Ez a három kötetes remekmű életem egyik legjobb olvasmánya volt, azonnal a toplistás könyveim élére ugrott. <3

Hosszú ideig várakozott a polcomon a sorára, amit utólag nagyon bánok, mert annyira elementáris élmény volt számomra az olvasása, amit már rég nem éreztem. Mivel szinte kizárólag jó véleményekkel találkoztam korábban is, nagy elvárásokkal kezdtem neki, és nem hogy nem csalódtam, de minden várakozásomat felülmúlta. Miben rejlik a titka? Nekem abban, hogy amit Stefánsson művel a szavakkal, az egyszerűen csodálatos. Maga a történet egy lassan hömpölygő, sok emberi sorsot átölelő eposz, ami olyan finomsággal vetít rá az élet és a halál nagy kérdéseire, hogy az ember azonnal keresni kezdi rájuk a saját válaszait. Néhol mellbevágó, fájdalmas felismerésekkel teli, máshol pedig reményteljes, szívmelengetően szép. Pont, mint az emberi lét. Rengetegen írtak róla kiválóbbnál kiválóbb értékeléseket, elemzéseket, így én ezzel nem is pazarolnám senki idejét, tekintve hogy hetek távlatából sem tudom szavakba önteni, hogy mit is jelentett nekem. Összeszedtem inkább párat a legkedvesebb idézeteim közül, fogadjátok szeretettel! <3

IMG 2954

 

"Míg az emberek élnek, ott vannak a percek, a csókok, a kacaj, az ölelés, a becéző szavak, a boldogság és a bánat; minden élet egy-egy világegyetem, ami aztán magába omlik, és nem marad utána más, csak néhány tárgy, aminek hirtelen támadt vonzereje a tulajdonos halálából fakad; és hirtelen fontossá válnak a tárgyak, néha valóságos ereklyévé, mintha az elveszett élet valami apró töredéke beleköltözött volna egy kávéscsészébe, fűrészbe, hajkefébe, sálba. De aztán minden megkopik, az emlékek végül elmosódnak, és minden meghal. Ahol élet volt, és fény, ott most üres feketeség lesz, és feledés."

 

"A szív csak egy izom, ami pumpálja a vért, de fájdalom lakik benne, és magány és öröm, és ez az egyetlen izmunk, ami álmatlanságot képes okozni. Ott lakik benne a kételkedés: hogy felébredünk-e még valaha, az eső eláztatja-e a szénát, a hal harapni fog-e, a lány szeret-e, eljön-e a fiú, hogy elmondja, amit el kell mondania, ott lakik benne a kételkedés, hogy van-e Isten, van-e értelme az életnek, és nem utolsósorban, hogy a halálnak van-e."

 

"Vannak szavak, melyek akár a világot is megváltoztathatják, vígasztalnak, felszárítják a könnyeket. Más szavak azonban puskagolyók, vagy éppen egy hegedű hangjai. Van, ami leolvasztja a szívről a jeget, sőt egyeseket afféle mentőcsapatként küldhetünk magunk elé, ha túl küzdelmesnek tűnnek a napjaink, mi pedig talán se élők, se holtak nem vagyunk éppen. Ám a szavak, csak rövid ideig hatnak, s mi hamar elveszünk, halálra fagyunk az élet jégmezőin (...)."

 

"Az óceán mélye ártatlan, nincs ott semmi gonoszság, csak élet és halál; de nem is egyszer, hanem legalább tízezerszer kellene keresztet vetni a zsinegre, ha az emberi lélek mélyébe eresztenénk."

 

"Egyesek úgy élnek, hogy jelenlétük nyílvánvaló, a létük megmozgat valamit a levegőben, mások viszont csak vegetálnak sok-sok évig, akár nyolcvan esztendeig is, de nincsenek hatással semmire; az idő csak átszűrődik rajtuk, aztán meghalnak, eltemetik és elfelejtik őket. Nyolcvan évig élni, de valójában nem élni egy napot sem, ezt nyugodtan nevezhetjük árulásnak az élettel szemben (...) az egyetlen dolog, amit tehetünk, hogy remélünk: belül, legbelül, ahol a szívünk ver és az álmok laknak, reménykedünk benne, hogy egyetlen élet sem megy veszendőbe, és mindegyiknek célja van."

 

"Az egyedüllét magányában könnyű becsapni magunkat, szinte komplett egyéniséget alkothatunk magunknak, bölcsek lehetünk, kiegyensúlyozottak, lehet válaszunk mindenre, de emberek között más a helyzet, az már embert próbáló dolog, s ott már mi sem vagyunk annyira bölcsek; sőt néha úgy viselkedünk, mint a féleszűek (...)."

 

"(...) az emberi elmében nyilván elképesztő tágasság rejtőzik, szédítő lehetőségek, és a legtöbb kihasználatlan, mert a hétköznapok során a lét hamar kővé mered, és minden évvel fogyatkoznak a lehetőségek, az elme nagy része oda lesz, vagy kietlen sivataggá válik."

 

"(...) valószínűleg sohasem fogjuk megérteni, mi az a kötőanyag, ami két különböző embert képes egy egész életen át összekötni; hogy mitől olyan erős, hogy még a gyűlölet sem vághatja szét."

 

"(...) néha oda kell vesznie az egyik világnak, hogy létrejöhessen egy másik."

 

"(...) minél több a világosság, annál több a sötétség is, ilyen a világ."

 

IMG 2955

 

"Az élet egyszerű, az ember azonban nem az; amit az élet nagy rejtélyének nevezünk, az nem más, mint a lelkünk bonyolult gubancai és sötét erdeje."

 

"Valahol, az elme birodalmának mélyén, az öntudatban, mely egyszerre teszi fenségessé és ördögivé az embert, mégis pislákol valami fény, ami nem hajlandó ellobbanni, nem hajlandó megadni magát a súlyos éjszakának és a fojtogató halálnak. Ez a fény táplál minket és gyötör egyszerre, egyre csak hajt, és nem hagyja, hogy lefeküdjünk, mint a néma állatok, és csak várjuk, ami talán soha nem jön el. A fény egyre pislákol, s ezért mi is haladunk tovább."

 

"Vannak könyvek, amelyek szórakoztatnak, de a lelked mélyét nem érintik meg. Aztán vannak azok, amelyek felébresztik benned a kételyt, reményt adnak, kitágítják a világot, és megismertethetnek a szédítő meredéllyel. Egyes könyvek fontosak, mások csak kellemes időtöltést jelentenek. "

 

"(...) az emberi fajt sohasem szabad lebecsülni, kevés dolog van, amit ne tudna tönkretenni."

 

"Mikor az élet a legjobban fáj, sokan választják a hallgatást, hiszen a szavak csak élettelen kövek vagy kopott, szakadt rongyok. S lehetnek gonosz gyomok is, melyek ártó fertőzést terjesztenek, korhadt deszkák, melyek egy hangyát sem bírnak el, nemhogy egy egész emberi életet. Mégis, a szavak azon kevés dolgok közé tartoznak, amelyek tényleg mindig ott vannak kéznél, mikor úgy tűnik, minden más cserben hagyott minket."

 

"Lehet, hogy a Mennyország és a halálon túli élet olyan, akár a halott istenek - csak akkor léteznek, ha valaki hisz bennük?"

 

IMG 2956

 

"A halál nem fény és nem sötétség, csak egészen más, mint az élet. (...) mindegyik élet külön univerzum, fájdalmas látni, hogy eltűnik, és egy pillanat alatt semmivé lesz. Az életel persze különbözők, az egyiké semmiség, a másiké mesebeli kaland, de akkor is: minden tudat egy egész világ, ami a földtől az égig feszül; hogyan lehetséges akkor, hogy egy ilyen hatalmas dolog ilyen könnyedén eltűnik, megsemmisül, s még tajték sem marad utána, se visszhang?"

 

"Hol végződnek az álmok, és hol kezdődik a valóság? Az álmok belülről jönnek, átszűrődnek abból a világból, amit mindannyian magunkban hordozunk, ami persze minden bizonnyal formátlan, torz, de hát mi nem formátlan, mi nem torz ebben az életben, ma szeretlek, holnap gyűlöllek - aki mindig ugyanolyan, az hazudik a mindenségnek."

 

"Az élet először arról szól, hogy találjunk egy másik embert, akivel élhetünk, aztán meg arról, hogy túl is éljük ezt a találkozást (...), és ez - mégha sovány vigasznak is tűnhet - nem is olyan rossz, mert egyedül bizonyára mindig nehezebb túlélni, mint valakivel. Egyedül vagyunk, mikor megszületünk, egyedül vagyunk, mikor meghalunk, súlyos teher hát, ha élnünk is egyedül kell."

 

"Soha nem viselkedünk mindig ugyanúgy, a különböző emberek közelsége megváltoztat minket, más - és másféle vonásainkat hozza elő, s csak igen ritkán egyszerre az összeset; minden emberben rejtett világok lakoznak, némelyik pedig soha nem bukkan a felszínre."

 

"Az életünk megnő, amikor olvasunk. Nagyobb lesz (...), mintha kapnánk valamit, amit senki nem vehet el tőlünk, soha, de soha, és vidámabb lesz tőle az ember."

 

"Az a legnagyobb teher az életben, hogy soha nem menekülhetünk el magunktól, az életünktől, rekeszbe vagyunk zárva, egy olyan világban, ami soha nem tágít mellőlünk, esetleg csak néha, álmunkban, de azonnal visszatér, amint a szemünket kinyitjuk, hogyan lehet ezt kibírni? A legnehezebb az, ha képtelenek vagyunk élni, ha tudjuk a hangokat, az énekünk mégis hamis."

 

"Ugyan ki ne emlékezne azokra, akik csak ritkán, vagy talán soha nem feledkeztek vagy vesztek bele az álmaikba, soha nem érezték a parázs izzását, csak szép lassan megőszültek, fokról fokra, megőszültek, elsorvadtak, ellenállás nélkül beleolvadtak az egyhangúságba, ők is egyhangúsággá lettek, és végül eltűntek, még jóval azelőtt, hogy meghaltak volna. Kérhetnénk-e akkor inkább a parazsat, akkor is, ha túl korán az életünkbe kerülhet - vállaljuk inkább a kockázatot: éljünk!"

 

"Ahol a nyelv véget ér, ott veszi át a helyét a jelenlét."

 

"A szomorúság, hogy ebben a tökéletlen világban az embernek könnyebb kitérnie, mint kiállni az igazság mellett. (...) A szomorúság amiatt, hogy milyen meggondolatlanul tömitek a szátokba a Pokol bogyóját, és engeditek, hogy a mérge szétáradjon a véretekben: az előítélet. A kapzsiság. A kegyetlenség. Az erőszak. Az önzés. Öt szó egyetlen bogyóban, mert ez az öt szó ugyanazon gyökérről fakad."

 

"De mi a gonosz, mi a jó, a különbség köztük nem olyan nyílvánvaló, mint amennyire szeretnénk. Ami jó, az végül balszerencsét hozhat a fejünkre, a legnagyobb nehézség pedig egy nap vigasszá válhat."

 

"Az őszinteség bátorrá teheti az embert, az élet pedig nem merő szerencsétlenség, bár lehet, hogy nehéz, és néha szégyenletes, és emiatt túl sokan megadják magukat, túl puhák vagy gyengék ahhoz, hogy továbbhaladjanak az álmaik felé. Meghajolnak, beérik azzal, amivel nem kellene beérniük."

 

"Az ember éljen úgy, mint egy csillag, és világítson."

IMG 2958

Bár így is tetemes mennyiség lett, elárulom: nagyon nehezen szűkítettem le a kedvenc idézeteket, mert annyira sok van. Így kiragadva a szövegkörnyezetből mindig nehéz megítélni, hogy megtalálja-e az üzenet a célját, mert jelen esetben halmozottan igaz, hogy az egész trilógiát egy nagy idézőjelbe kellene tennem, annyira szerettem minden egyes sorát. Ezek a gondolatok, amiket most csokorba szedtem, nyílván rám hatottak jobban, mindenki mást olvas ki a sorok közül, és ez így van jól. Én mindig örömmel böngészem mások idézetes posztjait olyan könyvekről, amiket magam is olvastam, mert annyira más színezetű dolgok tudnak bennünket megfogni egy történetben. Bevallom engem ez újra és újra lenyűgöz! <3 A Menny és pokol kötetek lapjai annyi bölcsességgel, élet és halál iránti tisztelettel vannak átitatva, azt hiszem mindenki megtalálhatja bennük a számára fontosabbakat. A fantasztikus tájleírások, és mélylélektani eszmefuttatások mellett a könyvek és az olvasás szeretete, fontossága is visszatérő, központi motívum. Tényleg csak szuperlatívuszokban tudok beszélni Stefánssonról, az meg egy idő után unalmas, úgyhogy abba is hagyom. XD Remélem sikerült meghoznom a kedvet az olvasáshoz!