Vidéki lány révén lételemem a természet; az erdők, mezők, dombok, hegyek és minden, ami körülvesz bennünket.

Imádok odakinn bóklászni, minden évszaknak megvan a maga varázsa, ami utánozhatatlan érzéssel tölt el és tölt fel egyben. Visszagondolva a gyerekkorom óta eltelt évtizedekre, minden alkalommal szomorúan konstatálom, hogy mekkora változások mentek végbe a szűkebb – és persze a tágabb – környezetemben is, szinte teljesen megváltozott az élőhelyem látképe. Ahol pár éve még erdők borították a határt, most csupán a tarolásból visszamaradt csonkok és üres területek látványa tűnik fájón szembe, csekély vigaszként a fel-felbukkanó kis magoncok apró vigaszával. Az, hogy az éghajlatunk mennyire megváltozott, már senki számára nem újdonság, az évszakok kezdenek egymásba folyni, illetve olyan szélsőségesen váltakozni, ami sem ember, sem az élővilág számára nem kecsegtetnek semmi jóval. Elképesztő szomorúsággal tölt el, hogy még mindig nem tartunk ott, hogy végre megálljt parancsoljunk a pusztításnak, és belássuk azt, hogy a magunknál kevesebbnek tartott természet nélkül mi magunk sem maradunk életben, nincsen olyan „B-terv”, amiben a minket körülvevő, szövevényes flóra és fauna nélkül is létezhet számunkra túlélés.

Fakitermelés (Saját kép)

Peter Wohlleben, német erdész munkásságát hosszú ideje figyelemmel kísérem, minden magyarul megjelent könyvét elolvastam. Első találkozásunk A fák titkos élete című kötet volt, mely óriási hatással volt rám, toronymagasra emelte az erdők iránti rajongásomat, ami amúgy is elég heves volt. ? A fák élnek. Jó, jó -gondolhatjátok-, ezt tudtuk eddig is, mitől olyan nagy szám ez a könyv? Wohlleben szemszögéből nézve a fák nem csupán élnek, hanem éreznek, tanulnak, kommunikálnak, nevelik az utódaikat. Persze nem olyan látványosan, hogy ezt egy laikus azonnal elfogadja, de számtalan tudományos kutatás bizonyítja, hogy a növényi világ sokkal kifinomultabb és intelligensebb, mint azt gondolnánk. Nem csak a fák, hanem minden egyes növény küzd az életben maradásért és egyáltalán a fajának fennmaradásáért. A megváltozott klíma tehát a flórát is óriási kihívás elé állítja: fenn kell maradni, meg kell tanulni alkalmazkodni, és a megszerzett tudást tovább kell adni az utódoknak. Hogyan? Wohlleben legújabb könyve pontosan ezt a témát járja körbe a tőle megszokott közérthető, izgalmas stílusban.

FÜLSZÖVEG: „Ha ​hagyjuk, az erdő mindenhol gyorsan visszatér, és megerősödik. Csupán fel kellene ismernünk, hogy mi, emberek nem tudunk erdőt csinálni, legfeljebb ültetvényeket.”

A fák nemcsak alkalmazkodni képesek a környezetükhöz, de a magvaikban lévő örökítőanyag módosulásai révén „nevelni” is tudják az utódaikat. Továbbadják nekik a megváltozott környezeti viszonyokkal kapcsolatos tapasztalataikat, és így felkészítik őket arra, hogyan birkózzanak meg a változásokkal.

Bámulatos alkalmazkodóképességüknek azonban határai vannak. A fáknak napjainkban égető szükségük van az ép közösségre, hogy párologtatással hűteni tudják magukat, és esőfelhőket hozhassanak létre. Csakhogy mindezt veszélyezteti az intenzív fakitermelés. Peter Wohlleben élesen kritizálja az erdészeti lobbi, a fakitermelő ipar és a politika önző és természetromboló döntéseit. Hangsúlyozza: nem várhatunk tovább, véget kell vetnünk a pusztításnak. Ha a fákat békében hagyjuk, képesek regenerálódni, és segíthetnek nekünk megküzdeni a klímaválsággal. 

A könyvet itt találod

Azt hiszem mindannyian, akik kicsit is figyelünk a közvetlen, zöld környezetünkre, tapasztaltuk már az elmúlt években, hogy a növények néha „megzavarodnak”. Hogy is ne tennék, amikor mi magunk is értetlenül állunk a decemberi 20 fok és a májusi havazás bekövetkezte előtt. Természetesen régen sem volt ritkaság egy-egy szélsőségesen nyakatekert évszak, de legyünk őszinték, manapság már nem számít kirívó esetnek egy-egy nagyon oda nem illő időjárási jelenség. Világszerte szélsőségesedik a hőmérséklet változása, olvadnak a jégsapkák, szinte naponta tűnnek el örökre különböző fajok, egyszóval pusztul a Föld. A farkastörvény, mely szerint a változáshoz alkalmazkodni tudó marad életben, aktuálisabb, mint valaha, hiszen a folyamat felgyorsult, jóval kevesebb az idő arra, hogy bárki vagy bármi felvegye az új ritmust, és kialakítsa a megváltozott körülményekhez passzoló új túlélési stratégiát.

"Az erdőben, jobban mondva az erdészeti üzemekben kitört a pánik. Hogyan kell felkészíteni az erdőt a klímaváltozásra, a hőségre és a szárazságra? A fák ugyan képesek tanulni, de a genetikai alkalmazkodás tekintetében sajnos iszonyúan lassúak. Mutáció, azaz a génállomány módosulása és ezzel a tulajdonságok megváltozása mindig csak a következő generációnál következhet be. Ám a természetes erdőkben az új nemzedék csak akkor léphet porondra, ha megöregedett és végül elhalt egy öreg fa, márpedig ez fajtól függően akár 600 évet is jelenthet - ami persze a rohamosan előrehaladó klímaváltozás korszakában túlságosan lassú tempó."

Az egyik legnagyobb probléma a fenti idézetben rejlik: ahhoz, hogy a fák alkalmazkodni tudjanak a változásokhoz, hosszú évszázadok kellenek. A klímánk rohamos változása sajnos nincs tekintettel ezeknek a lassú óriásoknak a lomhaságára, ráadásként pedig az emberi kéz okozta pusztítás sem ad lehetőséget arra, hogy tovább adják azt, amit megtanultak. Óriási mértékű írtás folyik világszerte, a pénz felülírja a túléléshez szükséges szemléletet: el a kezekkel az erdőktől! Mindennaposak a törvénymódosítások és az ügyesen meglelt kiskapuk, melyek lehetővé teszik, hogy még a világörökség részévé tett fás területek is a favágó gépek martalékává legyenek. Az újratelepítést szintén könnyű kijátszani, hiszen a cégek a gyorsabb profit reményében nem az őshonos, sok-sok évig növekvő fajtákat preferálják, hanem a gyorsan szárba szökkenő, viszonylag hamar kivágható és eladhatókat. És itt a következő bökkenő: egyáltalán nem veszik figyelembe, hogy az egyes fafajták teljesen másként hatnak a környezetükre, felborítva ezzel a korábbi rendszert.

(...) a bükkök és a tölgyek képesek úgy viselkedni, mint a vizek! Olyannyira le tudják hűteni a környezetüket, hogy egy Berlinhez hasonló nagyváros és egy régi erdő között akár 15 fokos hőmérsékleti eltérés is kialakulhat."

Wohhleben remekül levezette az erdők hőmérsékletet befolyásoló hatását, amit biztosra veszek, hogy már mindannyian megtapasztaltunk. Elég csak arra gondolni, hogy a legtikkasztóbb hőségben is mennyivel üdítőbbnek, hűvösebbnek érezzük a levegőt a zöldben, fákkal körülvéve, mint mondjuk egy városi utcában. Nem egy egzakt tudomány belátni azt, hogy minél több a fa – persze nem mindegy, hogy milyen -, annál kevésbé melegszik a légkör. Mint egy természetes légkondicionáló, úgy működhetnének az erdők, persze ha békén hagynánk őket. Milyen egyszerű is lenne! Számomra – és szerencsére Wohlleben számára is – érthetetlen, hogy amikor elképzelhetetlen összegeket költenek mindenféle kütyük feltalálására és létrehozására, miért nem akar senki arra pénzt fordítani, hogy a fákból készült dolgok, illetve az írtásuk fő okát, a helyükön termelt élelmiszerek, nyersanyagok (hús, gabona, len, stb.) alternatíváit megtalálja? Persze a válasz ismét a profit. 

Szomorú látkép az egyik kedvenc erdőmben (Saját kép)

Nem akarom eldurrantani a kötet összes petárdáját, legyen elég annyi, hogy igazán gondolatébresztő és cselekvésre serkentő olvasmány volt. Átfogó képet ad az erdők működéséről, és leginkább arról, hogy milyen változásokra lenne szükség ahhoz, hogy végre a megfelelő védelemben és odafigyelésben részesülhessenek. Nem meglepő módon gyökerétől kellene átalakítani a teljes rendszert és a felfogást, az erdészeti oktatás reformálásától kezdve a törvénykezésig. Természetesen ez csak úgy lehetséges, ha végre belátjuk, hogy a növényvilág – jelen esetben kifejezetten a fák – nélkül nincs opciónk az életben maradásra. Fájón reális írás, ám a végszó reménnyel teli: még nincs késő! Még mindig változtathatunk! Kell, hogy változtassunk! Szívből ajánlom a kötetet mindenkinek, hiszen ez tényleg mindannyiunk ügye, a Föld és az élővilág a létezésünk része. Ne fordítsuk el a fejünket, a tudás hatalom, és tettekre sarkall. Óvjuk meg a fákat, az erdőket, a természetet! A jövő függ tőle.

Hálásan köszönöm a Park Kiadónak, hogy elolvashattam! <3