Simon Stalenhag munkássága az idei évem egyik legjobb felfedezése, a kezembe került könyveit leginkább így tudnám jellemezni: vizuális történetmesélés.

A 37 éves svéd művész, zenész és tervező retro-futurisztikus digitális világokat jelenít meg alkotásaiban, melyeknek szinte mindig valamilyen svéd vidéki környezetet ad háttérnek. Tematikailag munkája gyakran egyesíti gyermekkorát a sci-fi filmek témáival, ami sztereotip svéd tájat eredményez egy neofuturisztikus hajlammal. Stålenhag szerint ez a fókusz a felnőttkorhoz fűződő kapcsolat észlelt hiányából ered, és a sci -fi elemeket részben azért adják hozzá, hogy felhívják a közönség figyelmét, részben pedig befolyásolják a mű hangulatát. Ezek az ötletek olyan munkát eredményeznek, amely óriási robotokat és megastruktúrákat tartalmazhat a szokásos svéd termékek mellett, mint például a Volvo és a Saab autók. (Forrás:Wikipedia

Simon Stålenhag 2

Az Agave Kiadó gondozásában nálunk is megjelentek papírformájú művei: Az Elektronikus állam, és a Mesék a Hurokból, melyből az Amazon nagy sikerű televíziós sorozatot készített. Legfrissebb megjelenés A labirintus, melyben Stalenhag maradt a jól bevált disztópikus világnál, és az abba ágyazott emberi történeteknél. Mindhárom kötetet volt szerencsém „olvasni”, s az az igazság, hogy már a legelső után tudtam, hogy nekem ez bizony szerelem, mindent IS szeretnék olvasni/vizualizálni, ami a művész fejéből, kezéből pattant ki.

FÜLSZÖVEGA világot csupa rom és hamuréteg borítja, miután egy túlvilági jelenség maradványai elpusztították a Föld légkörét. A kevés túlélő mélyen a felszín alá kényszerült. Matt, Sigrid és Charlie egy napon elhagyják föld alatti államuk biztonságos menedékét, hogy expedícióra induljanak a régi világ pusztaságába, utazásuk során pedig kénytelenek szembenézni a civilizáció bukása előtti idők sötét titkaival.

Simon Stålenhag az Elektronikus állam és a Mesék a Hurokból nemzetközileg elismert szerzője és alkotóművésze. Kreatív képei és történetei, melyek a világ egyik legkeresettebb vizuális történetmesélőjévé tették őt, egyedi sci-fi jelenségeket festenek le hiperrealisztikus skandináv tájakon. A Labirintus ismét egy olyan disztópikus jövőt tár elénk, amilyet még nem láthattunk korábban.

LAbirintus

A könyvet itt találod

A korábbi két kötetből kiindulva már készültem, tudtam, hogy nyugisabb időben kell elkezdenem, mert ne fogom tudni letenni. Már az első pár oldal hangulata beszippantott, arról nem is beszélve, hogy egy-egy képen annyi részlet és mondanivaló van, amire muszáj időt szánni, nem lehet csak úgy végiglapozva, kutyafuttában ledarálni. Kicsit olyan élmény volt nekem, mintha egy baromi nyomasztó disztópiát néznék a tévében, amit itt-ott narrál az egyik szereplő, aki viszont becsületére legyen mondva, nem rágott a számba semmit, hagyta szárnyalni a saját fantáziámat is. A Stalenhag alkotta világban egy földönkívüli jelenség tönkrevágta a légkört, szép lassan elpusztította az élővilágot. Az emberek más megoldást nem találván a föld alá kényszerültek, egy alaposan megtervezett és kialakított búvóhelyre. Természetesen ahogy ez már csak lenni szokott, nem mindenki menekülhetett meg, a túlélők közül is "válogatni" kellett(?). Itt már teljesen kivoltam, hiszen ha belegondolunk, a valóságban nagy eséllyel pont ugyanez történne, ha beköszöntene a világvége. Vannak az egyesek és a kettesek. A túlélők és a feláldozhatók. Ki dönti el és milyen alapon, hogy ki hova tartozik? Kik lehetnek élet és halál urai, hiszen nem vagyunk mi istenek! A labirintus pont ezektől a kérdésektől volt nekem az eddigi legnyomasztóbb az olvasottak közül.   

duett

A kötet a korábbiakhoz képest talán több szöveget tartalmaz, több készen kapott információnk volt az eseményekről és azok következményeiről. Ezt igazából nem bántam, de a képek között elég sok hasonló, szinte teljesen ugyanaz volt, aminek abszolút értem a célját (figyelemfelkeltés, nyomatékosítás), de ezek helyett inkább nézegettem volna más mondanivalójú és jelentőségű alkotásokat. Ezen az apróságon kívül viszont semmi másba nem tudnék belekötni, nekem ez ismét egy teljesen kerek, komplett történet volt. A disztópikus világba ágyazott emberi sorsok és életek tökéletesen passzoltak bele a sötét, komor, fájdalmas mondanivalóba és kérdésbe: embertelenség árán megmenteni az emberiséget?! Imádtam!

IMG 6994

A kötetért hálás köszönetem az Agave Könyveknek! <3