Egy pillanatra képzeljétek magatokat abba a szörnyű helyzetbe, amellett, hogy háború zajlik körülöttetek, egyik pillanatról a másikra jön egy utasítás:  a lakóhelyetek pár héten belül a kormányé és el kell hagynotok. 

Az angliai Dorset megyében található Tyneham szellemfaluval pontosan ez történt, 1943 karácsonyakor rekvirálta a hadügyminisztérium. Az ott élő 225 embert ideiglenesen kitelepítették, ám a lakóházak és a körülöttük lévő 7500 hektáros terület a mai napig nem került vissza az eredeti tulajdonosokhoz. Annak ellenére, hogy a terület állandó hadgyakorlati szintér volt, a természet és az állatvilág szép lassan birtokba vette és visszahódította. 1975-ben civil nyomásra hétvégente megnyitották a falut és az azt övező túrista útvonalakat. Meglepő módon az épületek nagy része sértetlenül, illetve minimális sérüléssel élték túl a hadgyakorlatokat, s napjainkban is látogathatóak az időközben múzeummá avanzsált épületek. 

Tyneham village evacuated during the war in Dorset,UK

Tyneham napjainkban

Lorna Cook írónőt megihlette a falu története, ráadásul párhuzamos elbeszélésében egyszerre idézte meg a rekvirálás előtti rövidebb időszakot, valamint a jelent, amikorra is már látványosság lett a régi házikókból. A FÜLSZÖVEG alapján egy abszolúte könnyed szerelmi történetre számítottam és nagyjából azt is kaptam, kissé felemás érzésekkel. 

Két nő. Két évszázad. Egy sorsdöntő éjszaka.

1943

A világ háborúban áll, Tyneham lakóit pedig hatalmas áldozathozatalra kérik fel: arra, hogy átengedjék otthonaikat a brit hadsereg számára. A távozásuk előtti éjszakán azonban egy szörnyű esemény miatt három embernek mindörökre nyoma vész.

2018

Melissa romantikus nyaralása félresiklik Dorset partjainál, amikor rábukkan egy nőről készült furcsa fényképre. Az asszony egykor Tynehamben lakott, egy közeli elhagyatott faluban. Melissa eltökélt szándéka, hogy kideríti, mi történt vele, de a falu szörnyű titkokat rejteget, Melissa élete pedig – miközben az igazság után kutat – olyan irányt vesz, amilyenre sohasem gondolt volna…

Az elfeledett falu

A könyvet itt találod

Nagyon szeretem a több idősíkú elbeszéléseket, mindig érdeklődve várom a kapcsolódási pontokat, ahol a szálak összeérnek. Jelen esetben ott volt egyszer a II. világháború időszaka, másodsorban pedig a mi korunk, annak minden modernitásával. Be is vallom mindjárt itt az elején, a múltbéli események miatt szerettem olvasni ezt a kötetet, teljes mértékben az vitte számomra a hátán az egészet. Alig vártam, hogy Veronica részei következzenek, mert bár az ő karakterét rengeteg családon belüli erőszak, lemondás és rettegés kísérte, annyira szuper körítést és háttértörténetet kapott, amit izgatottan vártam kibontakozni. Ezzel szemben sajnos a jelenben Melissával nem sikerült megbarátkoznom, klisés, kiszámítható, már-már unalmas volt, ahogy - VIGYÁZAT!!! SPOILER!!! - a szakítás után azonnal megjelent a tökéletes álompasi, akivel egy kis kötelező kalamajka után boldogan omoltak egymás karjaiba. 

"Avatatlan szemeknek Bertie viselkedése relatíve normálisnak tűnhet. Szörnyű, de hiteles színdarabot ad elő a külvilágnak. Évek óta játssza."

A múltban egy szomorú történet bontakozott ki, melyben egy bántalmazó kapcsolat sötét eseményei sejlettek fel oldalról oldalra. Egy házasság mindennapjai, ahol állandó jelleggel volt jelen az erőszak, az alkoholizmus és az érzelmi elnyomás, melyekből a külvilág nem igazán érzékelt semmit. A ház többi lakója előtt egyértelmű volt, hogy mi zajlik az orruk előtt, de abban a korban a nők helyzete nem engedte azt, hogy bármelyikük határozottan fellépjen ez ellen. Az írónő kifejezetten finoman nyúlt a témához, szépen körüljárta a "miért nem lép ki belőle" sztenderdet, ami ugye manapság is az első felvetések között szerepel annak ellenére, hogy ma már tudjuk, mennyire nem egyszerű helyzet ez, ahogy akkoriban sem volt az, sőt. Ezeket a fejezeteket nagyon szerettem, izgalmas, érzelmes és feszültséggel teliek voltak, s noha volt egy halovány sejtésem a végkifejletről, azért sikerült meglepődnöm a lezárásnál. 

"Igaz szerelem, ami arra ösztökél, hogy adj és elfogadj; és bizalommal jár, ami valójában az egyik legfontosabb emberi szükséglet."

A jelenben zajló szál jóval kevésbé volt érdekfeszítő számomra, mert bár ezen keresztül fejtettük meg a régmúlt titkait, Melissát valahogy nem sikerült megkedvelnem. Túl kiszámítható volt, túl sablonos, olyan igazi könnyed romantikus vonal, amivel alapjáraton nem lett volna bajom, de Veronica mellé állítva csak még hangsúlyosabbá váltak ezek a különbségek. Az különösen bosszantott, hogy nála is felmerült a családon belüli agresszió bizonyos formája, ám annak ellenére, hogy az is nehéz ügy, lógva maradt a levegőben. Itt-ott megpendítette az írónő, de semmi komolyabb színezetet nem adott neki, ezáltal pedig olyan semmiségnek tűnt fel a másik oldallal szemben, ami elég méltatlan lett a végére. 

"Kérjük, vigyázzanak a házakra és a templomra! Lemondtunk az otthonainkról - ahol több család generációk óta él - azért, hogy segítsünk megnyerni a háborút, és hogy a férfiak újra szabadok lehessenek. Egy nap visszatérünk ide. Köszönjük, hogy kedvesen bánnak a faluval!"

Lorna Cook

Lorna Cook (Forrás: GoodReads)

Ezt a szívszorító üzenetet a valóságban az utolsó, falut elhagyó lakó függesztette a templom ajtajára. Ebben a pár sorban annyi keserűség és remény van, ami tökéletesen visszaadja azt a borzalmas helyzetet, amivel az elején is kezdtem. Tyneham történelme, az onnan elköltöztetett családok múltja kifogyhatatlan tárház, ideális választás volt Cook számára. A festői szépségű, tengerparti falu kis házai és egyéb épületei idilli körítést adtak az amúgy sötét, keserédes elbeszélésnek, melyet aztán a jelenben tovább lágyított a modernizáció. Jó ötlet volt ezeket ellentétként bemutatni, mert amellett, hogy korhű volt, rávilágított arra is, hogy az idő mennyi változást hozott magával mind földrajzilag, mind társadalmilag. Hangulatkeltésben szintén jeleskedett az írónő, főleg Veronica oldalán, ahol néha már-már thrilleri magasságokba hágott a feszültség, ám számomra ezeket túlságosan megtörték Melissa fejezetei. Összességében roppant felemás érzésekkel fejeztem be a könyvet, mert amennyire szerettem az egyik felét, annyira nem a másikat. Nem szoktam és nem is szeretek ilyen következtetéseket levonni, hiszen én nem vagyok író és nem is tisztem bírálni az írói szándékot, de jelen esetben lehet szerencsésebb lett volna megmaradni a múltban, és az egész könyvet annak szentelni, mert az tényleg príma volt. Fontos támát boncolgatott, egyik oldalról sikerült is viszonylag könnyedebb formában, mégis érdemileg megmutatni azt, ám a másik oldalról - ami feltételezésem szerint pont oldani próbálta ezt - túl könnyedre sikeredett, számomra nem tudott szépen, harmonikusan összesimulni a végére. Nem csupán egy tipikus romantikus könyv, de 50%-ban mégis megmaradt annál a formánál, így azoknak ajánlom, akik szeretnének egy tartalmasabb, könnyedebb történettel kikapcsolódni. 

A kötetért hálás köszönetem a Könyvmolyképző Kiadónak! <3