Annak ellenére, hogy soha nem voltam egy nagy videójáték rajongó, a gyerekek előtti életben időnként leültünk a férjemmel az Xbox elé kicsit NFL-ezni, vagy autóversenyezni.

A gyermekvállalás témája mindig is darázsfészek volt, soha sem értettem, amikor vadidegen emberek az első pár perc beszélgetés után arról faggattak, mikor lesz, hány lesz, miért nincs még, stb.

Jó pár éve gyakorlatilag leszoktam a krimi/thriller zsánerről, nagy ritkán vettem csak kézbe ilyen könyveket, teljesen más olvasmányokra vágyott a lelkem. 

Egy pillanatra képzeljétek magatokat abba a szörnyű helyzetbe, amellett, hogy háború zajlik körülöttetek, egyik pillanatról a másikra jön egy utasítás:  a lakóhelyetek pár héten belül a kormányé és el kell hagynotok. 

Ritka szerencsés emberek azok, akik már egészen fiatal -, akár gyermekkoruk során rálelnek arra az igaz barátra, aki egy életen át elkíséri őket.

Tisztán emlékszem az első találkozásomra a görög történelemmel általános iskolából, azonnal lenyűgözött az a szerteágazó, komplex világ, amire a mitológiájuk épül.

Idejét sem tudom megmondani, mióta szerettem volna az írónőtőtől olvasni valamit, de valahogy mindig elodázódott az éterben.

Alapjáraton ritkán nézek olyan filmeket, amiket könyvből adaptáltak, mert rendszerint jócskán alulmúlják az olvasási élményt.