Korábban már meséltem nektek arról, hogy nagy boldogságomra új krimiíró kedvencre bukkantam Tove Alsterdal személyében. A svéd írónő számomra tökéletes elegyben hozza a zsáner kellékeit a lélektani háttérrel együtt, ami végül egy igazán ütős kis koktéllá áll össze.

A Gyökerestül kitépve remek sorozatindító kötet volt, kíváncsian vártam a folytatást, amire szerencsére nem kellett sokat várnom. Amikor a kezdés nagyon tetszik, mindig aggódva fogok neki a következőnek, van bennem egy kis fenntartás, hogy sikerül-e megtartani a korábbi szintet. Most sem volt ez másként, ám minden félelmem alaptalannak bizonyult, de erről majd a FÜLSZÖVEG után mesélek. 

Az északi sarkkör közelében fekvő Malmberget településnek mennie kell: a bányamunkálatok következtében instabillá vált talajra épített házakat bármelyik pillanatban elnyelheti a föld. Az egyik költöztetésre váró, üresen álló családi ház pincéjében két munkás egy rémült és zavarodott férfira bukkan. Az eset komoly fejtörést okoz a helyi rendőröknek... Eközben Malmbergettől mintegy 700 kilométerre délre Eira Sjödin rendőrjárőrt és társát a baljós hangzású Offer község melletti elhagyatott házhoz riasztják, amelynek pincéje egy csontsoványra fogyott férfi holttestét rejti. A fiatal rendőrnő addigi kemény munkájának gyümölcse beérni látszik: helyismerete, lényeglátása, alapossága és makacs kitartása a csapat nélkülözhetetlen tagjává teszi. Minél több részlet derül ki az elhunyt férfi életéről és jelleméről, annál nehezebbnek tűnik a legalapvetőbb kérdések megválaszolása: Vajon kik lehetettek az elkövetők? Mi lehetett az indíték? És mégis miért csonkították meg az áldozatot? Eira és kollégái bejárják Észak-Svédországot, remélve, hogy a különböző városok, falvak és a végtelen erdők mélyén megtalálják a válaszokat. Ahogy a nyomozók előtt kezdenek körvonalazódni a magányos áldozat utolsó napjai, a rejtélyes ügy egyre nagyobb hatással lesz minden érintettre. Mindegyikük máshogy próbálja enyhíteni saját magányát: alkohollal, alkalmi kapcsolatokkal, esetleg alkohollal és alkalmi kapcsolatokkal... Amikor azonban a folyamatban lévő nyomozás kellős közepén váratlanul eltűnik egyik kollégájuk is, mindnyájan kénytelenek lesznek szembenézni saját félelmeikkel, érzéseikkel és döntéseik következményeivel.

A könyvet itt találod

Annyi bizonyos, hogy élményben egyáltalán nem maradt alul a történet a korábbival szemben, de az is vitathatatlan, hogy még nagyobb hangsúlyt kapott az emberi, lélektani oldal. Valahogy úgy tudnám legjobban megfogalmazni, hogy mind a bűnök elkövetői, mind a rendőrök is emberek. Ők is voltak gyerekek, különböző hatások és események formálták őket. Van magánéletük, küzdenek mindennapi problémákkal, akárcsak mi, vagy bárki más. Vannak rossz napjaik, érik őket szerelmi csalódások vagy éppen keresik a társukat. Az előző rész kapcsán kiemeltem, hogy mennyire alaposan és jól voltak felépítve a karakterek, talán pont ez volt az oka annak, hogy kedves ismerősként találkoztam velük most újra, ott folytatva, ahol korábban befejeztem.

"Mert valójában mi volt a világos, és mi a sötét? Mi a jó, és mi a rossz? Mi az igazság, és mi a hazugság? Minden, amit maga körül látott, magában hordozta saját ellentétét is."

Noha maga a nyomozás is igazán érdekes és fordulatos, számomra nem ez volt a legfőbb dolog, ami miatt tetszett a történet. Ismétlem önmagam, tudom, de annyira remek karakterek vannak felvonultatva, akik mellett ismét nem tudok szó nélkül elmenni. Eira a szívem csücske, nála jobb főszereplőt keresve sem találhatnék ebbe a hűvös, északi sztoriba. Nem hibátlan, sőt! Igazán emberi, gyarló fiatal nő, akinek a számtalan vállára nehezedő teher mellett kell rendőrként is helytállnia. Okos, céltudatos, semmi sem kerüli el a figyelmét, képes komplexen, minden oldalról közelítve megvizsgálni az adott helyzeteket, kivéve, amikor saját magáról van szó! :) A magánéletében ő is vívódik, próbál helyes döntéseket hozni, ami néha nem sikerül. Családja problémái sem könnyítik meg az életét, miattuk rágódik a legtöbbet, cipeli a múltat tovább a jelenben is. Nagyon megszerettem őt, leginkább azért, mert valósnak érződött a karaktere, Tove kiválóan szőtte Eira életének szálait. Elesett, felkelt, tanult belőle, miközben egy megfordult szerepben is meg kellett találnia a helyét. 

"Ez a nyavajás korszellem, hogy mindenkinek mindig mindenről kell hogy legyen valamilyen véleménye!"

Ahogy a kezdésben, a folytatásban is nagy szerepe volt magának Svédországnak, mind történelmileg, mind földrajzilag. Kiváló hátteret adtak a tájleírások, magának az élettérnek és az azt övező hegyes-völgyes, erdős vidéknek a leírásai. Az írónő újra és újra belecsempészte az események magyarázatára azokat a változásokat, amik egyértelműen befolyásolták az ott élők mindennapjait. Az áttelepített falvak, az ipar terjeszkedése, a hatalom, ami kíméletlenül kizsigerelte a természetet, mind ott lapulnak a sorok között, megmutatják mekkora változáson ment át maga Svédország és lakói is. Zseniális húzásnak tartom ezt a fajta cselekményépítést, hiszen a valós eseményekkel való ötvözés életre kelti a fiktív vonalat is, olyan színezetet adva neki, ami még élvezetesebbé teszi az olvasást.

"Egyetlen ember sem objektív (...), főleg nem az, aki volt már házas."

Tove Alsterdal (Forrás: Wikipedia)

Krimi esetén számomra a tuti recept: Kiválóan felépített, pöpec háttértörténetű szereplők. Pipa! Borzongató, baljós környezet és helyszínek, príma leírásokkal. Pipa! Izgalmas, szerteágazó nyomozás váratlan fordulatokkal tarkítva. Pipa! Nem tudom eleget hangsúlyozni a minőségi karaktereket, akiktől igazán jó lett ez a rész is. Tovább mélyedtünk a részletekben, még jobban megismertük a nyomozógárdát, sokkal nagyobb rálátást kaptunk a bennük dúló érzelmekre. Kiemelném azt is, hogy maga a bűntett(ek) háttere is mennyire jól lett kitalálva és végigvezetve, s bár őszintén szólva nem rágtam tövig a körmöm izgalmamban, számos meglepetés ért olvasás közben. A végső felütésre első körben kicsit összeráncoltam a szemöldököm, de bízom benne, hogy Tove ebből is valami egészen újat fog kihozni, csavar egyet ezen a klisén, átformálja azt. Újfent bravó és bravó az írónőnek, az Elnyelte a föld nagyon svéd, nagyon izgalmas lélektanú, meglepetésekkel teli történet lett. Ha nem túl véres, ellenben igazán szórakoztató, letehetetlen krimit olvasnál a nyáron, tele szerethető, emberi szereplőkkel, akkor ez a te könyved!

Hálás köszönetem a Partvonal Kiadónak, hogy olvashattam! <3