Nagyon élem a fantasy korszakomat, egyik világból lépek a másikba, igazán varázslatosan telnek az olvasással töltött órák.

Minden egyes alkalommal izgatottan kezdek bele a történetekbe, bízva abban, hogy valami újat és izgalmasat kapok. Larkwood első regényének magyar borítója szerintem nagyon tetszetősre sikerült; a harcos kinézetű agyaras lány és a mágikus kapu eseménydús utazást ígért, s hogy mennyire váltotta be a hozzá fűzött reményeimet, azt a FÜLSZÜVEG után kicsit bővebben is kifejtem. 

Mi lenne, ha tudnád, hogyan és mikor fogsz meghalni?

Kszorvejt az ősi mágia egyik szektája nevelte. Mindig is tudta, hogy a tizennegyedik születésnapján felmászik majd a hegyre, belép a szentélybe, és az istenük, a Kimondatlan áldozata lesz. Ám a halála napján felkeresi egy nagy hatalmú varázsló, és lehetőséget kínál neki: fordítson hátat a végzetének, hogy tolvajjá, kémmé és orgyilkossá váljon – a varázsló hű fegyverévé. A lány sosem akart értelmetlen halált halni, ezért elfogadja az ajánlatot.

Kezdetben segít megdönteni egy ország vezetését és visszaadni a varázslónak a hatalmát, aztán a megbízásából kutatni kezd egy ereklye után, amely számos világot képes lenne megváltoztatni.

Eljön azonban a nap, amitől Kszorvej mindvégig rettegett. Szembetalálkozik régi szektájával, amelynek tagjai ugyanazt a mágikus tárgyat keresik. Kszorverjnek el kell számolnia a múltjával, ráadásul szembesül a ténnyel, hogy az istenek nem felejtenek, és idővel minden adósságot meg kell fizetni...

A könyvet itt találod

„Kezed nyomán kinyílik lótusz fekete szirma,

Erről ismerünk fel majd, pusztítás szolgálója:

Tengerek mikor felforrnak,

Minden dolgok elbomolnak,

Tilalmas lesz neved s leszel menyasszonyom –

Így szólt a Névtelen a porban és homokon.”

Az alap felütés egyszerre volt izgalmas és sötét: az áldozati bárányként nevelkedett Kszorvejnek a tizennegyedik születésnapján fel kell áldoznia magát a Kimondatlan istenségnek. Apró korától az ősi szekta nevelte, füstös, sötétségbe zuhanó jóslatok közvetítője volt a hívőknek és a választ keresőknek. Napjai ködös érdektelenségben teltek, fel sem merült benne, hogy más utat is választhat, mint amit kiszabtak neki. Egy napon megjelent egy különös varázsló, aki furcsa kérdésére választ kapva sem távozott, a lány eltervezett halálának napján pedig meggyőzte arról, hogy igenis van más választása, nem kell feláldoznia magát. Hosszú utazásra indultak ők ketten, melynek során a varázsló, Szethennáj különösen ügyes tolvajjá, kémmé és orvgyilkossá képezte ki a lányt. Kszorvej egész addigi életében engedelmeskedett, most sem volt furcsa számára, hogy vakon alárendelje magát valaki másnak az elismerés morzsáiért cserébe.

"Nincs ezen a világon semmi, ami rendelkezne azzal a hatalommal, hogy megrémítsen Kszorvej - közölte Szethennáj. - Szembenéztél az előre megnevezett haláloddal és dacoltál vele, hátat fordítottál neki. Sem ezen, sem bármelyik másik világon nincs semmi, ami kiérdemelné, hogy félj tőle."

Miután a lehető legtökéletesebbre fejlesztette gyilkos képességeit, a lány segített visszaszerezni a varázslónak rég elvesztett vezető politikai helyét, következő feladatként pedig egy ereklye felkutatását kapta, amely távoli világokba vezetett. Itt kezdődtek aztán az igazi kalandok, Kszorvej előtt nem csupán egy, hanem számos világ kapuja tárult fel. Életveszélyes, őrült küldetések részesévé vált, melyek nem csupán a személyiségén, hanem arcán is nyomot hagytak. Az ereklye utáni hajsza során a varázsló másik kegyeltje, Talasszérez volt a segítő szerepét betöltő figura, ám kettejük kapcsolata igencsak furcsa felhangú volt. Sokkal inkább voltak vetély, - mint bajtársak, egymással is szívesen harcoltak uruk figyelméért és elismeréséért. Elég kritikátlan stílusban kommunikáltak, azonban ha kellett, azért össze tudtak fogni a cél érdekében. Az ereklye nyomait kutatva jutottak el egy régóta romokban heverő világba, természetesen a baj itt is megtalálta őket. Az élőhalott sereg és az összeomló világ csupán apró kis ízelítő abból, amit átéltek, sokkal fontosabb esemény volt ennél, hogy bekerült a képbe Suthmíli, az elképesztő erejű mágiával bíró leányzó.

"A személyes dicsőség csak egy lépésre van a büszkeségtől."

Más célok, más vallás, más világnézet. Mi köti össze akkor mégis a szereplőket? Mindannyian elvárások terheit nyögték, útjuk előre ki volt jelölve, mindig mások mondták meg nekik, hogy mikor, mit és hogyan kell csinálniuk. A stabilnak hitt burok azonban megrepedt, más lehetőségek képe csillant át rajtuk, ami örökre megváltoztatott mindent. Itt akkor most meg is jegyezném, hogy vérzik a szívem, de a karaktereket egyáltalán nem éreztem közel magamhoz. Bár önmagukban mindannyian óriási potenciált jelentettek, valahogy együtt mégsem működött úgy igazán a dolog. Nem tudok jobb szót: sterilek. Ki volt találva mindenki ez tény, azonban hiányzott valami plusz, valami, ami igazán életre keltette volna őket. Annak ellenére, hogy én személy szerint gyakran olvasok LMBTQ könyveket, jelen esetben pedig a szereplők szinte mind a saját nemükhöz vonzódtak, valahogy nem tartottam nélkülözhetetlen jellemzőnek a sztorihoz, bár vitathatlanul gratula az írónőnek, hogy nem a tipik papírformát hozta, mert változtatni a bevált recepten. Talán az volt a bajom, hogy mind tartózkodóak voltak, keveset tudtam meg az igazi lényükről, a csepegtetett infók pedig kicsit sablonosak voltak. Nekem a legizgalmasabb szereplő egyértelműen Szethennáj riválisa, a véreskezű Oranna volt, aki minden sötét tette ellenére a legszerethetőbb, legérdekesebb címet érdemelte ki a könyv végére. Tal és Kszorvej önmarcangolása sokszor már zavaró volt, az öntudatra ébredésük viszont olyan pillanatok alatt el lett intézve, mintha semmi jelentősége nem lett volna. Suthmíli simán a legmenőbb karakter lehetett volna, minden adottsága megvolt hozzá, ám valahogy mégsem sikerült ezt megugrani. Kár, mert ha ez a része is patent lett volna, akkor azt mondom, hogy ez egy tökéletes olvasmány volt, de így maradt bőven hiányérzetem e téren. 

A. K. Larkwood (Forrás: Twitter)

"A fény elpusztítja a sötétséget. A bölcsesség elpusztítja a káoszt és romlottságot."

Az elbeszélés abszolút erőssége a világépítés, a népek, a nyelvek, a különböző istenek és hívőik, mind zseniálisan kidolgozottak. Az ősi világokat bekebelező útvesztő briliáns ötlet volt, nem tudom hány részes lesz a sorozat, de azt hiszem annyi lehetőséget rejt magában a mágikus kapukon át való utazás, ami jó pár kötetre elegendő. Maga a cselekményszál összetett, fordulatos volt, s jó néhány elvarratlan szál maradt végül, ami a későbbiekben várja a lezárását. Összességében tetszett, de nagyon bízom benne, hogy a folytatásban nagyobb hangsúlyt kapnak a karakterek is, mert a háttértörténetük igazán megérdemli, hogy a jellemükben, érzéseikben is megnyilvánuljon. 

Hálás köszönetem az Agave Kiadónak, hogy elolvashattam! <3