Nagyon sok olyan könyvvel volt dolgom, amiket nagyjából egy az egyben olvastam el, és most visszagondolva rájöttem, hogy ezeknek a nagy többsége pszichothriller volt.

Mindig is kedveltem ezt a műfajt, de a maradandó élmények általában azok közül kerültek ki, amik valamilyen módon kapcsolatban álltak az akkori élethelyzetemmel és gondolataimmal. Nem meglepő dolog ez, az emberre talán mindig az hat leginkább, amikor a saját félelmeivel találja magát szemben. Amióta gyerekeim vannak, egyértelműen gyakran megfordul a fejemben, hogy jól csinálom-e, mit kapnak tőlem útravalóul, milyen ember lesz majd belőlük. Mattias Edvardsson regénye már az első fejezeteivel megfogott, és nem is eresztett el egy pillanatra sem, a három elbeszélős történet teljesen beleette magát a gondolataimba.

FÜLSZÖVEG: Stella látszólag egy átlagos tinédzser, aki éli felhőtlen hétköznapjait, amíg egy nap meg nem vádolják egy nála jóval idősebb férfi meggyilkolásával. Mi köze lehet az üzletember halálához a kifogástalan hírű családból származó lánynak?
Stella apja az egyházközösség elismert lelkipásztora, aki odaadó férj és rajong egyetlen gyermekéért. Az igazság és az őszinteség bajnokaként ismert Adam elvei ellenére hazudik is a nyomozóknak, hogy alibit biztosítson a letartóztatott lányának, hiszen Stella úgyis ártatlan - de visszapillantva később a gyerekkorára kiderül, hogy a szeretett gyermek bonyolultabb eset, mint amilyennek az apja elsőre lefesti őt. A nyomozás lélekölő terhe alatt Adam kezdi elveszíteni a kontrollt, és már nem tudja leplezni személyiségének sötét oldalát.
A nyomozás során Stella szavaiból kiderül, hogy közelről ismerte a meggyilkolt férfit, és nem ez az egyetlen titok, amit a szülei előtt rejteget. A thriller legvégén Ulrika, az anya vall a család életéről. A védőügyvédként praktizáló nő egyedülálló perspektívát tár a nyomozók elé, és lassan felsejlik az a szövevényes terv, amivel a lányát akarja megmenteni. Ám az elképzelése csaknem bajba sodorja, mert igen nagy kockázatot vállal...
A lebilincselő pszichothrillerben Mattias Edvardsson olyan hálót sző, amely mindenkit csapdába ejt, és semmi sem az, aminek látszik. 

A könyvet itt találod

Azt hiszem a fülszövegből a legfontosabb mondat tényleg az volt: senki sem az, akinek látszik. A mai világban, amikor mindenhonnan a tökéletesség látszata ömlik ránk, hajlamosak vagyunk az alapján ítélni, amit a közösségi média csilli-villi illúziójából látunk. Tökéletes testek, tökéletes életek, tökéletes családok. Azok az arcok, amiket az emberek kifelé mutatnak, csak nagyon ritkán fedik a valóságot, mintha mindenki az énjének egy szuper szintre fejlesztett klónját akarná mutatni. Persze egyértelmű, egy jóérzésű ember a gondjait nem pakolja ki csak úgy mindenkinek (mondjuk ez sem ritka), a baj akkor kezdődik, amikor maga is elhiszi, hogy a szemellenzősség és a hibátlan élet képe valóság. A Látszólag normális tökéletes címválasztás volt, egy az egyben átadja a regény üzenetét: a látszat nem minden, és mindenkinek az a normális, amit ő annak gondol.

"Hosszú időbe telik felépíteni egy életet, de lerombolni elég egy pillanat is. Több év, évtized, mi több, egy egész élet kell hozzá, hogy az ember azzá váljon, aki."

Soha nem hittem abban, amikor valakiről azt állították, hogy a génjeiben van a rossz, örökölte ettől vagy attól a felmenőjétől. Nem gondolom, hogy bárki gonosznak, kegyetlennek, gyilkosnak születik, az idáig való eljutás mindig egy folyamat, és millió hatás következménye. Egyértelműen aki olyan környezetben nevelkedik, nagyobb eséllyel lép maga is erre az útra, de kivételek mindig vannak, minden minta megtörhető mindkét irányba. Hányszor olvassuk újságok címeiben tömeggyilkosokról, erőszaktevőkről, drogdílerekről, hogy „hiszen olyan szépen éltek”, „mindig kedves volt, ki nem néztem volna belőle”, stb. A látszat az csupán látszat. Az, hogy mi folyik igazából otthon, a négy fal között, vagy akár az adott személy fejében, az maga a rejtély. Álarcot viselni könnyű, s az embereket megvezetni sem sokkal nehezebb, mindannyian könnyebben fogadjuk be a szép dolgokat, nem szeretünk azzal szembesülni, főleg a szeretteink körében, hogy esetleg valami gond van.

"Egy tizenkilenc éves lány esetében az embernek két választása van: vagy belebolondul az állandó idegeskedésbe, vagy kisöpri az agyából a rengetegféle kockázatot, amelyeknek, úgy tűnik, oly szívesen teszi ki magát. Az egész pusztán önvédelem kérdése."

A kötet főszereplője ugyan lány, de szerintem egy fiú esetében sem kevesebb a veszélyek száma, és ezzel szülőként együtt élni valóban néha őrjítő. Maga a tudat, hogy nem védhetjük meg őket mindentől, időnként rosszullétig elfogja az embert, ám a ló túlsó oldalára sem eshetünk, hiszen azzal többet ártunk, mint használunk. Hogy hol van az arany középút, azt lehetetlenség megmondani, annyi minden befolyásolja, számomra viszont az egyik legfontosabb cél, hogy amellett, hogy imádom, szeretem a sajátjaimat, reálisan lássam őket. Miután befejeztem ezt a könyvet – amit amúgy imádtam – ismét csak megerősödött bennem az az érzés, hogy a gyerekeim önálló személyiségek már most is, soha nem szabad olyan irányba terelgetnem őket, ami esetleg tőlük nagyon távol áll, csupán én látom jónak.

"A lehető legjobb szülei akartunk lenni a gyerekünknek, de nem tudtunk megfelelni az önmagunk által felállított követelményeknek."

Ki vagy valójában Stella? – merült fel a kérdés már a borítón, s a legszomorúbb dolog az volt, hogy a végére kiderült, egyik szülőnek sem volt fogalma a válaszról. Szerették a lányukat, ebben nem volt hiba, de miután letartóztatták, és elkezdett kirajzolódni a múlt, és az út a gyilkosságig, nyilvánvalóvá vált, hogy a hosszú évek alatt teljesen más kép élt bennük gyerekükről, mint ami a valóság. Az apa egy igazi irányításmániás volt, aki lelkészként olyannyira hajszolta a tökéletes család illúzióját, hogy ennek oltárán feláldozta saját feleségét és lányát is úgy, hogy még csak fel sem tűnt neki. Az anya nem tudta összeegyeztetni a karrier utáni vágyát a gyerekneveléssel, teljesen átengedte az irányítást a férjének, ám az állandó lelkiismeretfurdalás miatt ő is átsiklott az intő jelek felett, ily módon akarván kárpótolni családját a tőlük távol töltött idő miatt. Ezzel a háttérrel szegény Stella eléggé patthelyzetben nőtt fel, az egyetlen ember, akiben igazán megbízott, egy gyerekkori barátnője volt, akivel felnőttként is sülve-főve együtt voltak. 

"(...) alábecsültem a család jelentőségét. Az emberek készek félretenni minden etikát és erkölcsöt, hogy megvédjék a családjukat. A legszigorúbb elvek is semmivé foszlanak egy perc alatt, ha arról van szó, hogy megvédjük a gyermekünket. (...) Abban a pillanatban, ahogy egy emberi lény megérkezik erre a világra, két másik ember szülővé válik. A gyermekeink iránt érzett szeretet nem engedelmeskedik a törvényeknek és szabályoknak."

Mattias Edvardsson (Forrás: Like Kustannus)

A regény három fő részre tagolódik, a család három tagjának szemszögéből. Előbb az apa, majd Stella, végül az anya oldaláról kapunk bepillantást mind a múltba, mind a jelenbe, s azt hiszem nem árulok el nagy titkot azzal, hogy mind a három szinte teljesen eltér. Izgalmas, egyben elgondolkodtató volt, ahogy szépen összeálltak az ok-okozati összefüggések és leginkább az, hogy ennek a kis családnak minden egyes tagja mennyire másként élte meg azt a 19 évet, amióta együtt vannak. Maga a gyilkosság felgöngyölítése is nagyon tetszett, sokáig elképzelésem sem volt a végső fordulatról, teljesen más lezárásra számítottam. Nagyon jól voltak adagolva a feszültségkeltő faktorok, s az író ügyesen forgatta is őket a nézőpont váltásokkal. Nem tudom mit árul el ez rólam, de a kedvenc szereplőm toronymagasan a gyilkossággal vádolt Stella volt, bár hozzátenném, hogy az összes többi szereplő is kivétel nélkül szuperül volt felépítve. El sem tudom képzelni (nem is szeretném) milyen érzés lehet, amikor a gyerekedet valaki más életének kioltásával vádolják meg, de vitathatatlanul olyan mértékű önvizsgálatra késztethet, ami egy szédült, felkavaró hullámvasút. Nem csak a zsáner kedvelőinek ajánlom, hanem mindenkinek, aki szívesen merül el nagyon is reàlis családi történetekben.

⁣Hálás köszönetem a Partvonal Kiadónak, hogy olvashattam! <3