járó nehézségeket, vagy a könnyebbik megoldás mellett maradunk. Nem kevésbé hangsúlyos az előítéletek pusztító erejének bemutatása, Miro kiváló csavarokkal állít görbe tükröt a látszólagos és a mögöttes igazság ellentétének. Persze nem kell egy mély filozófikus eszmefuttatásra számítani, nem is akarom ebben a színben feltűntetni, de pozitív csalódásként ért, hogy az izgalmas, feszült történetvezetés mellett azért volt itt bőven mondanivaló. A befejezés eléggé hidegzuhanyként ért, de tekintve, hogy ez csupán a nyitó kötet volt, kellőképpen fel is csigázott, mindenképpen folytatni fogom a sorit. :) A durván hentelős horror-fantasy rajongóinak valószínűleg nem fog annyira bejönni, ellenben aki szereti a sötétebb, misztikus, helyenként horrorisztikus gótikus-fantasyt, annak igen. Én az utóbbi tábort erősítem, szóval nagyon csíptem, pár estére teljesen magába szippantott ez a kis "Upside Down" világ. 

Köszönet az Agave Kiadónak, hogy olvashattam! <3