A skandináv mitológia nem igazán volt soha az erősségem, tudásom legjava a fontosabb istenek nevére és kapcsolatára korlátozódott, azon belül is elsősorban a Marvel Univerzum által preferált karakterekre.
Noha Midgard, a Bifröszt híd, Odin, Heimdall, Thor és a többiek neve nem volt ismeretlen előttem, a konkrét regéket, történeteket nem igazán ismertem. Kíváncsian merültem bele egy kis kutakodásba, s kellemes meglepetésként ért, hogy bizony semmivel sem maradnak alul a görögök szövevényes, néhol brazil szappanoperába hajló elbeszéléseivel szemben. A mítoszok mindig is bőséges alapanyagul szolgáltak az írók számára, kimeríthetetlen tárházai az újabb és újabb lehetőségeknek, ahol a fennmaradt mesék réseit fiktív szálakkal lehet betömni. Genevieve Gornichec amerikai írónő is innen inspirálódott, első regényének fókuszában a csínytevő Loki és az ő boszorkány felesége állnak, akik az északi mitológia három további roppant fontos alakjának nemzői voltak. Az ő találkozásukkal indult útjára ez az elbeszélés, melynek a végére én egyértelműen a szívembe zártam mindannyiukat, főleg a főszereplőt.
FÜLSZÖVEG: Egy száműzött boszorkány beleszeret Lokiba, és ezzel az istenek haragját vívja ki ebben a megindító, elsöprő erejű történetben, ami újragondolja az északi mitológiát.
Angurboda története ott kezdődik, ahol a legtöbb boszorkányé véget ér: egy égetésnél. Ezt kapja ugyanis büntetésül Ódintól, amiért megtagadja tőle a jövő ismeretét. A tűztől sebzett és erejétől megfosztott Angurboda egy távoli erdő rejtett zugába menekül – itt talál rá egy férfi, aki Lokiként mutatkozik be, és a nő kezdeti bizalmatlansága ellenére hamarosan őszinte és igaz szerelem szövődik közöttük.
Hamarosan három különleges gyermekük születik, különleges sorsokkal. Angurboda a világ végén, Ódin mindent látó szeme elől rejtve neveli őket, ám, ahogy lassan visszanyeri látnoki képességét, úgy ébred rá, hogy boldog élete – és vélhetően mindenki másé – nagy veszélyben van. Hamarosan el kell döntenie, hogy elfogadja saját és családja végzetét, vagy fellázad és megváltoztatja a jövőt.
Genevieve Gornichec regénye az egyik legősibb mitológiából táplálkozik, és a modern világ emberének mesél el egy felejthetetlen történetet szerelemről, veszteségről és reményről.
Történetünk kicsit homályosan indult egy erdő szélén, ahol egy férfi és egy nő találkozott. Egészen hétköznapi esemény lehetett volna leszámítva, hogy a férfi egyszer csak visszaadta a nő korábban kivágott szívét, hozzátéve, hogy szívesen megette volna. Hm. Valahogy így szoktak kezdődni a jó horrorok is nem? De ne aggódjon senki, ez nem az a fajta történet, csupán a csínytevő Loki adta elő magát ilyen nagymenőnek. Igen, igen, bizony ő volt a titokzatos idegen, aki a boszorkány után indult, s visszaadta neki a jogos tulajdonát, melytől Odin fosztotta meg. Kapcsolatuk sokáig csupán rövidebb találkozásokra korlátozódott, a könyv első fele sokkal inkább szólt magáról Angurbodáról és a gyógyulásáról. Mivel emlékezete a legutolsó máglyán való elégetése után igencsak megüresedett, néhány alapvető információn kívül saját magáról sem tudott semmit. Abban biztos volt ugyan, hogy varázs- és gyógyító képességek birtokosa, fogalma sem volt igazi erejének nagyságáról. Szép lassan belakta az erdőszéli kunyhót, barátokra és megélhetési forrásra lelt, időnként pedig Loki is meglátogatta, elsősorban akkor, amikor el akart bújni csínyei következményei elől.
"Az emberek meghalnak. A történetek viszont tovább élnek a versekben és a dalokban. Az ő tetteikről szólnak. Az isteneik tetteiről […]. "
Loki személye ebben a regényben kicsit másfajta színezetet kapott, mert bár pont ugyanolyan kiszámíthatatlan gazfickó volt, mint amilyennek eddig is ismertem, elbújva a világ végén egy teljesen más arcát mutatta meg, amit talán tényleg a szerelem hozott elő belőle. Na azért így sem volt herceg fehér lovon, de én elhittem neki, hogy a maga sajátos módján tényleg szerette Angurbodát, feleségeként tekintett rá. Azonban Loki nem lett volna a jó öreg Loki, ha nem kuszálja össze teljesen ezt a románcot is, ugyanis hiába voltak ők ketten, aztán végül már öten a kis erdőben boldogok, nem tudott lemondani arról, hogy borsot törjön a midgardi hatalmasok orra alá. Ő maga lett a családja veszte, s talán a bűntetés, amit ezért kapott, még kevés is volt.Élvezetes volt kettejük kapcsolatának alakulását olvasni, végig az volt az érzésem, hogy a férfi nagyon is tudatában volt annak, hogy társa nem egy hétköznapi boszorka. A barátságnak induló kötődés szép lassan váltott át szerelembe, gyümölcseként pedig megérkezett az első leánygyermek, Hel, majd követte a két állattestű fiú, Fenrir a farkas és Jörmungand a kígyó.
"Meg kellett volna mondanom nekik, hogy lehet, a világ nem fogja őket elfogadni olyannak, amilyenek. […] Nekik az volt a normális, ahogy eddig éltünk […]. És azt akartam, hogy ez így is maradjon."
Angurboda, Fenris, Hel és Jörmungand (Forrás: The Demonic Paradise Fandom/ Wiki)
Angurboda karaktere sokáig nagyon titokzatos maradt, mert bár az tudnivaló volt, hogy nagy erejű boszorkány, ő maga sem talált magyarázatot arra, miként élhetett túl több tűzhalált és a szíve kivájását. Emlékei szép lassan tértek vissza, elsősorban álmok formájában, amikből összeállt a kép: sokáig magát Odint is tanította a vajákosságra és a varázslásra. A baj akkor kezdődött, amikor a főisten rájött, mekkora ereje van valójában a boszorkánynak, s olyan tudást akart kicsikarni belőle, amit az nem volt hajlandó megadni neki. Abban a hitben, hogy a nő halott, Odin nem kutatott utána, ám egy mélyebb, jövőbe tekintő álom elárulta, hogy életben van, s ezzel újra magára vonta a figyelmét. Loki akarva vagy akaratlanul (ezt most sem tudnám eldönteni) elárulta családját, melynek következtében Angurbodát elszakították kicsiny gyermekeitől. Eddig a pontig egy idilli történetet olvashattam, amelyben egy szépen kibontakozó szerelem szökkent szárba, egy nő anyává vált és még a mindig bajt kereső Loki is lenyugodni látszott kiteljesedve az apa szerepben. Sejtettem, hogy a törés még hátra volt, s jött is a híres-neves Thor személyében.
"Azt hiszem, az a sorsom, hogy mindig várjak valakire."
Ha nagyjából képben vagytok a skandináv mitológiával, akkor tudjátok, hogy Loki gyermekei fontos szereplői. Fenrir és Jörmungand óriásokká nőttek, míg Hel az alvilág úrnője lett, aki felett még a nagy Odinnak sem volt teljhatalma. Megkapó volt olvasni a gyermekkorukról, ahogy a kicsi, gyenge apróságokból anyjuk és apjuk óvó szeretete mellett erőssé cseperedtek. Loki és Hel kapcsolata különösen szeretetteljes volt, nem csoda hát, hogy a lányból az a könyörtelen uralkodó lett a család széthullása után. Angurboda igazi anyatigris figura, nem volt olyan, amire ne lett volna hajlandó a gyermekeiért. Sziklaszilárd szimbiózisban éltek együtt, ami csodálatos burkot vont mindannyiuk mássága köré, szeretettel és elfogadással élték napjaikat a saját kis világukban. Szépséges metafora volt az is számomra, ahogy a boszorkány a gyerekeiért újra és újra megtanulta használni az erejét és a tudását, hiszen pont ilyen az anyaság. Imádott gyermekeink számunkra a legfontosabbak, az ő boldogságukért egy életen át olyan képességeket hozunk ki magunkból, amit nem is hittünk volna.
"Elveszett, de nem múlt el nyomtalanul […]. Az, hogy vége, még nem jelenti azt, hogy nem számít."
Genevieve Gornichec (Forrás: BookPage)
A történet lassan csordogál, a hangsúly sokkal inkább az érzelmeken, és az azok által vezérelt tetteken van, miközben háttérként kiválóan átfogó képet kapunk az Odin vezette számos világot átfogó erőkről. Egy anya küzdelme a szerelméért, a gyerekeiért és önmagáért, ám a sors egyes részei megváltoztathatatlanok, bebetonozva nyomják rá bèlyegüket a jövőre. Hiába áll össze a tudás múltból és az eljövendőből, vannak dolgok, amiken a legnagyobb erőfeszítések árán sem lehet változtatni. Bevallom, a könyv első harmadában azt gondoltam, ez nem az én történetem, nem történik semmi izgalmas. A végére azonban csodálatosan összeállt minden, értelmet nyertek az apró részletek és a hosszasabb felvezetés. Könnyen követhető, szépen volt felépítve a cselekmény, a befejezés pedig kifejezetten izgalmas és méltó volt a szereplőkhöz. Az írónőnek sikerült emberibb formában, érzelmesebb oldalukról megmutatni az isteneket és tetteik miértjeit. Nyilván a mitikus eseményeket nem lett volna szerencsés teljesen megváltoztatni, de azt gondolom, hogy ezek is kaptak egy olyan színezetet, ami miatt érdemes elolvasni. A végső konklúzióm tehát összességében az, hogy megszerettem Angurbodát és a gyermekeit, Loki pedig Loki. :) Északi mitológia rajongóknak igazi csemege, de a könnyedebb fantasy kedvelői is szeretni fogják.
A kötetért hálás köszönetem az Agave Kiadónak! <3