London számomra az egyik olyan európai nagyváros, amit bár nagyon szeretnék látni, még soha nem volt hozzá szerencsém. 

Előszeretettel választok londoni helyszínű olvasmányokat, imádok belecsöppenni képzeletben ebbe a sürgő-forgó rengetegbe. London egy igazi multikultúrális olvasztótégely, bízom benne, hogy hátralévő életemben még megadatik,hogy eljussak. Sarra Manning könyve csak még tovább fokozta ezt a vágyamat, mivel annyira jól sikerült elkapnia a város hangulatát, jellegzetességeit, mintha magam is ott lettem volna. 

FÜLSZÖVEGLondon. Kilencmillió ember, kétszázhetven metróállomás. Naponta több ezer véletlen találkozás, első randi, búcsúzás és boldog viszontlátás. Egy város, ahol egy férfi és egy nő húsz éven át képtelen jól időzíteni a dolgokat. A történet 1986 őszén kezdődik, és huszonöt éven keresztül követi nyomon a szereplők életét. Jennifer és Nick kamaszkoruk óta ismerik egymást. Először barátok lesznek, majd egymásba szeretnek, aztán különválnak. A következő években azonban útjaik valahogy mindig keresztezik egymást. A szerző igazi nosztalgikus időutazásra hívja az olvasót, és a történetben a huszonöt évet meghatározó történelmi események is megjelennek. A könyv a barátságról, a szerelemről, a kamaszkori vívódásokról és a felnőtté válás nehézségeiről, vagyis magáról az életről szól.

Londonból szeretettel

A könyvet itt találod

Alapjáraton nem vagyok egy nagy romantika rajongó, ritkán akad a kezembe olyan olvasmány, ami kilépve a klisékből, tud valami újat mutatni. A fülszöveg alapján tartottam tőle, hogy ez a történet is hasonló, elcsépelt elemekkel fog felépülni, hiszen a szeret-nem szeret, se veled, se nélküled kapcsolatok témája nem újdonság, számtalan tálalásban találkozhattunk már vele. Félig-meddig beigazolódtak a félelmeim, ám meg kell mondjam, arra egyáltalán nem számítottam, hogy ennek ellenére a körítés ennyire le fog nyűgözni. Manning teljesen elvarázsolt azzal, ahogy a karaktereinek otthont és hátterer adott. Maga a város szinte élt az oldalakon, a külváros, a belváros, a tömegközlekedés, az épületek...minden, szó szerint minden teljesen egyben volt. Plusz adalékként patent korrajz társult az elbeszéléshez, ahogy haladtunk az időben, a popkultúra és a mindenkori divat szorosan követte hőseinket, akárcsak az akkoriban aktuális fontosabb világ - és londoni hírek, korszakalkotó események. 

"Jen a High Barnet megállóból felvezető lejtős utcán baktatva igazi büszke londoninak vallotta magát. Lényének szerves része volt londoni mivolta, ugyanúgy, mint kék szeme vagy az a tény, hogy az uborkán és a paradicsomon kívül más zöldséget nem evett meg."

Jent  frissen érettségizve, az előkészítő suliban ismerhettem meg, tipikus lázadóként. Levi's 501-es farmer, Martens bakancs, adományboltokból szerzett szedett-vedett ruhatár. Családja átlag londoni familia, szúrkálódós nagypapával, túlféltő édesanyával, no de senki sem tökéletes, összességében stabil hátterei a lánynak. A barátok hiánya sokkal nagyobb probléma, a nem létező társas kapcsolatait  Jen olvasással kompenzálta, igazi könyvmoly volt. Szerencsémre az általa kedvelt kötetek aktívan meg is jelentek a lapokon, imádok könyveket gyűjteni a könyvben. :) Az irodalom és az olvasás iránti rajongása később sem hagyott alább, tanulmányait, majd karrierjét is e köré orientálta. Az előkészítő suliban persze kicsit megtört végre a jég, szerzett magának pár jóbarátot, és megismerkedett a titokzatos Nick-kel.  

" Az iskola csak egy emlék maradt. Kellemetlen esemének sorozata, amelyet Jen már kezdett átértékelni, míg nem lett belőle más, mint egy rakás szórakoztató történet, amelyek elfedték kamaszkorának fájdalmait és magányát. (...) Új személyiségét imádott könyveiből merítette (...)."

Igazából a két fiatalt is az irodalom és a zene hozta össze, kapcsolatuk ezekkel indult, s végig is kísérték mindkettejüket egészen a befejezésig. Furcsa barátságnak indult az övék, sokáig nem is igazán voltak szimpatikusak egymásnak, ám az idő előrehaladtával elválaszthatatlanok lettek egészen addig, míg valami megváltozott. Ki volt előbb szerelmes a másikba? Ki vonzódott jobban a másikhoz? Nehéz lenne megmondani, mert bár első ránézésre egyértelműen Jen habarodott bele Nick-be, viszont az utólagos visszatekintés fényében nekem nagyon úgy tűnt, hogy a fiú talán tett is érte, hogy ez a folyamat elinduljon. Valójában nem is lényeges a kezdet, de az egyértelmű, hogy ez a hol fellobbanó, hol lelankadó tűz soha nem jó helyen és nem jó időben kapta el őket. Ez a klisé megvan, ugye? Amikor az egyik igen, akkor a másik nem, és fordítva. Ez a macska-egér játék bőséggel kitartott a befejezésig, azonban Manning dícséretére váljon, hogy a hullámokat tartalmasan töltötte ki. A sulis évek bicebóca fiataljai szép lassan felnőttek, szerelmeket kerestek és találtak, próbáltak rálelni az útjukra az életben. 

"Most jött csak rá, hogy mindig is így érezte magát Nick társaságában. Mintha ő ő nem lenne elég. Mintha soha nem lenne elég jó neki. Mindig olyan fiúba volt szerelmes, akinek nem volt szüksége a szerelmére."

Sarra Manning

Sarra Manning (Forrás: The Telegraph)

A romantikát kivéve a képletből nagyon szerettem azt, ahogy Jen fejezetről fejezetrevált egy önbizalomhiányos, magányos lányból sikeres, céltudatos nővé. Persze számtalan botlása volt közben, de ilyen az élet, mindenki követ el hibákat és hoz rossz döntéseket. Talán pont emiatt az esendőség és sebezhetőség miatt volt számomra Jen szimpatikusabb, bár utólag Nick-ről is azt gondolom, hogy a karaktere roppant kettős volt, a magabiztos, már-már önteltségbe hajló fiú legbelül nagyon is sérülékeny volt. Barátkoztak, összevesztek, csókolóztak, megint összevesztek...és így ment ez nagyon, nagyon, nagyon sokáig. :) Harminc év. Három évtizedes történet az övék, melyben nem csupán ők, hanem London és a világ is megváltozott. Óriási nosztalgiával és egyben szomorúan konstatáltam bizonyos részeknél, hogy a szereplők szinte teljesen az én korosztályom. No nem azért voltam szomorú, mert megöregedtem (na jó, egy kicsit azért is XD), hanem azért, mert jól emlékszem arra a néma, döbbent csendre a tévénk előtt, amikor azon az ominózus szeptember 11-én az ikertornyok összeomlottak a beléjük vezetett repülőktől. Diana halála szintén élénken előttem van, s a könyvben is megelevenedik London azon időszaka, amikor imádott hercegnőjük életét vesztette egy autóbalesetben. Utcáról utcára, metrónonalról buszvonalra, hónapokról évtizedekre építette Manning a történetet, melynek csimborasszója nekem tényleg magában a körítésben rejlett, amibe a szereplőket beágyazta. Szuper felnövéstörténet volt azon főbb mérföldkövek kiemelésével, melyeknél mindannyian megállunk, hogy átverekedjük rajta magunkat. Barátok, szerelmek, karrier, és úgy általánosságban maga az élet alkotta a könyv magját, melyből kicsírázott és szárba szökkent egy remek, ízig-vérig londoni környezet és 20.szd. végi korrajz. Szerethető szereplők, csodás kultúrális, irodalmi és zenei mementók, könnyed, szórakoztató írói stílus és London minden mennyiségben. 

Hálásan köszönöm az Athenaeum Kiadónak a kötetért! <3