Ritka szerencsés emberek azok, akik már egészen fiatal -, akár gyermekkoruk során rálelnek arra az igaz barátra, aki egy életen át elkíséri őket.

Több évtizeden át részese lenni valaki mindennapjainak, jó és rossz élményeinek, olyan kapocs, ami nyomot hagy, szebbé és teljesebbé teszi a földi időt. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy soha egyetlen vita, nézeteltérés, mosolyszünet nem akasztja meg kicsit a kapcsolatot, de szerény véleményem szerint pont az ezeken való felülkerekedés tesz egy barátságot igazán erőssé. A titok, akár a jó párkapcsolat esetében is az, hogy ugyan látjuk a másik hibáit, gyengeségeit is, de ezek ellenére kitartunk mellette, és ha kell, ki merjük mondani azt is, ami talán elsőre nem fog jólesni. Kristin Hannah írónő a Szentjánosbogár lányok című nagy sikerű regényében egy ilyen barátság történetét írta meg, s bár sokáig halogattam, el kell ismernem, hogy méltán örvend akkora népszerűségnek. Most azonban tisztelettel megkérnék mindenkit, aki a fent említett kötetet még nem olvasta, ám a jövőben tervezi, ne olvassa tovább a bejegyzésem, mert a Repülj messzire! az előzmény egyik legfontosabb, legtragikusabb eseményénél veszi fel a fonalat. Nem szeretném senki élményét elrontani, szóval tényleg megkérnék minden spoilerre érzékeny könyvbarátot, hogy ne olvassa tovább a gondolataimat! <3 

FÜLSZÖVEG:  A ​Szentjánosbogár lányok további megindító története.

Tizenévesként, a hetvenes években Tully Hart és Kate Mularkey elválaszthatatlanok voltak. Tully volt a sminkjével és nyakba akasztós felsőivel a legmenőbb lány az iskolában. A szemüveges Kate pedig, a bokalengő farmerével, a stréber kívülálló. Ám a véletlen és a körülmények összehozták őket, és évtizedeken át kitartottak egymás mellett. Így kezdődött Tully és Kate története. Barátnők mindörökre.

De néha véget érnek a történetek, és lehetetlennek tűnik újrakezdeni őket.

Most, évekkel később, Tully életét fenekestől felforgatta a gyász. Szeretné betartani a Kate-nek tett ígéretét – hogy Kate gyermekei számíthatnak rá–, de fogalma sincs, hogyan csinálja. Mit tud arról az arrogáns, ambiciózus Tully, aki soha nem volt házas, hogy mit jelent családhoz tartozni?

Kate lánya, a tizenhat éves Marah Ryan ugyanolyan elveszett, mint Tully. A magányos és sebezhető lány megismerkedik egy fiatalemberrel, aki kézen fogja, és bevezeti az ő veszélyes, kétes világába.

Tully anyja, Dorothy Hart megbízhatatlan asszony, számtalanszor elhagyta a gyermekét, és végül összetörte a szívét. Ám most Tullynak szüksége van rá. Dorothy még egyszer visszatér, kétségbeesetten keresi a második lehetőséget, hogy jó anya legyen. De szembe kell néznie a legsötétebb félelmeivel, és elárulni múltja rettenetes titkát – csak akkor lehet az az anya, akire sérült lányának szüksége van.

Egy tragédia összehozza ezt a három gyászoló nőt, és felfedezőútra indítja őket. Mindhárman utat tévesztettek, és szükségük van egymásra – és talán egy csodára is, hogy átalakítsák az életüket, és újra higgyenek az életben.

A könyvet itt találod

Ugyan az első rész már megvolt egy ideje, valahogy soha nem került sorra, pedig mindig is érdekelt a történet, amiből sikeres filmsorozat is készült. A folytatás megjelentekor viszont eldöntöttem, hogy most van itt az idő, és közvetlenül egymás után olvastam el Tully és Kate életének alakulását. Ez volt a második olvasásom Hannah könyveiből, de ezután a pár alkalom után is bátran kijelenthetem, nagyon érti a dolgát, nem véletlen, hogy ennyire sok lelkes rajongója van. A Szentjánosbogár lányok egy igazi felnövéstörténet volt, melyben két teljesen különböző kislányból kovácsolódott elválaszthatatlan páros, akik mindketten olyan dolgokat találtak a másikban, ami belőlük vagy számukra leginkább hiányzott. Tully mindig is a legmenőbb csajok közé tartozott: csodás külső, vagány stílus, lehengerlő kisugárzás. A csillogó máz mögött azonban világéletében az az önbizalomhiányos, szeretetéhes, lelkileg sérült kislány maradt, akit az anyja elhagyott. Ezt a gyengeséget idővel fegyverré tudta alakítani, nem volt számára lehetetlen, beton akaratával és kitartásával minden álmát megvalósította, tévésztár lett. Kate vele ellentétben gyerekként szürke kisegér volt, állandó gúnyolódások céltáblája. A lovaglás és a könyvek voltak a mentsvárai egészen addig, míg a "legmenőbb csaj" a szomszédba nem költözött és megkezdődtek a közös kalandok. Kettejük közül valójában mindig is Kate volt a stabilabb lelkületű, de ő abban a szerencsében részesült, hogy családja óriási szeretettel és elfogadással vette körül, amiből aztán Tully is bőségesen részesült. Annak ellenére, hogy a két lány mindent együtt csinált, sokáig az volt az érzésem, hogy Kate csupán alárendeli magát Tullynak és az ő álmainak, miközben ő nem is tudja igazán, miben és merre keresse a boldogságát. Az is számtalan alkalommal bizonyosodott be, hogy kettejük közül Kate volt az, aki igazán és őszintén szerette a barátnőjét, aki néha annyira vakon volt viszonzásként, hogy a nyílvánvaló dolgokat sem vette észre. A történet szépsége pont abban rejlett, hogy Tully tényleg nem szándékosan volt néha annyira önző, őszintén hitte, hogy odaadó barát és a maga módján az is volt. Ne értsetek félre, kedveltem őt, de Kate volt az, aki igazán belopta magát a szívembe. Annyira elemien jó és szeretetre méltó volt, a szívem szakadt meg érte, hogy valójában egész életében Tully árnyékában érezte magát. Az igazi lelkiereje abban mutatkozott meg, hogy a sok kis tüske mellett is kitartott a barátságuk mellett, még akkor is, amikor nagyjából mindenki más kifordult volna az ajtón. Nem volt ez gyengeség, sőt! Ettől volt ő annyira erős karakter, szívem minden szeretetével drukkoltam, hogy találja meg a boldogságot azokban az emberekben és dolgokban, amire vágyott. Sajnos elérkeztünk a SPOILERhez, szóval ha eddig mégis bele-bele kukucskáltál a mondandómba, akkor most itt tényleg fejezd be az olavasást, mert ellövöm az első rész végét. Én szóltam! Tényleg ne folytasd! Komolyan! Most jön! Ha nem akarod tudni, gyorsan zárd be az oldal!!! Szóval az van, hogy az első rész végén Kate meghalt.

"Megpróbálta egyedül folytatni. Igazán megpróbálta. Még mindig próbálkozik, a maga módján, de néha csak egyetlen ember tud a talpadon tartani az életben, és ha nincs ez a kéz, ami tart, könnyen megesik, hogy lezuhanhatsz, akármilyen erős voltál valaha, vagy próbálsz erősen megállni a lábadon."

A Repülj messzire! megerősített abban, amit korábban is gondoltam: az első benyomások ellenére Kate volt az erősebb személyiség. Halála után minden összeomlott, mindenki aki szerette, elindult a lejtőn. Persze mondhatjuk, hogy a gyász ilyen és ez igaz is, de azért vannak fokozatok és különbségek. A hátrahagyott család fájdalma, a gyereküket eltemetni kényszerülő szülők gyásza és nem utolsó sorban a legjobb barát lelkén tátongó űr mind-mind súlyosan ülte meg a folytatást. Elég érzelmes típus vagyok, sajnáltam is őszintén mindenkit, valami azonban mégis hiányzott nekem. Nem volt meg az a varázs, amit az előző részben megtaláltam, bár őszintén szólva lehet ezt nem is kellett volna keresnem. A második kötet teljes egészében a gyászfeldolgozásról szólt, arról, hogy ki, hogyan próbálkozott meg elfogadni az elfogadhatatlant. Maga a folyamat tökéletesen fel is lett vázolva mindenki részéről, a végén mégis hiányérzetem volt. Első körben ezt azzal magyaráztam, hogy mivel Kate közelebb állt hozzám, nélküle már amúgy sem lett volna az igazi. Második körben kicsit soknak, meg merem kockáztatni, hatásvadásznak éreztem azt a rengeteg negatív eseményt, amik követték egymást. Aztán rájöttem, hogy talán ez nagyon is tudatos volt az írónő részéről, ezekkel is erősítve azt, hogy mennyire Kate tartotta össze ezt a kis külön univerzumot, nélküle senki nem tudta hogyan tovább. 

"Csak jóval később tudatosult bennem, amikor már túl késő volt, hogy valójában én követtem őt. Én vagyok az, aki nem tud elszakadni."

Elgondolkodtam azon, mi lett volna, ha nem Kate, hanem Tully halt volna meg az első rész végén. Arra jutottam, hogy akkor nem lett volna folytatás, és ezt nem azért mondom, mert az ő halála "jobb" lett volna. Tully igazából mindig is labilis volt, Kate volt az, aki egyensúlyban tartotta. Kettejük barátsága volt az a stabil háttér, ami az anya nélkül felnőtt Tullynak megadta a valahova tartozás érzését, hiszen barátnője mellé nem is egy, hanem két pótcsaládot is kapott. Ezeknek az origója azonban egyértelműen Kate volt, így nélküle ezek a kapcsolatok is meginogtak, vélt és valós sérelmek gyengítették meg őket, míg végül teljesen kicsúszott az irányítás mindenki kezéből. Sajnáltam szegényt, mert a saját elviselhetetlen gyásza mellett annyi minden mást varrtak a nyakába, amik persze indulatból és gyászból kimondott és megtett dolgok voltak, de az ostor valahogy mindig az amúgy is padlón lévő Tullyn csattant. 

"Az emlékek tesznek minket azzá, akik vagyunk, Tul. Ez az egyetlen poggyász, amit végül magaddal viszel. A szeretet és az emlékek tartanak ki csak. Ezért pereg le az életed a szemed előtt, amikor meghalsz. Azokat az emlékeket választod, amiket akarsz. Ez olyan, mint a csomagolás."

Utólag azt gondolom, jó megérzés volt rögtön egymás után olvasni a két részt, mert ha nem élt volna annyira élénken bennem az előzmény, valószínűleg a folytatás nem igazán tetszett volna. Viszont igazságtalan sem akarok lenni, mert önmagában a Repül messzire! nagyon fontos témákat dolgoz fel, amikért minden tiszteletem az írónőnek, hogy górcső alá vette őket mindennemű ítélkezés nélkül. Leginkább talán úgy tudnám megfogalmazni a könyv lényegét, hogy mindaz, ami Kate számára volt fontos életében, itt nyert bizonyítást, hogy valóban ezek a maradandó, igazán nyomot hagyó tapasztalások. Tully viszont amilyen sikeres volt az előzményben, itt sajnos kamatostul megfizette mindennek az árát, s keserves szenvedés árán tanulta meg, hogy a jó dolgokat sokszor észre sem vette igazán. Szívmelengető szál volt a történetben Tully édesanyjának felbukkanása, végre megismertük az ő múltját is, ami természetesen nem mentette fel semmi alól, ám jelentősen javított a megítélésén. 

"A vizsgálódás az egyetlen megoldás. Ahelyett, hogy másfelé néznél a szívfájdalomtól, bele kell bújnod, úgy kell viselned, mint a meleg kabátot egy hideg napon. Béke van a veszteségben, szépség a halálban, szabadság a megbánásban."

Netflix sorozat készült a Szentjánosbogár lányokból

Az emberi kapcsolatok bonyolultak és összetettek, szeretni másokat pedig az egyik legszebb és egyben legnehezebb feladat. Nincs tökéletes ember, ám talán pont a legjobb érzés a világon, amikor valaki a hibáink ellenére is elfogad, támogat és szeret bennünket. A családi háttér, a barátság mibenléte, az élet igazi céljának megtalálása mind-mind fontos alkotói voltak a mesének, melyben a Szentjánosbogár lányok egymás iránti szeretetének fénye mindenen át ragyogott, még a halálon túlról is. Noha életük teljesen különböző irányt vett, mégis megmaradtak egymásnak, Kate csodálatos személyisége még halála után is segítette, vezette Tullyt, aki sokszor legszívesebben egyszerűen feladta volna. Örülök, hogy ez nem így lett, mert a végére őt is nagyon megkedveltem, megérdemelt egy külön történetet, melyben azért mindenki jelen volt, akik számítottak. Szerettem ezeket a könyveket, s leginkább azért, mert annyira életszagúak, realisták. Bár a folytatás önmagában számomra kevésbé volt ütős, egységben nézve mégis méltó volt a Szentjánosbogár lányokhoz, szép lezárás volt.

Köszönöm szépen a Könyvmolyképző Kiadónak, hogy olvashattam! <3