Itt a nyár, itt a jóidő, én szokásomhoz híven visszatértem a bevált nyári menetrendemhez: jöhetnek a könnyedebb olvasmányok és a fantasyk minden mennyiségben.

Ennél kiválóbban nem is indulhatott volna a szezon, rögtön kezdésnek egy annyira jó könyv akadt a kezembe, amitől letettem a hajam. XD Annyira már ismertek, hogy odavagyok a remek sztorikért, most pedig nem csupán egy élvezetes történetet kaptam, de az összes lerágott csontnak számító fantasy elem is egészen más színezetet kapott. Persze nem akarok igazságtalan lenni, nem vitatom, hogy nehéz teljesen új dologgal előrukkolni, hiszen igencsak jól lefedett ez a pálya, ám jelen esetben magával a stílussal és az írásmóddal kaptam meg az élményt, amire vártam.  Egy szó, mint száz: A fekete nyelvű tolvaj meglepően jó volt, vitt magával, mint a szél. Mutatom is a FÜLSZÖVEGét. 

Tízezer fiunk mind ellened szegül
Fekete nyelvükön esküszó hevül
Bosszújuk elér, hiába menekülsz

Kinch Na Shannack kisebb vagyonnal tartozik a Szedők Céhének, amiért kiképezték a tolvajok mesterségére, vagyis a zárfeltörésre, késharcra, falmászásra, zuhanás tompításra, hazugság szövésre és csapdaállításra, valamint pár apróbb varázstrükkre. Muszáj törlesztenie az adósságát, ezért elrejtőzött a régi erdei út mellett, hogy kirabolja az arra járó utazókat.

Ma azonban Kinch Na Shannack rossz célpontot választott.

Galva egy lovag, a kegyetlen goblinháborúk túlélője, és a halál istennőjének szolgálóleánya. A királynőjét keresi, aki eltűnt, miután az óriások lerohantak egy távoli, északi várost.

Kinch örülhet, hogy élve megúszta a sikertelen rablást, azonban a sorsa végzetesen összefonódik Galváéval. A tolvajt és a lovagot a közös ellenségek és a szokatlan veszélyek arra késztetik, hogy nagyszabású utazásra induljanak, amely során emberhúsra éhező goblinok és sötét vizekben vadászó krakenek várnak rájuk, a tisztesség pedig olyan fényűzés, amit kevesen engedhetnek meg maguknak.

A könyvet itt találod

Mitől lesz jó egy fantasy? Számomra ez elég sokrétű kérdés, plusz mivel viszonylag sokat olvasok a zsánerben, már nehéz meglepni vagy lenyűgözni. Christopher Buehlman- nek ez mégis sikerült, és azonnal el is árulom a titkot: humor. Imádtam az író poénjait, szóvicceit, hangosan nevettem olvasás közben, ami nálam azonnal maximális pont, mert bár imádok jókat derülni, az utóbbi időben elég kevés könyv tudta ezt kiváltani belőlem. Kinch a főszereplőnk tényleg egy igazi KINCS, új könyves álompasit avattam a személyében. Lehengerlő dumájával és sármos lazaságával engem simán levett volna a lábamról megboldogult lánykoromban. Erős húzója ő a sztorinak, ám a társául rendelt karakterek sem maradnak le mellette, igencsak színes társaság gyűlik össze a lapokon.

„Meghalni készültem. Még rosszabb, hogy néhány rohadék társaságában készültem meghalni. Nem mintha féltem volna a haláltól, de talán fontos, hogy kivel halsz meg.”

Nem újkeletű, ám mindig izgalmas a „jó és a rossz” párosának tematikája, különösen, ha az oldalak képviselői ingáznak és gyakran szerepet, helyet cserélnek. Itt sem volt ez másként, hiszen az eredetileg tolvaj rosszfiú Kinch egy igazi háborús hős lovag, Galva mellé csapódott, aki a halál istennőjének szolgálója.  Párosuk dinamikája elképesztően szórakoztató, a fegyelmezett harcosnő, és a hullámzó szerencséjű, lepcsesszájú fiú rengeteg vidám pillanatot szerez az olvasónak. Hosszú utazásra indultak ők ketten, melynek során elképesztő kalandok és megpróbáltatások vártak rájuk, én pedig kétségek közt vívódva vártam a végkifejletet, bízva abban, hogy nem megy át az egész egyfajta R.R. Martin-i mészárlásba. Relatív, hogy melyikük hozott helyes vagy éppen helytelen döntéseket, ahogy a fülszöveg is írja, a „tisztesség olyan fényűzés, amit kevesen engedhetnek meg maguknak”.

„Egy korona sem ül olyan biztosan a helyén, hogy egy tőr ne tudná elmozdítani.”

A történetet erősen átjárja a társadalom különböző rétegeinek bemutatása, egészen pontosan a köztük húzódó szakadékok kialakulásának miértjei. Politikai csatározások, a háttérből irányító uralkodók, álnokul kitervelt és véghezvitt események sejlettek fel az oldalakon, s leginkább az a mesterkedés, amit a „nagyok” a valóságban is végig zongoráznak azért, hogy övék legyen a hatalom. Simlis játszmák, mindenhova beépült kémek, csellel és intrikával lerombolt birodalmak, melyeknek romjain a Céh ült tort. A Céh, ami a mi Kinch-ünket is nevelte és fogva tartotta, kitanításának költségeit egy életen át sem lehetett volna visszafizetni, így kötelességtudóan teljesített minden rá szabott feladatot, legyen szó bármiről. Az iskola, ahol különleges tanulmányait folytatta egy útvesztő, ahol ugyan nem volt lehetetlen feljebb kerülni, de nem a Kinch – féle nincsteleneknek. Kinch, ami nincs! Ha-ha-ha! XD A fiú Galvával való társulása hosszú idő után a lehető legjobb dolog volt, ami történhetett vele, eleinte úgy tűnt, maga a Céh is ezt az utat szánta neki. Biztos, ami biztos, azért szigorú felügyelet alá vonták egy vak macska személyében, aki annak ellenére, hogy nem vagyok cicapárti, az egyik kedvenc kis mellékszereplőm lett. A páros kemény útnak indult neki, melynek végén egy eltűntnek hitt királynő állt, akire ha sikerülne rábukkanniuk, megváltoztathatná a világ erőit, megdönthetné a zsarnoki uralmat. No de odáig el is kell ám jutni, és igen, jól gondoljátok, nem volt az olyan egyszerű.

„A férfiak szeretik azokat a nőket, akik látszólag oda se bagóznak – amíg ezek a nők vonzók. Ugyanakkor a boldog nőket is szeretjük, amíg szépek, vagy a szomorú csinosakat, vagy a helyes arcú, dühös lánykákat. Értitek, hogy megy ez.”

Maga a világ, amit Buehlman felépített, nekem nagyon bejött, könnyen bele tudtam élni magam, mintha csak ott lettem volna én is. Kiválóan működtek a stíluselem formálások, személyes kedvenceim a varázsképességű tetoválások voltak, le a kalappal. Kaptam kicsit mindenből; volt itt boszorkányság, átkok, elvarázsolt tárgyak és lények, mágikus félig ember-félig állat klónok, de azt kell mondjam működött. Kiváló ötlet volt a különböző mágiák elegyítése, rétegzése, s már önmagában az is, hogy ebben a történetben ezek mind tanulhatóak, fejleszthetőek, nem veleszületett kiváltságok voltak. Semmi nem volt túlspilázva, sem túltolva, mégis állandó szinten maradt a hűha-faktor, mindig tudtunk újabb, magasabb szintre lépni. Bevallom a fülszövegben a kraken egy kicsit megijesztett, azt gondoltam, hogy ez megint valamiféle „átirat” lesz, de szerencsére pozitívat csalódtam. Sikerült a sztorit, annak frissességét, újszerűségét megtartva végigvinni, és hozzá adni azokat a pluszokat, amitől ez a könyv ennyire egyedi lett. Nem titok, hogy kifejezetten nem szeretem a trágárságot a könyvekben, leginkább, ha az öncélú. Most kaptam belőle egy óriási adagot, minden egyes szereplő száját eléggé gyakorta hagyták el válogatott káromkodások, azonban ebbe a világba és gárdába belefért, egyáltalán nem zavart. Értékelem azt az óriási munkát is, amit az író egy kitalált nyelv megalkotására tett, ettől még valósabb, erősebb lett ez a fantáziavilág. A karaktereket nagyon szerettem, s bár Kinch mellett nagyon szűkszavúnak tűnt mindenki más, tetteik többet mondtak ezer szónál is. Galva, Norrigal, Malk mind-mind különböző személyiségek voltak, ám pont ettől vált a kis csapat érdekessé és szórakoztatóvá. Kis barátság, kis szerelem, kis rivalizálás, pont ahogy én szeretem. Nem egy cunami intenzitású elbeszélés, annál jóval visszafogottabb a tempó, de személy szerint én ezt jobban is kedvelem, több időm van megismerni a világot és a szereplőket.

Christopher Buehlman (Forrás: Pinterest)

„Ha a becsület úgy dönt, hogy jelen lesz a kalandunkon, akkor remélem, hogy felismerem; néha már felhívták rá a figyelmem, de igazán sosem mutatkoztunk be egymásnak.”

Fel hát barátaim egy nagy kalandra földön és vízen át, óriások, goblinok, krakenek és varázslók kíséretében! A fekete nyelvű tolvaj fekete humorával garantáltan magával ragadja a műfaj kedvelőit, igazi KINCH. A vak macska vezessen benneteket! :)

A kötetért hálás köszönetem az Agave Kiadónak! <3