Dél – Olaszország legnagyobb városa a híres Nápoly, mely idilli túristacélpont. Történelmi városközpontja, szűk utcácskái és csodálatos tengerpartja egész évben vonza az embereket, akik a helyiekkel vegyülve belekóstolhatnak a hamisítatlan mediterrán, olasz életérzésbe.

Jómagam imádom Olaszországot, tökéletes illúzió él a fejemben a tajtékos tengerpartról, az isteni tésztákról és a Vespán közlekedő, pergő nyelvű helybeli lakókról. Legnagyobb sajnálatomra Nápolyban még nem jártam, de bízom benne, hogy hamarosan személyesen is megtapasztalhatom a varázsát, miközben bebarangolom az összes látnivalóját. 

Roberto Saviano a Ragdozók című regényében a város egy teljesen más arcát mutatta meg, amiről mindannyian hallottunk valamilyen formában, de azt hiszem legtöbbünk egyáltalán nem szeretne személyes tapasztalatot szerezni. Az olasz író hosszú-hosszú évek óta kutatja szülőhazájában a szervezett bűnözést, annak területeit, üzleti tevékenységeit és gazdasági jelenlétét. Egyértelműen óriási darázsfészekbe nyúlt, hiszen többször életveszélyesen megfenyegették, amely miatt elszigetelődött, s egy időre Olaszországot is kénytelen volt elhagyni. Meg azonban nem tört, mindezek ellenére nem hagyta abba misszióját. Elszántságát és kitartását számos szakmai díjjal jutalmazták, s nem mellékesen gyakran a rendőrök is bevonják a maffia elleni nyomozásokba. Személyes védelme mellett is több százezren emeltek szót, köztük több Nobel-díjas író is.

A Ragadozók című kötet a fikció és a valóság magával ragadó ötvözete, amely egy nápolyi kölyökbanda történetét meséli el az ötlet körvonalazódásától kezdve az első igazán nagy bűnökig. FÜLSZÖVEG:

Roberto Saviano ezúttal a nápolyi maffia egy kevésbé ismert oldalát mutatja be: a gyerekbandák világát. A Ragadozók serdülő fiúk egy csapatáról szól, amely az érvényesülés egyetlen útját az elismert alvilági pozíció kivívásában látja. A többi bűnözői csoport riválisaként, de egyben „utánpótlásaként” is tekinthető gyerekbandának meg kell küzdenie a területek megszerzéséért. Ahhoz, hogy hatalomhoz jussanak, a felnőttek szabályai szerint kell cselekedniük: abban a játékban, ahol a kábítószer, a pénz és a befolyás a tét, senkit sem érdekel, hogy ők valójában még kiskorúak. Az alvilágban, ahol mindennapos a fegyverhasználat, és gyakoriak a megtorlások és a leszámolások, nem tesznek különbséget felnőttek és gyerekek között. Saviano egy ilyen feltörekvő gyermekbanda útját kíséri végig a kezdeti, jelentéktelen rablásoktól a kábítószer-terjesztésen át egészen az első gyilkosságokig.

A könyvet itt találod

Tizenegy fiú, tizenegy család. Van, aki jobb, van, aki kevésbé jó körülmények között nőtt fel, most azonban ez nem számít: ők egyek. Egy banda, egy csapat tizenéves srác, akik a kisfiús csínyek után magasabbra akarják tenni a lécet. Már nem elég nekik, hogy a korukbéli társaik rettegnek tőlük, azt akarják, hogy az egész város reszkessen a nevük hallatán. A terv megvalósíthatónak tűnik, noha mindannyian tudják, hogy ezzel olyan területre tévednek, ahol már le vannak osztva a lapok és egyetlen botlás az életükbe kerülhet.

„Hétpróbás gyerekek voltak, látszott az arcukon, hogy már mindenről tudnak, gond nélkül beszéltek szexről és fegyverekről: születésük óta egyetlen felnőtt sem hitte a környezetükben, hogy volnànak igazságok, tények, jelenetek, melyek nem valók a füleiknek. Nápolyban nem léteznek fejlődési szakaszok: az ember beleszületik a valóságba, a közepébe, nem lépésről lépésre fedezi azt fel.”

A vezér, Maharadzsa olyan elszántsággal és alapos tervezéssel viszi lépésről lépésre előre a terveiket, ami időnként társait is megdöbbenti. Nem inog meg, nem fél semmitől, s ugyanezt természetesen elvárja a többiektől is, akik szép lassan teljesen behódolnak neki, minden fontos döntést ráhagynak. De miről is beszélünk? Itt a drog terjesztése, a lopások, a kisebb balhék csupán a küszöbig visznek, ha valaki be akar lépni az alvilág kapuján, bizonyítania kell a rátermettségét. A nagymenő maffiózók közé bekererülni életveszélyes, szinte megugorhatatlan feladat, Maharadzsa irányítása alatt azonban a banda egyre feljebb kerül. Ennek egyenes ágú vonzata az egyre nagyobb és komplexebb bűnök lajstroma, hiszen a profi játékosok szintjén már mindennapos az erőszak, a fegyverek és a gyilkosságok. Végigjárják a szamárlétrát, miközben teljesen elveszítik a kapcsolatukat egykori önmagukkal és olyan világban kell felnőtté válniuk, amit senkinek sem kívánnék.

"(...) nemes szándékok nélkül, de szívükben ugyanazzal az önfeláldozó vággyal, azzal a vak odaadással, ami a világ és az onnan érkező jelek semmibe vételéhez vezet, ahhoz, hogy csak és kizárólag a saját akaratukra hallgassanak mint tetteik helyességének objektív bízonyítékára."

Kétségem sincs afelől, hogy noha fiktív szereplőkről beszélünk, ilyen és hasonló események nap mint nap megesnek Nápoly és számos más város utcáin is. Elképesztő volt olvasni ezt a könyvet, annyira más világ volt számomra az én kamaszéveimhez képest. Megdöbbentő, rémisztő volt belelátni abba, hogy gyerekek így is felnőhetnek, s igazából nem azért, mert nincs más választásuk. Maharadzsa például rendezett családi körülmények között élt, szerető szülőkkel, cuki öcsivel. Csinos barátnője volt, s barátai, akik tűzbe mentek volna érte már akkor is. A többiek is teljesen átlagos családokból jöttek, egy-két kivétellel senkinek semmi köze nem volt a maffiához korábban. Miért pont ebben látták a felemelkedésük útját? Eleinte talán a balhék, a kivagyiság, a menőzés volt a fő motiváció, idővel azonban vérszemet kaptak és egyre többet akartak. Túl korán keveredtek bele az élet sötét ám annál csábítóbb oldalába, ahol nem kell gürcölni a pénzért, kiindulásnak elég megfenyegetni pár embert. Később jöhettek a komolyabb zsarolások, verések, rablások, a drogterjesztés, a gyilkosságok...Hát így megy ez. 

Részlet a filmből

" A szeretet szétszakítható kötelék, a félelem sosem hagy el."

Szeretet. Lehet egyáltalán egy ilyen sztorinál szeretetről beszélni? Szerettek egyáltalán bárkit ezek a srácok? Szabad-e egyáltalán szeretnie annak, aki maffiózónak áll? Akit szeretsz, azt az ellenségeid könnyedén fegyverként fordíthatják ellened. Ezeket a fiúkat szerették; szüleik, a testvéreik, a barátaik, a barátnőik. Talán maguk sem gondoltak bele igazán, hogy a tetteiknek milyen következményeik lesznek az egyéb kapcsolataikra, de hogy is tudtak volna ennyire komplexen gondolkodni, mikor a legnagyobb problémáiknaik ennyi idősen a sulinak és a csajoknak kellett volna lennie. A szülök látták az egyre növekvő veszélyt, de mit tehettek volna? Mondjuk nem is nagyon próbálkoztak, talán érezték, hogy úgyis hiábavaló? Nem tudom és soha nem is szeretném megtudni. Időnként előbújt azért a kisfiú hőseinkből, és ezeket az oldalakat megkapó volt olvasni. A szép új ruhák bűvölete, egy pezsgőmásoros szombati önfeledt bulizás, az első szerelmek. Óriási volt a kontraszt, s talán ez adta számomra a történet igazi savát-borsát. Gyerekeknek felnőttként helytállni egy felnőttek számára is ingoványos világban a lehetőségek kimeríthetetlen tárháza és Saviano nem is félt ennek legkifejezőbb eszközeihez nyúlni. Ebben a világban csak a saját erkölcsi normák számítanak, a saját értékrendek, ami egyaránt köt gúzsba és szabadít fel. Hol van a határ? Hőseink azt már olyan messzire elhagyták, hogy nem is látszik. Betyárbecsület, összetartás, hűség minden körülmények között. Hiába voltak bűnözők, gyilkosok, mégis azt éreztem, hogy ők tényleg kitartanak majd egymás mellett jóban, rosszban. Ha röviden akarnám megfogalmazni, akkor azt mondanám, hogy egy extrém felnövéstörténet, de több annál. Egy pazarul megkomponált látkép Nápoly alvilágáról, annak is egy olyan szegletéről, amiről nem gyakran hallani. A karakterek állandó kétpólusúsága remek dinamikát ad az eseményeknek, elképesztő végigkövetni, ahogy kisfiúk visznek végbe morálisan és erkölcsileg is teljes mértékben elítélendő tetteket. Ez egy másik világ. Nagyon más, de ettől még biztosan létezik és a szabályai állandóan változnak az érdekektől függően. 

Részlet a filmből

Bár nagyon sokszor felkavaró, mégsem túlzóan véres, nem tocsog a kegyetlenkedések részletezésében. Ami le van írva, az elengedhetetlen ahhoz, hogy megérthessük az egészet és belehelyezkedhessünk a karakterek nézőpontjába. A stílus nekem nagyon tetszett, kifejezetten örültem neki, hogy a legtöbb hasonszőrű történethez képest itt nem volt káromkodás, közönséges leírások és fröcskölő vér és agyvelő. Ezekért mindenképpen plusz pont jár Savianonak. Emelem kalapom a munkássága előtt, nem egy életbiztosítás, sőt! Ezek után sort fogok keríteni a korábban megjelent regényeire is, mert számomra a Ragadozók egy abszolút meggyőző mű volt arról, hogy Roberto Saviano regényíróként sem utolsó. 

Hálás köszönet a Helikon Kiadónak, hogy elolvashattam! <3