Idejét sem tudom megmondani, mióta szerettem volna az írónőtőtől olvasni valamit, de valahogy mindig elodázódott az éterben.

Óriási rajongótábora világszerte zeng dicsőítő ódákat a történeteiről, magyar berkekben is előszerettel és jószívvel ajánlották kedves könyvrajongó ismerőseim. Ugyan az igazi téli hangulat a valóságban évek óta nem igazán mutatkozott meg, valami miatt ez a szépséges, behavazott borító azonnal megfogott, és a kötettel megkezdtem a Hannah -  univerzumban való utazásomat. Kezdhetem azzal, hogy a könyv utolsó harmadát konkrétan végig zogokva olvastam? Őszintén mondom, rengeteg hasonló történetet őrzök a szívemben, néhányat szintén meg is könnyeztem, de ilyen mértékű torokszorító szomorúságot rég nem éreztem. Elöljáróban mutatom a FÜLSZÖVEGet.

Egy ​asszony magával ragadó, szívfacsaró története szeretetről, veszteségről és megváltásról.

Egyszerre epikus szerelmi történet, amely a második világháborús Szovjetunióban játszódik, ugyanakkor bensőséges portré jelenkori anyákról és lányokról, éppen életük keresztútjánál. Feltárja a háború okozta szívfájdalmakat, a túlélés árát és az emberi szellem végső győzelmét. Ez a regény még hosszú idővel azután is kísérteni fogja
az olvasóját, hogy az túljutott az utolsó lapon.

1941. Leningrád, az egykor oly varázslatos város háborús ostrom alá került, elvágták a segítségtől, és betemette a hó. A város teli van kétségbeesett asszonyokkal, akik meg akarják menteni gyermekeiket, a családjukat és magukat…

2000. A veszteség és a kor szörnyű vámot szedett Ánya Withsontól. Végül felveszi a kapcsolatot elidegenedett lányaival. Akadozó, bizonytalan hangon kezdi meg szőni meséjét egy szépséges orosz lányról, aki egy emberöltővel korábban Leningrádban élt…

Nina és Meredith lenyűgözve ülnek édesanyjuk ágyánál, hallgatva a történetet, amely több mint hatvan évet ível át, és az ostromzár alatt álló, háború dúlta Leningrád szörnyűségeitől napjaink Alaszkájáig vezet.

A történet mögötti valóságot felfedő nyomozás során Nina és Meredith olyan megrendítő, annyira hihetetlennek tűnő titkot tár fel, ami alapjaiban rázza meg a családjukat, és megváltoztatja mindazt, amit önmagukról hittek.

Téli kert6

A könyvet itt találod

Egyértelműen leszögezhetjük azt hiszem, hogy a szülő, gyerek kapcsolat - kiemelten az anyával - mennyire meghatározza az emberek egész életét. Azt a fokú érzelmi stabilitást, amit egy szerető, támogató családban kaphatunk, semmi nem tudja pótolni, hiánya elképesztő mértékben befolyásolja a személyiséget, az érzelmek tárházát és alapjáraton a más emberekhez való viszonyt. Egy elutasító, érzelmileg elszigetelődő anya mellett felnőni szerény véleményem szerint az egyik legborzasztóbb dolog lehet a világon. Örökké vágyakozni valaki olyan szeretetére és elismerésére, akinek ez elemi része kellene legyen...szívet tépő. 

"Apu az egész életét azzal töltötte, hogy szeretetet teremtsen ott, ahol az nem létezett – a felesége és a lányai között –, és ezt még most sem tudta feladni."

A Téli kert alapját pontosan egy ilyen diszfunkcionális családi kép alkotta, és őszintén megmondom olyan dühös voltam az első oldalaknál, hogy az valami döbbenetes. Az anya, Ánya karaktere olyan mértékben taszított és meghökkentett, nem is tudom kihez tudnám hasonlítani, akit ennyire nem kedveltem volna. Ahogy a kicsi gyerekeivel viselkedett - konkrétan levegőnek nézte őket - egyszerűen megbocsáthatatlan volt számomra, nem hittem, hogy bármi olyan kiderülhet az események folyamán, ami felmenthetné őt a viselkedésének következményei alól. Nos, tévedtem.

"Az ő anyja nem tartozott azok közé a nők közé, akik felé az ember kinyújtja a kezét."

Nina és Meredith mindennél jobban vágytak arra, hogy édesanyjuk végre szeresse őket és úgy általában egyáltalán észrevegye, hogy ők is ott vannak, hiányolják. Imádott édesapjuk ugyan próbálta elhitetni velük, hogy az anyjuk valójában szereti őket, nehéz volt ezt elhinni két kicsiny gyereknek, akik folyton csak elutasítást kaptak. Egyedül az estisötétségben elsuttogott mesékkel tudtak kapcsolódni Ányához, ám egy rosszul elsült karácsonyi meglepetés után ez az apró kapocs is elenyészett, a nő gyakorlatilag megszűnt anyának lenni. Atya ég, hogy milyen szívszorító volt ezeket a részeket olvasni, Hannah nem fukarkodott a lelki tőrdöfésekkel. Nem meglepő módon felnővén a lányok élete nem volt idilli, mindketten cipelték sebeiket, melyek sosem gyógyultak be. 

"Évekig próbálta az anyját ugyanolyan feltétel nélkül szeretni, mint ahogy az apját szerette. Az a vágy, hogy szeressen és szeressék, ifjúkorának a sarokköve volt, és az első igazi hibája is."

Nina kötődni képtelen életet élt, fotósként beutazta az egész világot, előszeretettel a háború - és egyéb katasztrófa sújtotta területeket, mintha szánt szándékkal kereste volna az adrenalint és a veszélyt. Látszólag boldog volt ezzel az életvitellel, de idővel szembesülnie kellett vele, hogy ez csupán egy menekülési stratégia a számára, hogy ne kelljen szembenéznie az igazi életében tátongó hiányosságokkal. Vele ellentétben Meredith korán férjhez ment első szerelméhez, mindent alárendelt a családjának, s most, hogy a lányai kirepültek, rádöbbent, hogy egész életében mások igényeinek rendelte alá magát, hosszú évek óta semmi nem csinált a saját kedve szerint. Mindketten fuldokoltak az életükben, olyan döntések előtt álltak, melyeket nem voltak képesek meghozni, s a totális összeomlást azt hozta el, amikor szeretett édesapjuk meghalt. Halálos ágyán megígértette velük, hogy meghallgatják anyjuk történetét, akitől pedig azt kérte, meséljen el nekik mindent, amiről annyi éven át hallgatott. 

"Hogyan ismerhetné egy nő a saját történetét, amíg nem ismeri az anyjáét?"

Ha jobban belegondolok, a Téli kert egy roppant összetett, számos témát felvonultató regény, amely a fülszövegből egyáltalán nem világlik ki. Az alapján egy igazi háborús elbeszélésre számítottam, s noha bőven akadtak benne ilyen részek is, nem ez volt a fő alkotóelem. Sokkal inkább szól a történet női sorsokról, a nők erejéről és arról, hogy a szeretteikért mennyi sorscsapást képesek elviselni az emberek. A diszfunkcionális család utóhatásait megmutatva annyira jól kidolgozott és felépített karaktreket kaptam, akikkel a legmaximálisabban tudtam azonosulni. Mind Nina, mind Meredith belopta magát a szívembe, sorsuk alakulásában számos dologban magamra ismertem, és őszintén mondom, tanultam a hibáikból. Tehettek ezekről vagy sem? Nem tisztem megítélni, hiszen én szerencsés voltam, édesanyám szeretetében fürödve nőttem fel, nem ítélkezem. Annyi bizonyos, hogy öröm volt végigmenni velük azon a bukkanókkal teli úton, ami odáig vezetett, hogy elfogadják: nem az ő hibájuk volt anyjuk viselkedése.

Kristin Hannah

Kristin Hannah (Forrás: UW Magazine)

"Igaz amit mondanak. A gyerekek felnőtté válnak, akikből aztán újból gyerek lesz."

Ánya, Ánya, Ánya! Amennyire gyűlöltem az elején, annyire megszakadt érte a szívem a végére. Noha nem mentem fel a tettei és a viselkedése alól, de annak fényében, amin átment, meg tudom érteni. Azok az elmondhatatlan traumák, amiket megélt, sok mindenre magyarázatot adtak, zokogva olvastam azokat az oldalakat, ahol végre megnyílt a lányainak és elmesélte, hogy ki is volt ő valójában.  Hannah tökéletes receptet talált arra, hogy mindezt a sok témát szépen elegyítse, egyáltalán nem éreztem azt, hogy túl sok vagy éppen túl kevés lenne. Gondosan ügyelt minden egyes megkezdett szálra, el is varrta őket a végére becsülettel. Mellékszereplői jól kidolgozottak voltak, tökéletesen kerekítették ki hőseink útját, mindannyian hozzátettek a történet értékéhez. Nagyon megszerettem ezt a könyvet, annyira fontos mondanivalói vannak kapcsolatokról, családról, szerelemről, megbocsájtásról. Talán a legigazibb üzenete mégis az, hogy soha nem késő küzdeni azért és azokért, akiket szeretünk. A múlt ismerete nagyon fontos az identitásunkhoz, alakít rajtunk, formálja a jövőnket. Szerencsések azok, akiknek van, aki elmesélje...

A kötetért hálás köszönetem a Könyvmolyképző Kiadónak! <3