A tavalyi évben visszataláltam a krimik iránti rajongásomhoz, azon belül is a skandináv írók könyveiből olvastam legtöbbet.

Van valami egészen egyedi eszenciájuk, ami talán a borongósabb helyszínekből ered, de nem is igazán akarom megfejteni a titkot, beérem azzal, hogy eddig még nem lőttem mellé egyikkel sem. Soren Sveistrup dán író Gesztenyeembere már jóideje a radaromon volt, az előzetes szuper vélemények alapján tuti befutónak tűnt, s nem is kellett csalódnom benne.

FÜLSZÖVEG: Koppenhága külvárosban egy csendes októberi reggel a rendőrség egy fiatal, egyedülálló anya holttestére bukkan, akit brutálisan meggyilkoltak és megcsonkítottak: a nőnek levágták az egyik kezét, és a feje fölé egy kis gesztenyéből készült babát lógattak.
Az ügyet Naia Thulin, az ambiciózus fiatal detektív kapja. A partnere Mark Hess, a lelkileg kiégett nyomozó, akit nemrég rúgtak ki az Europolból. A nyomozók felfigyelnek a titokzatos, gesztenyéből készült figurára, ami elvezeti őket egy korábban eltűnt személyhez: a megtalált holttest Rosa Hartung politikusnő tizenkét éves lánya. De a Hartung-ügyet már rég lezárták, a mentálisan beteg férfi, aki anno bevallotta a gyilkosságát, már rács mögött van.
Ám nem sokkal ezután egy másik nőt is meggyilkolnak, és a gyilkosság helyszínén ismét felbukkan a kis gesztenyeember. Thulin és Hess gyanítja, hogy kapcsolat van a Hartung-ügy és a meggyilkolt nők között. De mi lehet az? Nincs sok ideje a nyomozóknak, Thulin és Hess gyakorlatilag versenyt fut az idővel, mert egyre valószínűbb, hogy sorozatgyilkosról van szó, aki korántsem fejezte be ámokfutását…

A könyvet itt találod

A kötet elég nagy felütéssel indult, nagyjából borítékolható volt a borzongás és a feszült pillanatok. Egy pillanatig megfordult a fejemben, hogy lehet nem volt ez annyira szerencsés, hiszen könnyebben rájöhet az olvasó a megoldásra, ám ez a kósza gondolat abszolúte tévesnek bizonyult. Sveistrup engem személy szerint lenyűgözött, mert bár kínálkozott számtalan verzió olvasás közben, ő mégis olyan lezárást hozott össze, amit egy hangyányit sem sejtettem. Szó szerint döbbenten meredtem magam elé, hogy „na neeeeee!!!!!”. No de hova is rohanok, kezdjük csak szépen az elejéről. 

"Az élet néha nem úgy alakul, ahogyan az ember reméli."

Ez az idézet talán az egyik legnagyobb közhely, de pontosan azért, mert igaz. Van, hogy összejönnek a dolgok, van hogy nem. Határozottan igaz ez a történet két központi karakterére, Naia-ra és Mark-ra. Előbbi igazi jégkirálynő, gyermekén kívül semmiféle érzelmet nem tud kicsikarni belőle senki, ami nyomozóként ugyan előnyös lehet, de a privát életben elég magányos dolog. Mark csendes figura, agyalós típus, kezdettől érződik, hogy valami komoly törés miatt akadt meg a karrierje és került a koppenhágai rendőrséghez. Amennyire erős személyiség Naia, annyira tűnik elsőre tutyimutyinak Mark, de nem árulok el nagy titkot, ha lelövöm a poént: egyikük sem csupán annyi, amennyinek látszik. Kettejük kapcsolata ingadozó, bár eleinte egyértelműen az unszimpátia dominálja, nem mellesleg pedig a páros mindkét tagja éppen más irányba kacsintgatott, nem repestek az örömtől, hogy együtt kell dolgozniuk egy brutális gyilkosság megoldásán. A nyomozók oldaláról annyira jó volt a betekintés az egész folyamatba, hogy hogyan is próbálnak felgöngyölíteni egy ilyen ügyet, főleg amikor kiderült, hogy nagy valószínűséggel egy évekkel korábban lezárt másik eset a megoldás kulcsa. Patentul jól működtek a karakterek, a jó zsaru-rossz zsaru ellentétek, a rendőrségen belüli hatalmi harcok. 

"A gyász olyan szeretet, amely elveszítette az otthonát."

A történetre ugyanaz igaz, mint a szereplőire: mélyebb, rétegesebb, szerteágazóbb, mint amit az ember egy szimpla krimitől elvárhat. A bestiális gyilkosságokon túl komoly kérdések kavarogtak a homályban, kiemelten a családon belüli erőszak támájával, amit az írónak sikerült torokszorítóan élethűre megalkotni. Egyik gyilkosság jött a másik után - karöltve a megvilágosodással, hogy valószínűleg már évekkel korábban kezdődött a mászárlás -, egy ponton pedig bravúrosa összeértek a szálak, ami több szempontból is sokkoló volt. Egyrészt azért, mert egyértelműen bizonyított, hogy a kötetben visszavezetett okok valósak, számtalan potenciális sorozatgyilkos szaladgál a világban bántalmazó szülők, testvérek rémtettei miatt. Másrészt pedig azért, mert világszerte bárki, ismétlem bárki lehet áldozat, hiszen a családvédő rendszer mindenhol átláthatatlan, hézagos. A gyermekek védelme alapjáraton a szülők dolga, de mi van akkor, ha ők egyáltalán nem akarják óvni, sőt! Ne gondoljatok pszichopatának, de egy bizonyos szinten meg tudtam érteni azt az elvet, ami alapján a sorozatgyilkos kiválasztotta az áldozatait, s noha távolról sem gondolom azt, hogy ez oké lett volna, világosan kirajzolódott a kép, hogyan vált ő azzá a bestiává, aki rettegésben tartotta Koppenhága lakóit. Egészen addig, míg az orrom elé nem ugrott a megfejtés, fogalmam sem volt a gyilkos kilétéről. Általában szoktak lenni megérzéseim, most azonban az esélytelenek nyugalmával izgultam végig az egészet és sikerült is jól meglepődnöm. Nagyon tetszettek a kis félrevezető történetszálak, kellően izgalmasak voltak azok is, be is vittek a csalitosba rendesen. :) A vértócsákon túl igazán fontos mondanivalója volt a könyvnek több szempotból is, ezekért külön pirospont az írónak. 

"Bár a kis gesztenyeember ártatlanul nézett vissza rá, és megadóan tárta gyufaszàlból készült karját az égnek, rettegéssel töltötte el, mert bizonyossággal tudta, hogy amikor az előbb kiment a kertbe,még nem volt a széken." 

Soren Sveistrup (Forrás: alt.dk)

Dinamikus, gyorsan haladós olvasmány volt, égtem a kíváncsiságtól mi lesz a vége. Igaz a gesztenyeemberektől azóta is rosszul vagyok, a hátam közepére sem kívánom a látványukat. XD A sztori helyenként hangyányit véresebb volt, mint ami számomra még befogadható, de ez teljesen szubjektív és igazából azt hiszem viszonylag könnyen túllendültem ezen, egyértelműen az év egyik kedvence lett a zsánerben. Egy sorozatgyilkos “evolúciójának” állomásaira derül fény, miközben a tűz és víz nyomozópáros egy rég lezárt ügyet is megpróbált megoldani, melynek a jelek szerint nagyon is sok köze volt mindenhez. Szuper csavarok, húsbavágó (szó szerint) társadalmi és morális kérdések, feszült, kiválóan megkomponált konfliktusok és események. Műfajának remeke, ajánlom minden borzongásra vágyó, véresebb krimire vágyó molytársamnak.

Hálásan köszönöm a Partvonal Kiadónak, hogy olvashattam! <3