Az emberiség története mindig is lenyűgözött, bármilyen irányból közelítettek/közelítenek is hozzá, újra és újra  rábukkanok valami csodára, amivel addig nem találkoztam.

A Lennvilág egy izgalmas és egészen újszerű látképet nyújtott számomra, ahonnan is úgy láthattam rá a már megtörtént és az elkövetkező eseményekre, ahogy eddig még nem. Robert Macfarlane angol természetíró, irodalomkritikus, egyetemi tanár volt a kalauzom, aki végzettségeinek és érdeklődésének tökéletesen megfelelve elegyítette a tudományt és a művészeteket, létrehozva ezzel egy igazi kuriózumnak számító kötetet. Ez az első könyve, ami magyarul is megjelent, ám reményeim szerint nem az utolsó, mert annyira érdekes és informatív volt az olvasás, szeretném nagyon megismerni bővebben is a munkásságát. Mutatom is a FÜLSZÖVEGet.

„Az odalenti világról alig tudunk valamit.”

Különös, összetett műfajú könyvében Robert Macfarlane föld alatti világokba kalauzol el bennünket: bronzkori temetkezési kamrákba, grönlandi gleccserek mélyére, a Párizs alatti katakombák labirintusába, a szlovéniai karsztvidék víznyelőibe. De szó esik a fák közti kommunikációt lehetővé tevő gombafonalrendszerekről, vagy az új-mexikói sivatag alatti radioaktívhulladék-temetőről is. Izgalmas, olykor megrendítő utazások ezek az emberi történelem és bolygónk történetének múltjába, jelenébe és jövőjébe. És rádöbbentenek, hogy a „lenti világ”, melynek létezéséről alig veszünk tudomást, szerves része mindennapi életünknek.

A könyvet itt találod

Az egyik első dolog, ami a történelem tanulmányaink alatt szembetűnik, hogy a letűnt korok emlékei, tanúságai mindig a mélyben megbújva, rejtve maradtak fenn, furcsa véletlenek vagy tudatos kutakodás után kerültek felszínre. A hosszú-hosszú évmilliók alatt, amióta világ a világ, az idő és a történelem is egymásra rakódva, rétegződve haladt, bővült, változott. Ami elmúlt, arra rárakódott az új, elfedve ám nem feledve azt, ami korábban létezett. Saját fajunk története is a föld mélyéről, vastag jéggel borított barlangokból állt össze, a legtöbb fennmaradt emléket a mélység, a "lennvilág" őrizte meg számunkra. Furcsa módon a legtöbben mégis féljük a lábunk alatti világot, sokkal magasztosabb jelentést tulajdonítunk a fentnek, mint a lentnek. Gondoljunk csak a vallási Mennyországra, ahová a jó lelkek kerülnek, és a Pokolra, amely a katlan legmélyén, válogatott kínzásokkal emészti a bűnösöket. Fajunk temetkezési szokásai is leginkább a mélységhez kötődnek, akár a "sztenderd" koporsós temetést vagy annó a hajós népek vizi szertartásait vesszük figyelembe. Az időt és az élet eredetét kutatók szintén a feketeségben, az űr sötétjében keresik a választ kérdéseikre, valahogy az élet fénye mindig párhuzamba kerül az eredendő sötétséggel is. 

"Ugyanaz a három cél tér vissza az egymást követő kultúrákban korszakokon át: megóvni azt, ami becses és sérülékeny; továbbadni azt, ami értékes és megszabadulni attól, ami veszedelmes. Megóvni: emlékeket, ritka és becses tárgyakat, üzenetet és a drága életet. Megszabadulni: hulladéktól, megrázkódtatástól, mérgező anyagoktól, titkoktól. Az ember az ősidőktől fogva az alvilágba helyezi azt, amitől retteg és amitől szabadulni szeretene - meg azt, amit szeret, és védelmezni, óvni akar."

Macfarlane irigylésreméltó bátorsággal vetette bele magát a mélység, a "lenn" világába, olyan útitársakkal, akik nem csupán szakmailag, de emberileg is rengeteget adtak hozzá azokhoz az információkhoz, amiknek a birtokába jutottunk. A világ számos táján megfordulva ereszkedett alá barlangrendszerekbe, gleccserekbe, csillagtalan folyók kanyarulataiba, vagy éppen Grönland jéghegyeinek peremére, ahol mind-mind a letűnt korok embereinek hátrahagyott nyomaival találkozott. Készítettem egy kis képes összefoglalót az útról, gyönyörködjetek ti is ezekben a csoda helyekben. :) (A képek forrása: Pinterest)

Mandips, Somerset

Boulby, Yorkshire

Epping erdő, London

Láthatatlan város, Párizs

Il Carso, Olaszország

Lofoten, Norvégia

Andoya, Norvégia

Kulusuk, Grönland

Knud Rasmussen-gleccser, Grönland

Olkiluoto-sziget, Finnország

Elképesztő olvasmány tényleg, viszont szomorú szembesülés azzal is, hogy az ember valójában mennyire eltávolodott a természettől. Minél többet és gyorsabban fejlődtünk, annál inkább került át a fókusz a kincsek csendes csodálatáról a teljes kizsigerelésükre. Az ősember tisztelte az őt körülvevő világot, s a maga módján meg is magyarázta annak létrejöttét és működését. Minél több volt a tudás, annál nagyobb lett a hatalomvágy, ami egyenes úton hozta magával a háborúkat. Míg a régmúltból szebbnél szebb építészeti emlékek és tárgyak kerültek és kerülnek ma is elő, addig elég arra gondolni, hogy a mi korunk embere rádioaktív temetőket kell hátrahagyjon megjelöljön, nehogy az utódaink véletlenül kiássák. Rengeteget változott a világ, ám az embert most is ugyanazok a kérdések mozgatják: honnan jöttünk, hogyan lettünk, mi az élet értelme, és mi van a tudásunk határán túl? A válasz nagy eséllyel a minket körülvevő világban rejtőzik, ám az én meglátásom szerint ez egy olyan misztérium, amire nem állunk készen, s talán jobb is így. A könyvben számtalan irodalmi utalás, idézet és vers szerepel, ami fantasztikus párhuzamot ad a boncolgatott kérdésekkel, s egyben bizonyítékot is arra, hogy elődeinket is ugyanazok a magasztos dolgok foglalkoztatták, mint manapság minket. Ajánlom azoknak, akiket érdekelnek a múlt és a jelen összefüggései, a honnan-hova kérdései, a tudomány és a vallás összekapcsolódása, és úgy általánosságban az idő és az élet misztériuma. Csodás tájleírások, magvas gondolatok és rengeteg irodalom. Imádtam! :)

Robert Macfarlane

Hálás köszönet a Park Kiadónak, hogy elolvashattam! <3