A tavalyi évben sikerült elolvasnom Ishiguro összes magyarul megjelent művét.

Kivétel nélkül óriási hatással voltak rám, így nagyon megörültem, hogy a Helikon Kiadó megjelentette a legújabbat, azonnal le is csaptam rá. Elöljáróban engedjétek meg, hogy pár mondatban elmondjam számomra mitől különlegesek ezek a könyvek, miért is rajongok az íróért. 

kazuo

Ha meghallom azt a szót, hogy szépirodalom, Ishiguro az egyik, aki azonnal eszembe jut. Ahogyan ír, egyszerűen szép. Mindegy milyen témáról, milyen hangulatokról, érzésekről, vagy akár emberekről, tájakról mesél, a stílusa, a szóhasználata, a megfogalmazásai gyönyörűek, élvezet elmerülni bennük. Számtalan kritikus véleményt olvastam, ahol amiatt bírálták, hogy a könyvei nem felelnek meg egyes zsánerek "elvárásainak". Bevallom, nekem ez hatalmas pirospont, kifejezetten tetszik, hogy nem lehet skatulyázni. Egy vele készült interjúban olvastam, hogy neki is ez az egyik legnagyobb félelme a könyvei megítélésével kapcsolatban. Nem zsánerekben gondolkodik, hanem történetekben, amik ugyan itt-ott hajaznak néha fantasyre, scifire, disztópiára, de igazából nem ez a lényeg és soha nem is szerette, ha kategorizálni akarták a könyveit, vagy belemagyarázni olyasmit, amivel félremagyarázták a mondanivalóját. Természetesen ezzel nem azt akarom mondani, hogy ha valakinek nem tetszik az baj, csupán arra szeretnék kicsit rávilágítani, hogy téves elvárások miatt leszólni egy kötetet - ahogy történt ez Az eltemetett óriással is - szerintem igazságtalan. A másik gyakran előforduló vélemény, hogy "lebegtet", körvonalaz, sejtet, nem rendesen kidolgozottak a történetei. Ugyan nem vagyok szakember, és a véleményem is teljesen szubjektív, de én úgy hiszem, hogy neki ez az egyik legfőbb stílusjegye. Nem rágja a szánkba a mondandóját, egyszerűen a maga zseniális módján feldobja a labdákat, megvillantja a kérdéseket, amikre aztán az olvasó megkeresheti a saját válaszait. Számomra ez az egyik legjobb dolog a könyveiben: nincsenek egyetemes igazságok, vannak helyettük saját, egyéni igazságok, amiket mi magunk teszünk hozzá a saját értékrendünk, tapasztalataink és gondolkodásunk alapján. Az egyértelműen átjött nekem, hogy Ishiguro rajong az emberekért, szeret elmerülni a földi lét céljának buktatóiban és mélységeiben, valamint előszeretettel nyúl olyan témákhoz, amik morálisan is felkavarják az állóvizet. Zseniális a pasi tényleg! <3

Klarat nagy várakozások előzték meg, hiszen 2015 óta nem publikált új könyvet rajongói legnagyobb bánatára. Most azonban eljött az idő, megismerkedhettünk a kis Robotbaráttal, s azt hiszem nem fogtok meglepődni ha azt mondom, továbbra is rajongok. :) FÜLSZÖVEG:

Klara, a gyermekek számára kifejlesztett Robotbarát az üzlet kirakatában várja leendő tulajdonosát. Addig is az utca épületeit, a járókelők viselkedését és a Nap járását, áldásos tevékenységét szemléli. A humanoid tulajdonságokkal rendelkező robot gyermeki ártatlansággal próbálja megérteni a körülötte zajló eseményeket. Miután otthonra lel, legjobb tudása szerint igyekszik Josie és családja segítségére lenni; naiv világlátásának köszönhető páratlan optimizmusa reményt ad a beteg lány szüleinek. Klara megfigyelései a változó világról és az emberi természetről nem csupán a robot racionalitásától, hanem az érzelmeiről is tanúskodnak. Klara feltétel nélkül hisz az általa mindenhatónak vélt Nap jóságában, amelynek fénye és melege végigkíséri a történetet. 

klara

A könyvet itt találod

Elöljáróban mindjárt leszögezném, hogy robot ide, robot oda, ez nem scifi. Talán leginkább egy a nem túl távoli jövőben játszódó disztópiaként lehetne jellemezni, mert egyáltalán nem irracionális az elképzelés, ami megjelenik a könyv lapjain. Klara egy gyerekméretű mesterséges intelligencia, android, úgynevezett Robotbarát. Nem a legújabb, legmodernebb modell, kivételes érzelmi képességei mégis különlegessé, kiemelkedővé teszik. Csendes megfigyelőként térképezi fel az üzletet, a többi robotot és a kirakat mögötti világot, embereket. Hosszas várakozás után végre megvásárolják, Klara Josie-hoz és édesanyjához költözik egy csendes, rét melletti házba. A kis robot lassan felfedezi, hogy az emberek mennyivel komplexebbek, mint ahogy ő azt elképzelte. Egyre több mindent tanul, egyszerűen, mégis tűpontosan tapint rá a dolgok lényegére, fogalmaz meg érzéseket és gondolatokat. Naiv, őszinte szeretete és nyíltsága tüneményessé teszi, Klarat nehéz lenne nem szeretni. Az önzőség számára ismeretlen, csak jót akar mindenkinek, kiváltképpen Josienak, akiről időközben kiderül, hogy súlyos beteg.

napocska

Klara napelemmel működik, nem meglepő tehát, hogy számára az égitest mindennek a középpontja. Istenként tiszteli és szereti, őszintén hiszi, hogy a Nap mindenható, jóságos és nincs olyan probléma a világban. amit ne lehetne a fényével és az energiájával orvosolni. Ezt a gondolatot követve kezdi el szövögetni terveit, amikor Josie betegsége olyannyira felerősödik, hogy Klaran kívül lassan mindenki feladja a gyógyulásba vetett reményét. Ő azonban képtelen erre, így alkut köt a Nappal, s teljes meggyőződéssel hisz is benne, hogy a segítség meg fog érkezni. A remény egyenlő a fénnyel, mindkettő maga az éltető erő. Csodaszép metafora! <3

A kis robot elbeszéléseiből, az ő megfigyelésein, tapasztalatain át ismerjük meg a világot, a családot, a múltat és úgy általában mindent. Klara mozgástere és tudása azonban elég behatárolt, így most végképp párhuzamban volt az ishiguroi történetvezetés puzzle-szerűsége a narrátorral. Kifejezett konkrétumok nélkül is összeáll a kép a végére: a világ rengeteget változott, a technikai fejlődések azonban nem feltétlenül váltak az emberiség javára. A társadalom megosztott, a gyerekeket megkülönböztetik, ami miatt egyenlőtlen esélyekkel indulnak az életben. Családok szakadtak szét, az emberi kapcsolatok silányak, gépiesek, amit mi bizonyítana annál jobban, hogy egy egész iparág épült arra, hogy Robotbarátokat gyártsanak a gyerekek mellé. 

Snapseed 13

Josie családja olyan tragédia árnyékában él, melynek egyenes ági következményeként a szülők elváltak. Nem azért, mert nem szerették egymást, egyszerűen annyira más hatással voltak rájuk az események és a változások, hogy szétváltak az útjaik. Megjelenik a gyászfeldolgozás, a veszteségek és a befolyásolhatatlan történésekkel való együttélés mikéntjének kérdése, melyhez Ishiguro rendhagyóan közelít, s természetesen most is nagyon ügyel rá, hogy véletlenül se befolyásoljon bennünket egyik, vagy másik irányba. Mindenki Klaraba helyezi a bizalmát, ám az okaik és az elvárásaik szöges ellentétben állnak egymással, nem csoda hát, ha Klara még inkább a Nap segítségében kezd bízni, mert ekkorra már egyszerűen elveszik az emberi érzelmek összetettségében és nehézségében. Hogyan is lenne elvárható tőle, hogy eligazodjon, hiszen bármennyire okos, intelligens és érzékeny, akkor is robot. Bennem itt fel is merült, és igazán megrémített, hogy milyen érzés lenne, ha a tudomány olyan szintre jutna, hogy a robotok érzéseit és gondolkodását emberi komplexitásig tudná fejleszteni? Gyakorlatilag az már teremtés, ember alkotna embert...Ez a kérdés szerintem Ishigurot is foglalkoztatja, hiszen szerepel a történetben egy igen fontos "mellék"-szál, ahol pont ezekkel az ok-okozati összefüggésekkel, és miértekkel játszik el kicsit. 

Klara tanulási folyamata szinte teljesen megegyezik a gyerekek személyiségének fejlődésével: ahogy kinyílik a világ, sajnos elkezdenek bejönni rossz dolgok is. Megtanulja, hogy nem mindenki kedves és jó, nem lehet a nap 24 órájában vidámnak és pozitívnak lenni, bizony az emberi érzelmek igen hullázóak. Néha gonoszak vagyunk, önzők, elkeseredettek, dühösek és érzéketlenek. Egy valamit azonban nem szabad elfelejteni: ezek a tulajdonságok mindannyiunkban ott vannak, a kérdés csupán az, mennyire tudjuk őket kordában tartani. Annyi hatás ér bennünket mindenhonnan. Betegségek, veszteségek, csalódások, ahogy a nagyikám mondaná: "Az élet nem habostorta." A rossz dolgok azonban elkerülhetetlenek, nélkülük jó sem lenne, s főleg becsülni sem tudnánk azt. Klara őszinte gondolataival és érzelmi világával szembeállítva valóban gyarlóbbnak, kicsinyesebbnek tűnhetnek a szereplők, de a sorsukat és az őket ért csapásokat tekintve ez már egyáltalán nem meglepő. 

D233AD7C 0246 4C6F 97AC 4D470ACF2B22

Lassan építkező, szépen csordogáló elbeszélés, amiben ismét az emberi lélek mélysége, a múlt és a jövő összefüggéseinek, illetve az egyéni felelősségvállalásnak a kérdései állnak a középpontban. Klara ugyan mesterséges intelligencia, ennek ellenére sokszor tisztábban látja a dolgokat, racionálisabban ítéli meg az embereket és döntéseiket. Talán ebben van a kulcs: az emberi lélek és személyiség összetettségét, egyediségét megragadni lehetetlen, ám egyszerűbben megközelítve, lecsupaszítva talán mégis azt mondhatjuk, az egyediségünk és megismételhetetlenségünk azokban az emberekben rejlik, akik szeretnek bennünket! Köszönöm Klara, alias Kazuo Ishiguro! <3

Hálásan köszönöm a Helikon Kiadónak, hogy elolvashattam! <3