Az előzőleg olvasott Barker (Szíve helyén sötétség) volt nekem egyben az első Barkerem is, mindenképpen szerettem volna még olvasni tőle, hogy legyen viszonyítási alapom. 

Nem biztos, sőt, valószínűleg egyáltalán nem volt jó döntés A madártollas gyilkosságokkal folytatnom a sort, mivel ezt a kötetet nem egyedül írta, így nem objektív az összehasonlítás, nem nettó Barker-esszenciát kaptam. Ráadásul mindjárt itt az elején megvallom: a kezdeti lelkesedésem hosszú vívódás után csalódottsággá alakult, kicsit becsapva éreztem magam. Mielőtt azonban kifejteném ennek az okait, nézzük meg a roppant ígéretes FÜLSZÖVEGet!

Michael és Megan Fitzgerald örökbe fogadott testvérek - Michael kamionsofőr, Megan pszichológiát tanul az egyetemen -, akik borzalmas közös múlton osztoznak és csak egymásban bízhatnak. A nevelőszüleik híres intellektusok, egy kiváló diplomával rendelkező pszichológus és egy elismert pszichiáter, akik sajátságos kísérleti környezetben nevelték fel fogadott gyerekeiket, ami bár megóvta őket a világ kegyetlen realitásától, ugyanakkor sötét titkokat is kényszerített rájuk. 

Los Angelesben Garrett Dobbs nyomozó és Jessica Gimble FBI-ügynök egyesített erővel dolgozik egy gyilkossági ügyön. Találnak is egy gyanúsítottat, és letartóztatják, de ekkor valaki elkövet egy ugyanolyan gyilkosságot. Majd még egyet. Aztán már nemcsak Los Angelesben, hanem az ország különböző részein. A nyomozók felfigyelnek a négytagú Fitzgerald családra: lehet közük a gyilkosságokhoz? Dobbs és Gimble versenyfutásba kezd az idővel, és átszelik az egész országot Kalifornia partjaitól egészen New York államig, hogy megállítsanak egy rendkívül találékony és elmebeteg sorozatgyilkost, akinek olyan sötét és furcsa étvágya van, hogy ellene a logika és a tapasztalat már nem segít.

barker

A könyvet itt találod

Elég jól hangzik ugye? Ezzel a menő, figyelemfelkeltő piros borítóval azonnal magába bolondított, így gyorsan el is kezdtem olvasni. A címe nagyon izgatta a fantáziámat, nagy szívfájdalmam, hogy végül nem volt valami nagy jelentősége a történet szempontjából, csak érintőlegesen kapott egy minimális kis szerepet. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem rántott be azonnal, mert bizony így történt. A rövid fejezetek és az iszonyatos tempóban pörgő események sodortak magukkal, amikor csak tudtam, olvastam. Az első harmad végére már kezdett bennem körvonalazódni egy teória, ami amúgy nem jellemző, nem lennék jó nyomozó. XD Most azonban ráhibáztam, s noha még egy csavar befigyelt a végére, azért igazán büszke voltam magamra, hogy egészen jó irányba sakkoztam ki a megoldást. Merüljünk azért kicsit bele a részletekbe! :)

Snapseed 6

Mindig merész húzásnak tartottam magával a bűnténnyel kezdeni a sztorit, főleg úgy, hogy a feltételezett elkövető személye is azonnal reflektorfénybe kerül. Általában viszont, mint jelen esetben is, nem kell attól tartani, hogy el is durrant a petárda. Kétségem sem volt afelől, hogy nem lett lelőve a poén, tutira nem az volt a tettes, akit nagyon annak akarnak láttatni. (Utólag azt kívánom, bárcsak mégis így lett volna!) Főszereplőnk, Michael egyszerű srác. Kamionsofőrként alig van otthon, a társasági élete finoman szólva is silány. Egy nap arra ér haza a munkából, hogy egy halott lány fekszik a fürdőkádjában, akiről fogalma sincs, hogy kicsoda, vagy hogy került oda. Önnön ártatlanságának teljes hitében felhívja a rendőröket, akik viszont pár óra leforgása alatt arra a következtetésre jutnak, hogy nem csupán ismerte az áldozatot, hanem szerelmi viszonyban volt vele. Michael egyértelműen gyanúsított lesz, amire rátesz pár lapáttal, amikor meglép a zsaruk elől. Megkezdődik a hajsza, miközben a fiú mostohanővére, Megan is bekerül a képbe, mint egyetlen segítője, bizalmasa, aki hisz az ártatlanságában. Elég sok irányból ömlik ránk az infó, miközben Barker és Patterson igyekszik bennünket összezavarni, több-kevesebb sikerrel. A végére már annyira gyorsan, és feszesen változnak a nézőpontok, és hág tetőfokára az izgalom, hogy az olvasó tűkön ülve várja a megoldást, amit meg is kap. Elégedetten becsukja a könyvet, és az adrenalintól megmámorosodva nyugtázza, hogy "aztabetyármindenit", tud ez a Barker gyerek, még ha bele is "kontárkodott" valaki más. XD 

Magam is így voltam ezzel, hirtelen felindultságomban el is könyveltem, hogy micsoda jó könyvet olvastam. Összességében ez így is volt, mert az élmény tényleg jó volt, konkrétan bedaráltam, annyira érdekelt, hogy mi lesz a vége. A hangulata, a feszített tempója és maga az alapkoncepció most is azt mondom, hogy baromi jó. Az emberi elme megbolygatása, megzavarása, ha úgy tetszik átállítása mindig izgalmas, főleg krimi és thriller esetében, hiszen számtalan lehetőség rejlik benne, a variálhatósága kimeríthetetlen. Ez rendben is volt, a nevelőszülők módszere és indítékai valóban nagyon sötétek, embertelenek, és gonoszak voltak. Olyan valamivel kísérleteztek, ami végül elszabadult, bebizonyítva, hogy az emberi elmével játszadozni mindig életveszélyes. Ezek a részek kifejezetten érdekesek voltak, főleg úgy, hogy a karakterek hidegsége, távolságtartása tökéletesen passzolt a motivációjukkal. No de akkor mi is volt a bajom? Telt-múlt az idő, be-beugrottak események, történések a könyvből. Valami nem akart stimmelni, s minél többet gondolkodtam a dolgon, annál inkább lanyhult a lelkesedésem. Beszélgettem másokkal is, főleg az én Rékámmal vitattuk meg a dolgot, akinek szintén voltak problémái a könyvvel. Az a legnagyobb bajom, hogy a végső csavarnak szánt fordulat agyoncsapja az egész addigi nyomozást, okfejtést, bizonyítékokat, és még hosszasan sorolhatnám. A rendőrök karakterei amúgy is elég gyengécskére sikeredtek, nem valami sokat tettek hozzá az izgalmakhoz (tisztelet a kivételnek), bármennyire igyekeztek az írók. Noha értékelem, hogy behoztak erős női karaktert is Gimble személyében, valahogy nálam nem sikerült betalálni vele. Több logikátlanságot is felfedezni véltem, amik felett még hajlandó is lettem volna elsiklani (elsőre el is siklottam), azonban minél többet rágódtam rajtuk, egyre jobban bosszantottak. Spoiler nélkül nehéz lenne ezeket most kifejtenem, de Molyon kiválóan össze vannak szedve, s bevallom engem megnyugvással töltött el, hogy nem én olvastam figyelmetlenül, másoknak is feltűntek ezek a logikai és kivitelezésbeli hibák. Talán tényleg az az oka ennek, hogy ketten alakították, írták a történetet, nem tudom reálisan megítélni. 

Snapseed 7

Az elvitathatatlan, hogy izgalmas, olvastatja magát, de utólag azt mondom, hogy nekem kicsit rövidebben, jobban átgondolva, más szereplőkre fókuszálva nagyobbat ütött volna. Így is jó élmény volt, s noha nem lett kedvenc, Barkertől biztosan fogok még olvasni, mert úgy érzem tud ő ennél sokkal jobbat! :)

A kötetért hálás köszönetem az Agave Könyveknek! <3