A világirodalom klasszikusainak dél-amerikai írói nagy kedvenceim, számos remek könyvet volt szerencsém már olvasni tőlük, kivétel nélkül remek élmények voltak.

Machado de Assis brazil regényíró, költő, drámaíró és novellista hazájában óriási népszerűségnek és elismerésnek örvendett, azonban sikereinek valahogy nem sikerült átlépnia országának határait. Felszabadított rabszolgák unokájaként, szegény családba született, iskolába járni minimális ideig volt lehetősége, autodidakta módon viszont elképesztő zsenialitással fejlesztette magát. Több nyelven beszélt, elsajátította többek közt a görögöt, az angolt, a németet és a franciát is. Egyetemre soha nem járt, intellektusa azonban származásához képest óriási magaslatokba emelte, ő maga alapította meg a Brazil Irodalmi Akadémiát is. Több tisztséget töltött be a Földművelésügyi, Kereskedelmi és Közmunkaügyi Minisztériumban is, korai hírnevét pedig újságokban publikált elbeszéléseivel és verseivel szerezte. Intelligenciája és társadalomkritikái már fiatalon elismerést hoztak számára, munkája jelentősen formálta a realizmus időszakát Brazíliában. Az alacsony, soványka, dadogó Assis nehezen boldogult a nőkkel, de rátalált a szerelem, feleségül vette a nála öt évvel idősebb, portugál Carolinát, kinek fehér családja kifejezetten ellenezte a kapcsolatot. Hosszú, boldog éveket töltöttek együtt, felesége halálát csupán négy évvel sikerült túlélnie, mélységes depresszióba és magányba süllyedve. 

Machado de Assis (Forrás: Wikipedia)

Annak ellenére, hogy olvasói körökben szinte csak hazáján belül volt ismert, a világ kritikusaihoz azért eljutottak az írásai, egyedi stílusát sokan, sokféleképpen próbálták leírni. A vélemények nagyon megoszlottak, míg egyesek zseninek tartották, mások kifogásolták a helyenkénti durva kifejezéseket és kifejezetten a realizmus támadásának vették elbeszéléseit. Abban azonban mindannyian egyetértettek, hogy Machado egyedi, merész, innovatív írásmódja csodálatosan ötvözte a romantika és a realizmus-naturalizmus ágait, ha úgy tetszik, a romantikus-realizmus jeles képviselője volt. A történészek szerint elbeszéléseinek háttere tökéletes képet ad a korabeli Brazília társadalmi, politikai és gazdasági működéséről, rámutat a rendszer hibás működésének pontjaira, miközben kiválóan hozza szereplőin keresztül az emberi lét csodálatosan rejtélyes érzéseit. Művei a XX. század íróit is megihlették, rajongói közé tartozik Salman Rushdie, José Saramago, Philip Roth, Cabrera Infante, Updike és Carlos Fuentes. Idén a Helikon Kiadó jóvoltából a magyar olvasók is kézbe vehették egyik legsikerebb művét, a Brás Cubas síron túli emlékezéseit, melyet Pál Ferenc kiváló fordítása, Cserna-Szabó András és magának Assisnak az előszava tesz még teljesebbé. 

FÜLSZÖVEG: Ritkán ​esik meg, hogy a világirodalom egyik nagy klasszikusa száznegyvenkét év késéssel érkezzen meg a magyar olvasókhoz. A brazil irodalom legnagyobb alakjaként számon tartott Machado de Assis különös regénye 1881-ben jelent meg először, s bár hazájában mindig is nagy megbecsülés övezte, csak jóval a szerző halála után, a 20. század második felében szerzett rangjához méltó elismerést. De vajon mi teszi különlegessé ennyi idő után is ezt a realista nagyregények korában született művet?
A regény elbeszélője, a jómódú, Rio de Janeiro-i felső-középosztályba tartozó Brás Cubas – aki saját bevallása szerint nem egy halott író, hanem egy író halott – saját halála után, a túlvilágról visszatekintve meséli el életét, amelyet kisebb-nagyobb szerelmi kalandok, nagyvilági társasági események és meggyőződés nélküli politikai ambíciók jellemeztek. Csakhogy Brás Cubasnak megvan az a különös szokása, hogy időről időre ironikus-filozofikus eszmefuttatásokkal zökkenti ki olvasóját: hol egy víziló hátán utazva mereng az idők kezdetéről, hol egy fekete lepkéről vagy egy rövid szárú csizmáról elmélkedik, hol Arisztotelész és Helvétius filozófiájából csinál tréfát, hol a könyv leendő kritikusainak üzen, hol pedig föld- és növénytani párhuzamokkal igyekszik szemléltetni a 19. század végi rabszolgatartó brazil társadalom visszásságait. Gyermekkori barátja, a tébolyult Quincas Borba révén még egy bizarr filozófiai rendszerrel, a humanitizmussal is megismerteti olvasóit. A sziporkázóan szellemes, olykor megdöbbentően groteszk és játékos regényt méltán emlegetik a posztmodern irodalom nagy előfutárai között.

A könyvet itt találod

A halott író, aki igazából egy “író halott” megvett engem kilóra. Csapongó? Igen, de ez kifejezetten jól áll neki. Szórakoztató? De még mennyire! Mindenről megvan a maga véleménye, ami néha csupán egy jólétben felnőtt, elkényeztetett jampi agymenése, néha azonban igazi életigazságokat boncolgató filozófikus eszmefuttatás. Ha nagyon le akarom csupaszítani, akkor a váz Brás Cubas céltalan, ide-oda sodródó, “bűnös viszonnyal” tarkított élete, azonban az erre épülő rétegek kifejezzetten szórakozatóak és szépen összeállnak a végére. Nem állítom, hogy néha nem kerekedett ki a szemem, de azt gondolom, szándékos volt a polgárpukkasztás, író halottként feljogosítva érezte magát arra, hogy azt mondjon, amit csak akar. Amúgy meg teljesen mindegy, miként vélekedünk róla, mert simán az olvasó arcába vágja, hogy amennyiben nem tetszik, az az ő baja, nem elég intelligens, hogy értelmezze. :)

"Mindazonáltal meg kell mondanom, hogy ez a könyv lassan születik meg, egy olyan valaki komótosságával, aki nem hajlandó tudomást venni a gyorsan elfutó évszázadról, és mélyen filozófikus mű lesz, de egyenetlenül filozófikus, egyszer komoly, azután pedig játékos, nem építő, de nem is romboló jellegű, nem tüzel fel és nem is hűt le senkit, a puszta szórakoztatásnál többet kínál, de nem akarja megváltani a világot."

Mindig kihangsúlyozom, hogy nem vagyok szakértő, sem irodalomkritikus, a véleményeim teljesen szubjektívek, a saját benyomásaim alapján születnek meg. Röviden és tömören: meg tud-e szólítani az adott történet, el tudok-e merülni benne, milyen érzésekkel csukom be a végén. Brás Cubasról annyi de annyi tűpontos irodalmi kritika született, tele velük az internet, ha bárki ezen elemzésekre kíváncsi, számtalan remek értekezést olvashat híres-neves hozzáértők tollából. Jómagam is magamévá tettem párat, érdemes rákeseni. :) Ha engem kérdeztek, akkor azt tudom elmondani, hogy imádtam a palit, Cserna-Szabó és Machado előszava pedig önmagában is megérte az olvasást. Egy korábbi posztomban már említettem, hogy minden esetben, amikor addig ismeretlen írótól olvasok, rákeresek az önéletrajzára, megpróbálom kicsit feltérképezni, hogy ki is ő, mikor, hogyan élt, milyen hatások érhették. Most is így tettem, s azt gondolom ezáltal teljesen más színben láttam az elbeszélést, nyilvánvalóan megvoltak azok a kapcsolódási pontok, amik az író saját életéhez, családjához és személyéhez kötődtek. Azt egyértelműen leszögezhetjük, hogy a társadalmi körkép és a történelmi háttér tűpontos, valóban fontos mozgatórugója az eseményeknek, hogy az akkori emberek hogyan éltek, hogyan gondolkodtak, miként szocializálódtak. Ebbe a környezetbe van beágyazva maga Brás Cubas, az aranyifjú, akire tipikusan illik a mondás, beleszületett a jóba. Azonban a történet nem a születésével, hanem a halálával indul, s az ezutáni visszaemlékezéseiből ismerjük meg életét, ami végül természetesen körként zárul ugyanezzel a momentummal. Az elkényeztetett ficsúrból öntelt, léha férfivá cseperedő Brás kellő önreflexióval tekint vissza felnövésére, világosan kifejti, hogy gyengekezű édesanyja és a rajta majomszeretettel csüngő apja nevelés címén nem sokat tettek hozzá jellemének fejlődéséhez, minden kényét-kedvét kiszolgálva, földre szállt istenként tekintettek rá. 

"A közvetlen környezet általános hatása a legfontosabb, és ezt be is mutattam: alantas jellemek, a csillogó, hangoskodó látszat kedvelése, akaratgyengeség, szeszélyes viselkedés meg a többi. Ebből a televényből és ebből  a trágyából nőtt ki az a virág, amelyik én voltam."

Ez itt azonnal egy sarkalatos ellentét Machado saját életével, hiszen ő szegény család sarjaként, de szeretetben nevelkedett, Brás családja egyértelműen a másik oldalt figurázza ki, ahol a temérdek pénz nem pótolja a biztos, támogató közeget, amit a "jól szerető" család nyújt egy gyermeknek. Kiválóan rávilágít arra, hogy enélkül a stabiliás nélkül elég céltalan, léha lesz aztán a felnőtt lét, saját gondolatok és meggyőződések nélkül pedig az illető könnyen befolyásolható és megtéveszthető lesz. A pénz és a hatalom csábítása Brást is elvakítja, az élet minden egyes területén szinte teljesen vakon van, ám ezért egy pillanatra sem sajnáltam. Egyrészt olyan szórakoztatóan mesélt erről, hogy gyakran hangosan felnevettem, másrészt pedig már fel-felcsillantak az elméjében gondolattöredékek, hogy azért mégsincs ez így rendben, vártam az áttörést, ami szerencsére nem is maradt el.

"Talán meglep, olvasóm, hogy milyen őszintén eléd tárom középszerűségemet, de tudd meg, hogy az őszinteség egy halott első számú erénye. Az életben a véleménykülönbségek, az érdekellentétek, a bírvágyak egymásnak feszülése arra késztet mindenkit, hogy elrejtse a szennyesét, leplezze a felfesléseket és a foltokat, ne tárja a világ elé a lelkiismeretében történt hirtelen megvilágosodásokat; a kötelességek legjobbika pedig az,  amikor mások befeketítése által az ember önmagát feketíti be, mert ilyen esetekben eltekinthet attól, hogy szégyenkezzék, amelynél nincs utálatosabb bűn. De mennyire más dolog a halál! Micsoda megkönnyebbülés! Milyen felszabadulás! Az ember kirázhatja a az utcára a köpenyét, szemétre hányhatja a cicomákat, fellélegezhet, lemoshatja magáról a festéket, elengedheti magát, és kertelés nélkül bevallhatja, hogy ki volt, s hogy már nem az, aki volt!"

A könyvben Machado végig az olvasóval "kommunikál", megszólítja, mesél neki, letromfolja, sokkolja, megnevetteti. Nagyon működött a dolog, olyan érzésem volt, mintha egy enyhén spicces barátomat hallgattam volna az életéről filozofálgatni. Brás egy halott ember szabadságával volt felruházva, aki már minden belső és külső megfelelési kényszer alól felszabadulva szabadon mondhatott bármit, de mégsem tét nélkül. A humor és a szarkazmus olyan gyorsan váltogatta egymást, hogy a figyelmem egy pillanatra sem lankadt. Egyik percben könnyed stílusú anekdotázgatás ment, a másikban pedig már olyan mélyen filozófikus gondolatok voltak porondon, hogy csak lestem. Természetesen ezt jó értelemben mondom, amikor már elkönyveltem volna, hogy ez a Brás milyen sekélyes és butuska volt, újra és újra bebizonyította, hogy nem is. A legelején a csapongó szót használtam, de a végére azt éreztem, hogy ezek nagyon is ügyesen kigondolt ide-oda ugrások voltak térben és időben, hiszen az a sok emberi és társadalmi kérdés, ami jelen volt a regényben, így maradt üdítően friss és izgalmas. 

"Nagy dolog az, ha valaki kap az égtől némi bölcsességet, képességet a dolgok közötti viszonyok felismerésére, készséget az összehasonlításukra, és tehetséget a következtetések levonására!"

A kötet tökéletesen lavíroz a realizmus és a paródia határán, úgy mutat rá a korabeli brazil társadalom hibáira és erényeire, hogy kifigurázza azokat. Mégsem válik könnyeddé a mondanivaló, sőt, tipikus "azt sem tudod, hogy sírj vagy nevess" események során gördülünk végig, amikbe mélyebben belegondolva nagyon is sírhatnékunk támad. No de nyugalom, szomorkodni senki nem fog, mert itt jön a képbe Machado zseniális stílusa, ami nem enged búslakodni, egy-egy komorabb gondolat után azonnal eltereli a témát és megnevettet. Ebben a regényben benne van az egész élet, annak fontosabb mérföldkövei, s ezek magukon viselik az adott kor lenyomatát is. Rabszolgatartás, a szegényebb rétegek kizsákmányolása fontos képek a brazil történelemből, nem is maradtak említés nélkül, a politikai háttér pedig remekül van tálalva, nem megy a személyes vonalak rovására. Számomra ez a könyv minden előzetes elvárásomat felülmúlta, mert amellett, hogy elképesztően jól szórakoztam, egy olyan íróval ismerkedhettem meg, aki valóban teljes mértékben egyedülálló stílusban és módon alkotott, nem mellesleg pedig örökérvényű kérdéseket boncolgatott, amik napjainkban is bőséggel megállják helyüket. Brás Cubas emlékezéseinek talán az legpozitívabb erénye, hogy az, aminek te magad látni akarod: regény, tragédia, komédia, társadalomkritika... Tudod mit kedves Olvasó? Gondolj, amit akarsz! ;)

A kötetért óriási köszönet a Helikon Kiadónak, imádtam! <3