Az irodalmi Nobel-díjas Llosaval még tavaly ismerkedtem meg a Julia néni és a tollnok című regénye keretében, ami annyira tetszett, hogy eldöntöttem, kapcsolatunk folytatódni fog. :)

Abszolút felszínes módon, a borító alapján választottam ki a következő olvasmányomat tőle, mivel a Vad idők külseje annyira szép és erőteljes, nem tudtam neki ellenállni. Hogy jó választásnak bizonyult-e, azt mindjárt elmesélem, addig is mutatom a FÜLSZÖVEGET.

„Arturo, tudod, mire jöttem rá mindazok után, ami velem történt? Felismertem az emberi faj egyik elszomorító tulajdonságát. Úgy tűnik, mindannyiunk lelke mélyén egy szörnyeteg lakik.”

Valós eseményeket feldolgozó, sőt a valósághoz szigorúan ragaszkodó történelmi regény Mario Vargas Llosa új műve. (Már amennyire a „valóság” a politika szövevényében egyáltalán felderíthető.) És mégiscsak részben fikció – s egyben egy fikció története.

Hogy Guatemalában 1954-ben az Egyesült Államok segítségével hogyan döntötték meg katonai puccsal a demokratikusan megválasztott kormányt, az ma már csak apró fejezet a történelemben. Ám Vargas Llosa nagy sztorit talált benne – s nemcsak azért nagy sztori ez, mert évtizedekre meghatározta Közép-Amerika sorsát, hanem azért is, mert van benne valami ördögi. Ördögi, ahogy egy hamis történet alapján – hogy Guatemala kormánya a szovjet kommunizmus szálláscsinálója a kontinensen – hatalmas erők lépnek mozgásba, óriási emberi tragédiákat okozva, és kisiklatva egy ország, sőt egy egész földrész természetes fejlődését.

S ebből a nagy sztoriból igazi irodalom lett: Vargas Llosa a történelmi tényeket a fantáziájával kibontva hús-vér alakokat teremtett – politikusokat, diktátorokat, propagandistákat, karrieristákat, kegyetlen vagy épp önfeláldozó katonákat és a Nőt, aki, mint talán mindig, most is ott van a háttérben, alakítva az eseményeket vagy legalábbis az eseményeket alakító férfiakat.

A könyvet itt találod

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy faltam az oldalakat, mert nem így volt. Nem szégyellem bevallani, hogy az első 10-20 oldal után azt éreztem, hogy ehhez a könyvhöz sajnos kevés vagyok. Llosa egy zseni? Kétségtelenül. A könyv jó? Brutál jó! Mi volt akkor a baj? Hol csúszott el az egész? Az én járatlanságomon a politikában. Olyannyira felületesek és hiányosak az ismereteim Guatemala történelmével és politikai berendezkedésével kapcsolatban, hogy sajnos csak nagyon nyögvenyelősen haladtam az olvasással, és számtalanszor kellett megszakítanom az interneten való kutakodással, hogy igazán megérthessem, miről is van szó. Ismétlem, ez egyértelműen az én hiányosságom és hibám, semmit nem von le a kötet értékéből.

"A tömegek szokásainak és véleményének tudatos és okos manipulációja fontos tényező a demokratikus társadalomban. Azok, akik a társadalom ezen ismeretlen mechanizmusát manipulálják, láthatatlan kormányt alkotnak, és országukban övék a valódi hatalom."

Az már az első pár fejezet után világossá vált számomra, hogy igencsak alaposan oda kell figyelnem, mert a több szálon mozgó események és a rengeteg latin-amerikai név fel fogja adni a leckét. Így is lett, időnként bizony vissza-vissza kellett lapoznom, hogy követni tudjam a történet folyását, illetve hogy ki-kivel is van. Mondjuk ez tényleg nem volt egyszerű, mert itt aztán olyan bonyolult ármánykodás, trükközés és érdekérvényesítés folyt, mint egy brazil szappanoperában. (Hozzáteszem, régen imádtam ezeket nézni.XD) Történelmi tények fantáziával kibontva -áll a fülszövegben, nézzük meg hát akkor egy kicsit (természetesen csak a saját okulásomra)melyek is voltak azok a valós események, melyek a regény megírására késztették Llosat. 

A regény nagyjából a 40-es évekből indul, amikor is Guatemalában egy katonai puccs eltávolította az akkori vezetőséget, és az első szabad választáson demokratikus államot alapítottak. Kitűzött céljuk az amerikai New Deal politika volt, ami miatt az elnököt a földbirtokosok és a felső osztály kommunistának tartotta. Ez idő tájt Amerika hidegháborúban állt a Szovjetunióval, ami jelentősen befolyásolta Guetemala helyzetét is. Az USA 40 éven át támogatta az latin-amerikai országot pénzzel és fegyverekkel, a CIA még a puccsban is részt vett, mellyel megdöntötték az addigi demokrata hatalmat. Véres időszak vette kezdetét; megkezdődött a Castro elleni harcosok kiképzése, a 60-as években pedig megalakult a Fehér Kéz és az Antikommunista Titkos Hadsereg, melyek létrehozták a halálbrigádokat. Amerika ebben is partner volt, speciális kiképzőket küldtek, hogy a hadsereget gerilla erővé alakítsák. (Forrás: Wikipedia) LLosa körülbelül félúton, az 50-es évek eseményeiben látta meg a legnagyobb fantáziát, azt az időszakot boncolgatja, amikor is Amerika segítségével megdöntötték a demokratikusan választott kormányt.

"Castillo Armasnak tátva maradt a szája, amikor Bernays úr részletesen elmagyarázta, hogy a propagandamódszereknek köszönhetően miként járják át a társadalmat a különböző irányú gondolatok, például a félelmek vagy a remények."

Hétköznapi emberek sorsa szövi át a politikai eseményeket, és ez volt az én nagy szerencsém is, mert ezeknél a részeknél nagyon élveztem az olvasást. A cselszövő férfiakat összekötő legyőzhetetlen, utolérhetetlen nő, Miss Guetemala, aki minden nehézségen átküzdötte magát. Megesett leányként apja gyorsan megszabadult tőle, hallani sem akart soha többé sem róla, sem botlásának gyümölcséről. Évekig tűrt csendesen, míg egy nap egyszerűen fogta magát, mindent hátrahagyva kisétált az ajtón, és tovább állt, egyenesen bele a politikai élet kellős közepébe. Bevallom, egy kicsit sem volt szimpatikus, tekintve, hogy minden lelkiismeretfurdalás nélkül elhagyta a gyermekét, valamint a nőiességét kihasználva juttatta magát olyan privilég helyzetbe, amihez óriási befolyás is járt. Nem is titkolta, hogy ez volt a célja, irányítani akart bármi áron, s könnyedén meg is tehette ezt az általa befolyásolt vezetőkön keresztül. Elképesztő önzőséggel keverte a kártyáit, arrogánsan azt gondolva, hogy ahogy ő vélekedik, csakis az lehet a helyes. Évekig tartott több vasat a tűzbe, súgott ide, búgott oda, mígnem a gondosan építgetett kártyavár összedőlt, és menekülni kényszerült szeretett hazájából. Sok mindenre utólag rávilágított és hab volt a tortán a kötet végén olvasható epilógus, melyben az író az igazi Miss Guatemalával beszégetett.

"Vagyis szerinted még mindig jobb rabszolgának lenni, mint baloldalinak."

A cím tökéletesen fedte a tartalmat: a könyv lapjain feltáruló történet valóban egy igazán vad idő krónikája, ahol senki nem bízhatott senkiben, bármelyik pillanatban megölhették az embereket, elképesztő kínzások és esztelen mészárlás zajlott. Valóság és fikció, megtörtént és elképzelt események és párbeszédek szövevénye, mely amellett, hogy számomra most a saját hiányosságaim miatt nem volt annyira átütő, egyértelműen egy irodalmi remek, mely méltán hozott írójának elismerést.

Mario Vargas Llosa

Köszönöm szépen a Helikon Kiadónak, hogy elolvashattam! <3