Nagyon ritkán olvasok holokauszt témájú könyveket, mert annyira megviselnek, hogy utána hetekig képes vagyok random elbőgni magam bárhol, bármikor, ha eszembe jutnak.

Most sem volt ez másképpen, teljesen magam alá kerültem attól a mérhetetlen embertelenségtől, gonoszságtól és fájdalomtól, amit ez a könyv megidézett. A csinos borító ne tévesszen meg senkit, az Orgonalányok története csontig hatolóan fájdalmas, s leginkább azért, mert megtörtént eseményeket dolgoz fel, ahol a valóság ennél százszor rosszabb lehetett. Középpontjában Hitler egyetlen nagyobb női koncentrációs táborának, Ravensbrücknek a sötét titkai állnak, amik felfoghatatlanok, megemészthetetlenek és megbocsájthatatlanok...Lássuk a FÜLSZÖVEGET:

Caroline Ferriday, a jó családból származó New York-i lány minden idejét leköti a francia konzulátuson betöltött állása, de világa véglegesen felfordul a háború baljós előestéjén. 1939 szeptemberében Hitler hadserege megszállja Lengyelországot, majd következő célpontjául Franciaországot szemeli ki. Caroline-tól egy óceánnyi távolságra egy lengyel kamasz lány, Kasia Kuzmerick gondtalan ifjúsága szertefoszlik, és küldöncként egyre jobban bevonódik a földalatti ellenállás tevékenységébe. Figyelő szemek kereszttüzében és gyanakvó szomszédokkal körülvéve egyetlen hibás lépés is szörnyű következményekkel járhat. A fiatal, becsvágyó orvosnő, Herta Oberhauser számára egy kormányzati orvosi állásról szóló hirdetés jelentheti a kiutat kilátástalan életéből. Az állás elnyerése után azonban a náci titkok és hatalmi játszmák férfiak irányította világának csapdájában találja magát. E három nő életútja találkozik, amikor megtörténik az elképzelhetetlen, és Kasia a hírhedt ravensbrücki náci női koncentrációs táborba kerül. Történetük földrészeken ível át - New Yorktól Párizsig, Németországig és Lengyelországig -, amikor Caroline és Kasia igazságot próbál szolgáltatni azoknak, akikről a történelem elfeledkezett.  

A könyvet itt találod

Miután befejeztem a regényt, kutakodni kezdtem a hírhedt ravensbrücki tábor után, ami franciául a következő néven került be a történelembe:  "L' Enfer des Femmes", azaz a "Nők pokla". A valóság, és a fennmaradt adatok alapján a regény borzalmai szinte alig kapirgálják a valóságot és a rémségeket, amik itt történtek. Az idili, erdővel körülvett óriási tó partján telepített koncentrációs tábor 1939 májusában nyílt meg, és egészen az 1945-ös szovjet felszabadításig mindegy 28.000 ember vesztette itt életét. Felfoghatatlan szám, s minden eshetőség szerint valószínűleg "óvatos" becslés, ennél sokkal magasabb lehetett a halálozások rátája. Az eredetileg 10.000 fősre tervezett táborban pár hónap után már több mint 40.000 fogoly volt összezsúfolva, a legnépesebb magyar zsidó csoport, mindegy 9000 fő is ebbe a rémálomba csöppent. Náci ellenségnek bárkit kikiáltottak, s bár az elsődleges célpontok továbbra is a zsidók voltak, az SS nem volt válogatós: romákat, homoszexuálisokat, kommunistákat, más vallásúakat is azonnal vonatokra zsúfolva deportáltak a haláltáborokba. A rabok éheztek, fáztak, tomboltak a járványok, a felügyelők pedig kegyetlenül bántalmazták és kínozták őket. Akiket munkaképtelennek ítéltek, azokat már a kezdetekkor valamilyen módon - eutanázi, tarkónlövés - kivégezték. A nők ételébe brómot kevertek, ami megszűntette a menstruációjukat, ezzel akarván megelőzni, hogy teherbe essenek, ami végzetes bűnnek számított a táboron belül. Sokukat kényszerítették prostitúcióra, melynek a tábor mellé létesített bordély adott otthont. Volt akit zsarolással, volt akit kínzással, volt akit a szabadulás reményével kecsegtetve csaltak oda, hogy kezdetben az SS tisztek, később a prominensebb férfi rabok is kedvüket tölthessék rajtuk. Mindezek természetesen még csupán halovány villanások az ottani életből, ami a valóságban a földi pokol volt a rabok számára. 

Ravensbrück

Az Orgonalányok a sok borzalmon belül a ravensbrücki "Nyulak" történetével foglalkozik részletesebben, akiket szörnyű kísérleteknek vetettek alá. Hitler egyik leghírhedtebb orvosa Dr. Karl Gebhardt volt, aki Himmler (SS Reichführer) sérülése után ördögi módszerekkel akart új gyógymódokat találni. Ennek részeként a tábor több női lakójának lábán és kezén szándékos sebeket ejtettek, amiket aztán mindenféle módon megfertőztek, hogy új, addig kipróbálatlan gyógyszerekkel kezelje őket. Másokon csontokat, izmokat, inakat, idegeket metszettek ki, hogy transzplantációs eljárásokkal próbálkozzanak. Itt kezdődött meg a sterilizációs program is, amit altatás nélkül végeztek, s rengetegen belehaltak. Hosszasan folytathatnám még az embertelenségeket, mert azokból akadt bőven, de ami számomra mindig megmutatja a fényt a legnagyobb sötétségben is, az azoknak az embereknek a lelkiereje, akik ezek között a rémségek között is kitartottak, és egymást védve, támogatva végül kiutat találtak a pokolból. Ők az igazi hősök! Nem lehet szavakba önteni azt, amit ezek az áldozatok átéltek, végignéztek, megtapasztaltak. Eltaposták őket, kínozták őket, minden emberi méltóságuktól megfosztották őket. Tudjátok számomra mi a legijesztőbb, és legdöbbenetesebb? Ezt emberek tették más emberekkel! Felfoghatatlan!

Bár a kötet szereplői elsősorban nők, mégsem mondanám csupán feminin sorstörténetnek, hiszen rajtuk keresztül nagyon pontos képet kapunk a férfiak akkori életéről, lehetőségeiről, kilátásairól is. Három főszereplő, három fő pólus. Kasia, a lengyel lány, akinek hazáját lerohanják a németek. Tipikus lázadó kamasz, aki még nem érti a látszat mögött rejtőző igazi életet, s sajnos a saját, és szerettei kárán kell megtanulnia azt. Caroline, a "biztonságos" Amerikában élő úri lány, aki minden erejével másokon akar segíteni, felkarolja a francia árvákat. A sors különös fintoraként Franciaország miatt veszít el valakit, aki nagyon fontos lett számára. Végül Herta, a vérbeli német fiatal nő, aki issza Hitler szavait, anyja hatására agymosottként mantrázza a zsidóellenes gondolatokat. Orvosnak tanul, s bár az akkori férfiközpontú orvoslásban nem engednek neki teret, egy hirdetés útján Ravensbrückbe kerül, ahol már az első napon szembesül vele: itt bizony elsősorban nem gyógyítani fog. Három teljesen különböző attitűd, és sors tárul fel előttünk, s bár végül mind összeforr a végkifejletben, mégis más-más utat járunk be rajtuk keresztül.

Caroline Ferriday valós személy, vele született meg a regény eredeti ötlete is, illetve az orgona iránti rajongása adta a címet.  Az írónő teljesen a rabja lett a nőnek, aki a II. Világháború alatt rendületlenül támogatta a francia árvákat, illetve a koncentrációs táborok felszámolása után felkarolta a ravensbrücki nyulakat. Levelezéseit, és feljegyzéseit végigolvasva körvonalazódott meg a történet, ami örök emléket állít azoknak az eseményeknek, amik időről-időre a feledés homályába vésznek. A regénybeli Caroline egy erős, magabiztos nő, legalábbis első ránézésre. Ahogy jobban megismerjük, egy apa nélkül felnőtt, magányos lélek tárul fel előttünk, aki nem búslakodik saját életének hiányosságai felett, inkább másokét próbálja meg jobbá tenni. Kiváló példakép előtte édesanyja, aki szintén együttérző, empatikus személyiség, ketten együtt pedig szinte legyőzhetetlenek. Carolinet épp csak meglegyinti a szerelem, amikor már szembesülnie kell vele, hogy valószínűleg több okból is beteljesületlen lesz, s ezek közül az egyik maga a háború. 

   Caroline Ferriday és a Bellamy Ferriday House (a regénybéli Szénás)

Kasia Kuzmarick karakterét egy valós személy, Nina Iwanska ihlette, aki túlélte ravensbrücköt. Az írónő saját szavait idézve: " (...) a hetvennégy lengyel Nyúl tulajdonságaiból és élményeiből gyúrtam össze (...)." Az akaratos, fiatal lány éppen legszebb kamaszéveit éli, amikor kitör a háború. Legjobb barátnőjének bújkálnia kell, ismerőseik sorban tűnnek el, saját édesapját is napokra elviszik. Őrülten szerelmes egy fiúba, aki apróbb megbízásokkal beviszi a földalatti mozgalomba, sajnos azonban ez egy nap végzetesnek bizonyul. Kasianak Ravensbrück horrora mellett saját lelkiismeretével is állandóan harcolnia kell, hiszen magát okolja, amiért nem csupán őt, hanem édesanyját, nővérét, és szerelmének a hugát is vele együtt deportálták. Minden szenvedésükért felelősnek érzi magát, milliószor forgatja vissza az idő kerekét, hogy mit kellett volna máshogy csinálnia. Nővérével elképesztő traumákon és kínzásokon esnek át, számtalan kedves barátot és társat vesztenek el, miközben próbálják a lelkük darabjait egyben tartani, és nem beleőrülni az egészbe. 

A ravensbrücki "Nyulak"

Dr. Herta Oberhauser szintén valós személy, s elkövettem azt a hibát, hogy rákerestem az interneten. Nem kellett volna, mert a valóság milliószor durvább, mint amit a könyv lapjain át kaptam. Bár a történet szerint is kegyetlen, szemellenzős, szívtelen nő, a valóságos jelenléte a táborban szó szerint horrorisztikus volt. Nem is mennék ebbe jobban bele, maradjunk a kötetnél, ahol azért árnyaltabb volt a karaktere. Hertának nagy álmai voltak, orvos akart lenni. Nos, az lett, de milyen áron? Hitler idejében a nőket nem igazán engedték kibontakozni orvosként, maximum bőrgyógyászok lehettek, a fiatal nő így kapva kapott egy kecsegtető hirdetésen, melyben a ravensbrücki  "Átnevelő táborba" kerestek embereket. Első találkozásnál el is akarták zavarni, mivel akkor még egyetlen nő sem volt az ottani orvosok között, ő azonban konokul kitartott, s felvették a három hónapos betanítási időszakra. Már a legelső nap szembesült vele, hogy mi is zajlik igazából a falak mögött, mégis maradt. Saját bevallása szerint, ő csupán utasításokat hajtott végre, nem volt hibás semmiért...(Ez a valóságban is elhangzott a bírósági tárgyalásán.) Az írónő próbálta kicsit más, emberibb szemszögből is megmutatni Hertát, leginkább a vívódásait, és az elméje kettősségét, de ettől függetlenül gyűlöltem. 

Herta Oberheuser a nürnbergi orvosperen

Tologattam már egy ideje a könyvet a polcon, tudtam, hogy nem lesz könnyed olvasmány. Megviselt, nyomasztott, de nagyon örülök, hogy elolvastam, egy pillanatra sem bántam meg. A holokauszt olyan sötét foltja a világ történelmének, ami alól szerintem egyetlen család sem vonhatja ki magát, hiszen annyira sok áldozatot követelt, hogy ritka kivétel az, akinek a családfájában kutakodva ne lenne olyan, akit elvittek. Martha Hall Kelly fantasztikus történetet alkotott, és én személy szerint külön becsülöm, hogy igyekezett a másik oldalt is láttatni kicsit. Nincs feloldozás, nincs mentegetőzés, csupán egy morzsányit megmutatott abból is, hogy milyen következményekkel járhatott az, ha valaki belekerült a náci gépezetbe. Külön kiemelném az utolsó fejezeteket, amik a szabadulás utáni életről szóltak, s megmutatták, hogy milyen, amikor úgy kell továbblépni, hogy az ember csak a lelkének egy darabját viszi magával, a többi ott marad...Lehet még szeretni? Lehet még boldognak lenni? Lehet még biztonságban érezni magunkat? Egyáltalán fel lehet dolgozni ennyi szörnyűséges traumát, emléket és élményt? Kasia és Caroline igazi példaképek, bátorságuk, emberszeretetük felemelő és szívmelengető. Kettejük közül egyértelműen Kasia járta meg a poklok poklát, Caroline pedig az angyal volt, akit azért küldtek, hogy segítsen neki néhány dolog végére pontot tenni. Nagyon komplex történet volt, ami sok évet felölelően mutatja meg Lengyelországot is, ahol a nácik eltűnése után sem lett jobb a helyzet, hiszen szovjet fennhatóság alá került. Érezhetően nagy kutató-és terepmunka van a regényben, amit a végén az írónő részletesen el is sorol: miket olvasott, hol kutakodott, mely helyeket járta be személyesen. Annak ellenére, hogy részben fiktív, mégis roppant reális képet ad, a történet gerincét valós események és személyek alkotják. Ajánlom mindenkinek, aki érdeklődik a téma iránt. Letaglózó, mégis fontos olvasmány! <3

A könyvért hálás köszönetem a Könyvmolyképző Kiadónak!<3