Tisztán emlékszem az első találkozásomra a görög történelemmel általános iskolából, azonnal lenyűgözött az a szerteágazó, komplex világ, amire a mitológiájuk épül.

Persze akkoriban még nem tudtam, hogy mennyire sok szex, erőszak és vérontás színezi ezeket a történeteket, de „talán” nem is baj, hogy ezekkel a momentumokkal nem annyi idősen találkoztam. :) A későbbi tanulmányaim során azért már kezdett derengeni, hogy ezek az istenek beleillenének egy jól megkomponált brazil szappanoperába, ám ekkorra meg elrettentett az a sok megjegyezhetetlen név és kusza kapcsolat, ami összekötötte őket, így nem mélyültem el a témában. Pár éve kaptam rá igazán a görög mítoszokra, lássatok csodát: más könyvekben olvasott párhuzamok, utalások, átiratok miatt. Olyannyira jól sikerült a dolog, hogy azóta számtalan történelmi könyvet olvastam a témában, s noha szakértő nem lettem, egyre jobban átlátom ezt a csoda világot, ami több évezredes múltra tekint vissza. 

Stephen Fry (Forrás: Twittwer)

Stephen Fry angol humorista, író, színész nem kisebb dologra vállalkozott, mint három kötetében részletekbe menően átvezetni bennünket a görög mitológia ágas-bogas útvesztőjén, s mindezt olyan formában, hogy laikusok számára is átlátható legyen. Mondjuk azt ő maga is leszögezi minden egyes kötet előszavában, hogy senki se keseredjen el, ha néha elveszettnek érzi magát a sok név és összefüggés között, a fő tudnivalók szépen kitisztulnak a végére. Ebben mondjuk teljesen igaza volt, bár én személy szerint alapjáraton bajban vagyok a nevekkel, de maguk a történetek azért szépen összeálltak kerek egésszé.Sok véleményt olvastam, melyekben negatívumként hozták fel a könyvek ellen, hogy nem pontosak, összekevernek dolgokat, de az az igazság, hogy a fennmaradt források is eléggé eltérően emlékeznek vissza dolgokra, így számomra egyáltalán nem volt zavaró, hogy néhol egy-egy név más titulusban (pl. nem feleség, hanem leánygyermek, stb.) szerepelt. Fry írói stílusa egyértelműen bejött, hétköznapi, könnyen érthető gondolatmenetekben haladva vázolja fel az alapokat és egészíti ki nüansznyi kis történetekkel, amik közül sokkal én most találkoztam először. No de nem szaladok ennyire előre, haladjunk szépen sorban.

A könyvet itt találod 

FÜLSZÖVEG: Mítosz című könyvében Stephen Fry újrameséli a görög mitológiát a kezdetektől Midász király történetéig. Az angol humorista e könyvében sem fukarkodik a szellemességgel: modern nyelvezetű előadásában a klasszikus történetek olykor felhőtlenül vidámak, máskor meghatóan szépek vagy éppen szívbemarkolóan szomorúak, és kivétel nélkül rendkívül szellemesek. A könyv élvezetéhez nem szükséges háttérismeret vagy klasszikus műveltség: épp úgy nincs benne tudományoskodás vagy elvont bölcselkedés, mint ahogy a görög mitológiában sincs, „csak rabul ejtő, szórakoztató, közérthető és lenyűgözően emberi történetek halmaza.

A Mítosz egyértelműen az isteni világ létrejöttét, kialakulását és kiteljesedését járja körül. Részletesen, megannyi vicces és egyben tanulságos történettel mutatja be az Olümposz hegy csúcsáig vezető hosszú utat, mely tocsog a vérben és erőszakban. Apagyilkosok, testvér-és gyerekgyilkosok…kész horror. Hogy lehet ezt humorosnak kikiáltani? Hát úgy, hogy tényleg az. No nem a gyilkosság, hanem az a mód, ahogy Fry tálalja. Ha ez azt jelenti morbid vagyok, kivételesen vállalom, nálam telitalálat volt. Valaha volt a Khaosz, melyből aztán Erebosz, a sötétség, és Nüx, az éjszaka kelt életre, akik ezt figyeljétek: azonnal párosodtak. Na, kezdődik! XD Gyorsan jött utódaik Hémera és Aithér, a nappal és a fény. Khaosz másik két sarja Gaia, a föld és Tartarosz, a föld alatti mélység. Díszes társaság jött össze, de azért ez még mindig kevés, hiszen csupa megfoghatatlan, ősi istenség, sehol még az az izgalas csapat, akikről aztán az a rengteg monda született. No de most kezdődik csak még a java. Gaia szűznemzéssel világra hozza két fiát Pontuszt és Uranoszt, a tengert és az eget. Az ég, ahogy az író fogalmaz mindenhol lefedi a földet, értsd úgy, Uranosz a saját anyjával simul össze, melynek következményeképpen tizenkét utód születik, 6 fiú és 6 lány. Szintén kettőjük nászából sarjadnak a hármasiker küklopszok és az ugyancsak hármasiker hekatonkheirek, akik annyira borzalmasan néztek ki, hogy apjuk visszalökte őket Gaia méhébe. Ez végzetes hiba volt részéről, mely bosszúért kiáltott, s az le is súlytott rá az anyja által felhergelt Kronosz sarlója által. A fiú kasztrálta saját apját, levágott hímtagját a tengerbe hajította, ám nem lenne olyan izgalmas a görög mitológia, ha itt megállt volna a sztori, nézzük tovább. Uranosz földre hullt véréből új élet fakadt, először az Erinnüszök (fúriák), majd a gigászok, végül a nimfák sarjadtak elő. Kronosz anyja méhéből kiszabadította a korábban visszataszított szörnyszülötteket is, majd apjukkal együtt a föld alá száműzte őket. Mindeközben a vízben úszkáló levágott pénisz megtermékenyítette a tenger habjait, melyből megszületett a csodálatos szépségű Aphrodité. Uranosz mélybe taszítása után Kronosz lett mindennek az ura, gyors gyereknemzésbe kezdett testvérével, Rheával, ám az apai átok miatt, mely szerint saját gyermeke fogja elpusztítani, minden egyes utódját azonnal lenyelte. Most komolyan! Ez kinek a fejében született meg??? XD Hesztia, Hádész, Démétér, Poszeidon és Héra is apjuk gyomrában végezte, és ekkorra végre Rhea is felfogta, hogy valamit tenni kellene. Gaiahoz és Uranoszhoz fordult segítségért, s kiötlötték a nagy tervet: a nő csupán eljátszotta, hogy megszülte hatodik gyermekét, aki helyett apja egy mágneses követ nyelt le. Rhea ezután Kréta szigetén megszülte Zeuszt, aki Kronosz elől elrejtve nevelkedett, s évekkel később beteljesítette nagyapja átkát, megdöntötte apja uralmát, s testvéreit is kiszabdította a gyomrából. Nagyjából meg is érkeztünk a leghíresebb istenekhez, akiknek aztán az egész világ a játszótere lett, kedvükre harcoltak egymással, szerelembe estek, megcsalták egymást és a többi, és a többi...Nem szeretnék egy az egyben végigmenni az egészen, nem vagyok olyan humoros, mint Fry. A Mítoszt talán azzal lehetne a legjobban összefoglalni, hogy az emberek előtti időszakot öleli fel, ami aztán a mítikus regék alapja lett. A számos istenben köszön vissza az örök kérdés: honnan jöttünk? Hogyan lett a semmiből valami? Természetesen a kötet végére megszületik az istenek képére teremtett emberiség is, akik aztán a tűz megszerzésével elkezdenek felemelkedni, ami elhozza a következő, problémákkal teli időszakot.

A könyvet itt találod

FÜLSZÖVEG: Vannak hősök – és vannak a görög héroszok.
Stephen Fry a görög mitológia kezdeteit elbeszélő Mítosz című könyve után a Héroszok történeteivel folytatja a mesélést. Az isteni származású hősök csodálatos kalandjai és halhatatlan hőstettei Fry könnyed, egyúttal lebilincselő stílusában hol humoros gellert kapnak, hol romantikusan szomorúak. Mindent megtudunk, amit tudnunk kell a héroszokról: mi volt Héraklész tizenkét munkája, miért változtat kővé Medusza pillantása, és hogyan fejtette meg Oidipusz a szfinx rejtélyét. Hogyan szerezte meg meg Jaszón és az Argó legénysége az aranygyapjút. Hogyan győzött le Atalanté minden férfit futóversenyben, és hogyan járt túl mégis az eszén egy fiú pár aranyalmával.
Izgalmas csaták, félelmetes labirintusok és vérfagyasztó szörnyek várnak ránk. Megfejthetetlennek tűnő kérdésekre kereshetjük a választ ezekben az örökké aktuális legendákban, egyúttal megtudhatjuk, mire képes az ember.

Jajj de imádtam ezt a részt! Az istenek történeteit is kedveltem, de itt már jóval nagyobb szerepet kaptak maguk az emberek, illetve a viszonyuk az óriási istenségekhez. Az egész kötetet átlengi az az erő, amivel a héroszok véghezvitték bátor tetteiket, amik által aztán emlékük fennmaradt. No de mire mentek volna az istenek segítsége nélkül? Talán itt már kijelenthető, hogy ott vannak a vallási alapok, hogy az ember hisz egy felsőbb hatalomban, aki segít, amikor szükség van rá, emellett azonban kegyetlenül megtorolja azt is, ha méltatlanul viszonyulnak hozzá. A történetek egyre barbárabbak, az istenek gyakran követelnek emberáldozatot sértettségük elengedésének fejében, ám a tiszteletükre emelt templomokban nem tűrik az erőszakot. Morálisan is kezdenek kirajzolódni a határok, például ekkorra már óriási bűn a családtagok meggyilkolása, noha ez nem jelent túl nagy akadályt senkinek, hiszen ha mégis becsúszna egy-két "baleset", mindig le lehet vezekelni valahogy. A görög mitológia teljesen nyitottan áll a szerelemhez és a testi vonzalomhoz, nem tesz különbséget különböző, illetve azonos neműek szerelme között, sőt. Számtalan történet maradt fenn, legyen szó nőkről vagy férfiakról, istenekről, félistenekről vagy halandókról. Magának Zeusznak is az egyik legnagyobb szerelme egy fiú volt, s bár ő aztán tényleg nagyjából minden élő és mozgó dologra ráment, szívmelengetőek voltak azok a kis anekdoták, melyben a hőn szeretett kiválasztott is viszonozta érzéseit, nem csupán erőszak elszenvedője volt. Erre amúgy elég kevés példa volt a görög mitológiában, főleg a kezdetekkor, hiszen szinte minden egyes isten és istennő elragadta, elrabolta a kiválasztottját, ezzel is teljhatalmukat fitoktatva. Gyakran csábultak el földi halandókkal is, főleg Zeusz, aki aztán bármilyen alakot hajlandó volt felvenni a cél érdekében, legyen szó hattyúról, bikárol, vagy éppen aranyfolyamról. A Héroszokban megismerjük Perszeuszt, Héraklészt, Bellerophónt, Orpheuszt, Iaszónt, Atalantét, Oidipuszt, valamint Thészeuszt, illetve azt a rengeteg hangyányit kevésbé híres szereplőt, akik keresztezték, illetve kísérték útjukat. Rengeteg kis lábjegyzet teszi még részletesebbé az elbeszéléseket, számomra különösen érdekesek voltak azok a leírások, ahol az író elmagyarázt a földrajzi helyszíneket, melyik mai országnak, területnek felelnek meg az akkori nevek. Többször utal rá, és felhívja a figyelmet, hogy a mitológiában nem feltétlenül kell vagy szabad kronológiai sorrendet keresni, sokszor bukkanhatunk összeférhetetlenségre, ám ha ezeken felül tudunk kerekedni, akkor azért nagyjából stimmel az időrendiség. Szép lassan közben létrejöttek a földi királyságok, birodalmak, ám a Pandora szelencéjéből kiszabadított erőknek köszönhetően a becstelenség, a mohóság és a hatalomvágy is egyre nagyobb lett, így elérkeztünk a "végjátékhoz", az istenek korának lecsengéséhez.

A könyvet itt találod

FÜLSZÖVEG: Trója. ​A valaha volt legcsodálatosabb királyság, az égei világ ékköve. Ragyogó Ilion – a város, amely nem egyszer, de kétszer tündöklött és bukott el.

Stephen Frynak a görög mitológia témájában írt első, nagy sikerű könyve, a Mítosz (2019) az istenek születéséről és felemelkedéséről szólt. Ezt követte a Héroszok (2020), amely Perszeusz, Héraklész, Thészeusz és más, félig isteni, félig pedig emberi származású hősök vitézkedéseit, küldetéseit és kalandjait mesélte el. Ám hátra van még az ókori görög mitológia legnagyobb és leghíresebb történetének elbeszélése: a trójai háború históriája. A Trója egyszerre áll a mítoszok mitikus és a történelem valós talaján. A Nagy Történetet a szerző város megalapításával és Zeusz színre lépésével kezdi, majd a háború kiváltó okát és lefolyását is elmeséli: Parisz, a trójai királyfi elrabolja férjétől, Menelaosztól spártai Helenét, a legszebb nőt a világon. Ezer görög hajó ered utána, hogy megostromolja Tróját, a város azonban rendületlenül ellenáll a támadó akhájoknak. Az olümposzi istenek sem tétlenek a véres küzdelmek idején: ki-ki saját patronáltját segíti a harcokban, így a szemben álló halandó seregeknek szinte lehetetlen legyűrniük egymást. Csak a fényes Akhilleusz és a leleményes Odüsszeusz vezetheti győzelemre a görögöket. Fry legújabb könyvében azt a nagyszerű, ősi történetet olvashatjuk újra, amelyet először Homérosz írt le Iliász című halhatatlan művében. A kezünkben tartott szöveg azonban nem a hősköltemény fennkölt stílusában, hanem Fry nagyon is mai, szellemes, hol humoros, hol komoly, de mindenekfelett rendkívül szórakoztató nyelvezetén szólal meg.

Azt hiszem nem állítok nagyon valótlant, ha azt mondom, talán Trója története az egyik legismertebb momentum a görög történelemből. Ki ne hallott volna már szép Helénáról, Akhilleuszról és a trójai falóról? A tíz éven át tartó háború, melyet végül csellel tudtak csak megnyerni a görögök, hatalmas volumenű lezárása a mítikus időszaknak és az istenek korának. Oly sokan és oly sok mindent elmondtak már erről a történetről, Fry-nek mégis sikerült számomra egészen új színezetet adnia az eseményeknek. Hogyan? A résztvevők személyes történeteivel. Persze ez csupán fikció, elképzelés, fantáziálás, hiszen már soha nem fog kiderülni, hogy pontosan mit éreztek és gondoltak a résztvevők, de izgalmas volt belegondolni, hogy akár így is lehetett. Trója bukása egyben magával hozta az istenek bukását is, hiszen a hosszú ideje tartó ide-oda intrikálásuk után eljött az a pont, ahol bizony el kellett dönteni, hogy ki melyik oldalra áll, kinek segít. Mind az istenek, mind az emberek olyan döntéseket kellett meghozzanak, melyek lezártak egy korszakot, s elindítottak egy teljesen újat. Nem tudom mennyire volt ez tudatos az író részéről, de számomra kifejezetten üdítő volt, hogy ledöntötte például a film által Parisról kialakított idealizált képet, aki miatt kirobbant az egész. Helené soha nem volt a kedvencem, ám ebből a nézőpontból közelítve, amit Fry képvisel a könyvben, már sokkal szimpatikusabb volt számomra. Odüsszeuszt nem tudtam nem kedvelni, annak ellenére, hogy volt pár szemét húzása, az egyik legszórakoztatóbb, legizgalmassabb karakter volt az elbeszélésben. Imádtam, hogy ebben a részben is számos olyan kis összefüggésre és elsikkadt részletre hívta fel az író a figyelmemet, ami eddig kimaradt, pedig egészen más nézőpontot és magyarázatot is adnak a történethez. 

(Kép forrása: Pinterest)

Hosszú utazás volt, de minden percét élveztem. Tartalmilag, stílusban, összefüggéseiben számomra ez egy teljesen tökéletes élmény volt, amely által elmerülhettem a görög mitológia rejtelmeiben. Ugyan én egymás után olvastam el a három részt, szerintem önmagukban is megállják a helyüket, bár vitathatatlanul érdemesebb az egészet elolvasni. Nekem a humor átjött, nem ment át közönségesbe (ezt valahol kritikaként olvastam), csupán oldotta kicsit néhol a feszültebb történeteket és eseményeket. Bátran ajánlom azoknak is, akik nem különösebben jártasak a mitológiában, bevezetésnek is fantasztikus ebbe az istenekkel, félistenekkel és hős emberekkel teli világba. Óriási munka van ebben a három könyvben, ez azonnal érződik, az pedig, hogy az író a mítoszok melyik formáját érezte magához közelebb, szerintem teljesen szubjektív döntése volt, és olyan nagy mértékben amúgy sem térnek el egymástól. Számomra továbbra is lenyűgöző, hogy többezer év után ezek a történetek még mindig élnek, azok előtt pedig, akik még kutatják is, emelem kalapom. Remélem Fry tovább folytatja az elmerülést a történelem más korszakaiban is, imádnék hasonló jellegű könyveket olvasni a tollából. 

Köszönöm szépen a Kossuth Kiadónak, hogy a Héroszokkal és a Trójával teljessé tették a sorozatot és az élményt számomra! <3