Nem vagyok egy nagy novella fogyasztó, valahogy ritkán találnak meg olyanok, amik igazán tetszenek.

Machado könyve leginkább a borítójával fogott meg, számomra nagyon beszédes volt, így mindenképpen akartam adni neki egy esélyt. A kígyó fejű kötéllel gúzsba kötött, meztelen test nekem azt sugallta, hogy itt bizony a női létet nagy mértékben negatívan befolyásoló, esetleg veszélyeztető dolgokról fogok olvasni egy kis gyűjteményt, s e tekintetben meg is kaptam, amire számítottam. A novellák egytől-egyig roppant szürreálisak, komorak, nem túl rózsás képet festenek arról, hogy néha milyen érzés lánynak, asszonynak, feleségnek, szeretőnek lenni. 

Carmen Maria Machado amerikai írónő, nyíltan vállalja homoszexualitását, feleségével nagy boldogságban élnek. Ez az információ csupán olvasás után került a birtokomba, de szinte végig biztos voltam ebben, hiszen minden novellában megjelenik valamilyen formában a leszbikus kapcsolat. Nálam ez mindenképpen plusz pont, hiszen ezzel abszolút a saját életét is belevitte a történetekbe, nyílván az már az ő titka marad, hogy mennyi a valóság, és mennyi a fikció. A szexualitásról írni (főleg ennyire nyersen és kitárulkozóan) a mai napig kicsit zsákbamacska, mert hiába élünk modern világban, azért a tabuk kőkemény falai csak igen lassan akarnak leomolni. Ez a kötet elsősorban bátor és merész, másodsorban roppant szerteágazó, harmadsorban pedig már-már annyira "művészi", hogy véleményem szerint jogosan megosztó a fogadtatás.

Be kell vallanom, első körben magam is azt gondoltam, ez nem az én könyvem volt. Közönségesnek, hatásvadásznak, felületesnek éreztem, egyik novella sem tudott igazából hatni rám. Aztán eltelt egy kis idő, és azt vettem észre, hogy bizonyos momentumok újra és újra eszembe jutnak, rágódom rajtuk. Ahhoz kétség sem fér, hogy az írónő valami nagyon új, "lassú felszívódású" olvasmányt rakott össze, amiről ha idővel lebontogatjuk az elsőre zavaró, nem tetsző rétegeket, akkor azért bőven találhatunk mondanivalót és emésztgethető tartalmakat. Picit sorra is venném a címeket, ez azonban helyenként SPOILERES lehet, így aki nem akar ezekbe beleszaladni, kérem ne olvassa tovább!

Még egy öltés a férj kedvéért

Ütős kezdés, tele testiséggel, és annak minden vonzatával. Egy feleség, aki már egész fiatalon megtalálja élete párját, kapcsolatuk alapja, hogy a nő gyakorlatilag teljesen alárendeli magát a férfi minden vágyának, kívánságának. Családot alapítanak, ahol már lavírozni kell az anya és az odaadó feleség szerepe között, s ez bizony néha roppant nehéz. A sok év monotonitása után vágyni kezd az ember valami újra, valami másra, s néha ez bizony olyan utakra sodor, amiknek a vége beláthatatlan. Meddig maradhat egyén valaki egy kapcsolatban? Egészséges dolog teljesen feladni a szuverenitást, és behódolni a felvett, illetve kéretlen címkéknek? Egy anya és egy apa megmarad nőnek és férfinak is, barátnőnek, barátnak is, bár sokan ezt elfelejtik. A házasság nem béklyó, valóban minden kis titkot meg kell osztanunk azzal, akit társunknak választunk? Fontos kérdések ezek, s Machado fel is teszi őket a maga sajátos módján: a tömény szexualitást itt-ott megtörve néhány horrorisztikus sztorival. Valahogy ez a kombó nálam nem jött be, megelégedtem volna az alap sztorival. A beletolt szürreális, sötét kis átkötő történetek valahogy nem passzoltak ide, bármennyire is próbálom csűrni-csavarni.

Leltár

Ennél a novellánál azt sem tudtam merre vagyok arccal előre. :) Konkrétan tényleg egy leltár, ahol a mesélő számba veszi az összes szeretőjét, akivel valaha dolga volt, miközben egy gyilkos járvány tombol, ami elpusztítja az emberiséget. Hm. Mit is mondhatnék. Nem ez volt a kedvencem. Végül aztán arra a következtetésre jutottam, hogy talán azt akarja szimbolizálni, ami valójában maga az életünk is. Születésüntől fogva a halálunk felé tartunk. Találunk barátokat, ellenségeket, szeretőket, házastársat, és így tovább. Sokan kísérnek bennünket az úton, néhányan megmaradnak, néhányan lemorzsolódnak. A legvégén viszont egyedül kell szembenéznünk mindazzal, amit átéltünk, és a meghozott döntéseinkkel is. Halandók vagyunk, mi lehet akkor hát a létezésünk célja?? Eddig rendben is van. Viszont ez a "leltár" igencsak soványka, hiszen ha csak erről szólna a létezésünk, nem sok mindent tudnánk felmutatni a végén. Elfogadom, hogy ebben a történetben erre van kihegyezve a dolog, de azonosulni sajnos ezzel sem tudtam.

 

"Ráébredek, hogy a Föld akkor is tovább forog majd, ha már nem lesznek rajta emberek. Az is lehet, hogy kicsit gyorsabban mozog majd."

 

Anyák

Nem tudom, ki hogy áll anyaság témájához, én igyekszem magamnak megtartani a gondolataimat, mert ez egy igazi darázsfészek. :D Machado olvasatában elég kemény, a végkifejletet tekintve pedig több, mint drámai. Amit most leírok, az csupán az, amit számomra jelentett ez a kis történet. A kezdés telitalálat, én legalábbis valami nagyon hasonlót éltem meg lelkileg, amikor anya lettem. A kislányunk nagyon nagy szeretettel várt baba volt, 9 hónapig álmodoztam, tervezgettem, mindent rózsaszínben láttam. Amikor megérkezett, földöntúli boldogságban úsztam, minden csillámpónis érzést fel tudnék ide sorolni, tényleg egy csoda. Aztán eltelt egy hét, és a csendben szundikáló apró kis kupacból lett egy folyton ordító, visító kis lény, aki minden energiámat elszívta. Hasfájós volt a szentem, de nagyon durván, szinte csak akkor nem sírt, amikor aludt. Aki volt ilyen helyzetben, az tudja milyen érzés, amikor a gyereked egész nap ordít, és hiába próbálsz bármit, nem tudsz segíteni rajta. Borzasztóan éreztem magam, azt gondoltam, hogy rossz anya vagyok, mert hiába imádtam és szerettem volna, hogy jól legyen, közben kimondhatatlanul ideges és csalódott voltam, hiszen kilenc hónapig én nem erre vártam. A környezetemben sokan bennem keresték a hibát, amivel csak tovább rontottak a helyzeten, míg végül már tényleg azt gondoltam, hogy én erre nem leszek képes. Aztán persze minden megoldódott a maga módján, és tényleg rózsaszín lett a világ, de az a három hónap életem egyik legnehezebb időszaka volt. Na elég belőlem, nézzük a novellát! :) Főhősünk egyik pillanatról a másikra gazdagabb lesz egy gyermekkel, ráadásul egyedül kell nevelnie. Fogalma sincs mihez kezdjen vele, egyik nehézség jön a másik után. Mire egyiket megoldja, már ott is a másik, a gyerek pedig iszonyatos gyorsasággal nő. A babából sitty-sutty kislány lesz, aztán iskolás nagylány, míg végül elindul a nagyvilágba, ami elragadja. Ez valóban ilyen. Felnevelni, életképesre nevelni, nyitottá nevelni, jószívűvé nevelni, és még hosszasan sorolhatnám. Az anyaság örökös hullámvasút, tele rengeteg odaadással, szeretettel, vívódással, míg végül el kell engednünk a kezüket, hogy egyedül boldoguljanak az életben. Fantasztikus és egyben szívszorító utazás. Mindebből a novellában csupán villanásokat érzékeltem, valahogy elsiklott a lényeg a homályos, kétes értelmű célozgatásokon. Most akkor itt két nőről volt szó? Vagy egy nő és egy nőként élő férfi?? Ha valaki megfejtette, kérem világosítson fel, mert nekem nem sikerült ezt kibogoznom.

Különleges Ügyosztály

Ezt a történetet leginkább krimi-horror-fantasy-thriller címkével tudnám felruházni. Sötét, nyomasztó, néhol borzalmas, rémisztő. Nem is kerestem benne értelmet, egyszerűen hagytam magam sodorni az eseményekkel, amik néha úgy elvittek, hogy már nem is tudtam ki-kicsoda. Olyan érzés volt, mintha valaki rossz álmába kerültem volna, egymást követték a sötét tettek és a még sötétebb hangulatok. Filmszerűek az események, s bár nekem nagyon nehéz volt követni, a miliő beszippantott. Nem boncolgatom, számomra ez tényleg egy belemerülős élmény volt, a kuszasága ellenére talán mégis ez volt az egyik, ami tetszett, olvastatta magát.

Az igazi nőknek van testük

Egy fiatal, divat butikban dolgozó lány meséje, aki egy furcsa világban él. Itt a nők egy idő után eltűnnek, levegővé válnak. Senki nem tudja mi okozza, miért van ez, miért csak a nők??? Elgondolkodtató.... A nők a mai napig más elbírálás alá esnek, hiszen hiába a szólásszabadság és a jogok, rengeteg előítélet és sztereotípia él élénken napjainkban is. Mi van azokkal, akik nem felelnek meg az elvárásoknak? Mi van azokkal, akik többet akarnak, de nem kapnak lehetőséget? Mi van azokkal, akiket lenéznek, becsmérelnek, megaláznak, nem vesznek emberszámba? Velük mi történik? Eltűnnek? Jó kérdés, de sajnos ismét csak egy felszínt kapargató történet.

Nyolc harapás

Beszédes cím, benne van minden. Legyél csinos, vékony, sportos, ápolt, dekoratív, blablabla. Megszámlálhatatlan ember (nem csak nők) él a Földön súlyos testkép zavarokkal, amiknek kialakulásában nagyon nagy ludas a környezetük. A család, a társak, a média, és még sok-sok negatív hatás, ami a béka feneke alá nyomja az önbecsülést. Ezektől szabadulni nem hogy nehéz, szinte lehetetlen. Felmerül a kérdés: aki magát nem tudja őszintén elfogadni és szeretni, az meg tudja-e ezt tenni másokkal, többek között a gyermekével? Ez a téma különösen közel áll hozzám, éppen ezért nagyon bántam, hogy ennyire rövid és felületes írást kaptam róla. Elgondolkodtató, ám sajnos itt-ott belekapva nem sikerül igazán átlátni a lényeget, leszámítva, hogy a főszereplő önértékelése torz, ami miatt a lányával is megromlott a kapcsolata. Sztem ebben a vonalban is jóval több potenciál volt, mint ami végül megvalósult. 

A lakó

Hosszabb történet, szintén nem kerestem benne annyira a burkolt tartalmakat. Talán leginkább önmagunk keresése, és megismerése lehet a kulcsa, bár a formátum annyira bőséges és informatív, hogy simán belefér a gyerekkori traumák feldolgozása is ilyen-olyan módon. A művészet, mint terápia, mindenképpen elgondolkodtató vonal lehet. A leírások nagyon tetszettek, összességében elmondhatom, hogy ez a kis szösszenet avanzsált a kedvencemmé!

Meghibásodott részek

Az utolsó novellánál sokáig gondolkodtam, többféle verziót is végig vette. Fogalmam sincs melyik lehet a valós, de azt gondolom ez nem is számít, csak az, hogy nekem mit mesélt ez a kis szösszenet. Nem tudtam eldönteni, hogy a mesélőt szexuális erőszak érte, vagy esetleg valamilyen más trauma, az biztos, hogy valami történt. (Szerintem az első verzió.) Próbál visszatalálni önmagához, illetve a párjához, ám ez erején felüli feladatnak bizonyul. A megoldást nagyon "furcsa" módon keresik...

Összességében nem bánom, hogy elolvastam, egy-két novella még tetszett is. Sajnos azonban nekem ez a stílus, és a sokszor kaotikus, össze-vissza csapongó gondolatmenetek nem igazán jöttek be. A szexet, mint mindennek a mozgatórugóját kicsit erőltetettnek éreztem, s bár nem vagyok prűd, nincs bajom az ilyen jellegű ábrázolással, jelen esetben nem éreztem indokoltnak. Annyi mindennel többről szól a női lét, talán a kevesebb most több lett volna.  Némely esetben túl felszínes, hatásvadász érzetet kelt, több mélység talán nem ártott volna itt-ott. Lehetséges, hogy pont arra szerette volna az írónő felhívni a figyelmet, hogy a nőket még mindig szexualizálják, de valahogy nem igazán sikerült ez jól formába önteni. Az alap ötletek tetszettek, jók a témák, de sajnos a kivitelezésre nekem abszolút nem a művészi, sokkal inkább a polgárpukkasztó szó ugrik be. Nagyon akar hatni, nagyon akar sokkolni, de nem tudom ti hogy vagytok vele, nálam a letisztult, egyszerű gondolatokkal ezt általában sokkal jobban el lehet érni. Nem csoda, hogy ennyire megosztóak a vélemények a könyvről, jómagam valahol a két tábor közepén téblábolok: is-is! :) Egyértelmű, hogy ezek az írónő nézőpontjai, gondolatai, az írói szabdság jogán tisztelem, becsülöm, hogy ezt ő bevállalta, megalkotta. Sajnos azonban valahogy ez engem most nem talált meg igazán, bár sok jó gondolatot ültetett el a fejemben. Ha jól tudom, megvették a megfilmesítési jogokat, lehet képkockákon közelebb tudnak majd hozzám kerülni a történetek és a szereplők.

 

A könyvet itt találod