„Színház az egész világ, és színész benne minden férfi és nő: fellép és lelép: s mindenkit sok szerep vár életében.” (Shakespeare)

Miután befejeztem ezt a fantasztikus könyvet, azonnal ez az idézet ugrott be, hiszen jelen esetben duplán is igaz. A legendás 2003-as Máté Gábor színészosztály végzősei nem kisebb dolgot vállaltak, mint hogy tizennégy éven át nyaranta színpadra viszik életüket, ahogy az alcím is szól: „élveboncolnak közönséggel”. Merész, friss vállalkozás volt ez, korábban nem csinált hasonlót senki, s az évek alatt annyira kinőtte magát, hogy a jegyeket pár óra alatt kapkodták el sokszor úgy, hogy az aktuális darabot a szereplők még el sem kezdték összerakni.

FÜLSZÖVEG: „Nyilvános ​összeesküvés az idő ellen: ez volt ez a sorozat.” – Mácsai Pál

„Hosszan tudom nézni őket és mélyen érint minden változás az arcokon. Tulajdonképpen ez a sorozat is egy mozgó fénykép” – írja Máté Gábor a 2003-ban végzett első színészosztályáról, mely 2007-től AlkalMáté Trupp néven tizennégy éven át minden nyáron létrehozott egy előadást. Évről évre egyik osztálytársuk életét dolgozták fel, a helyszín kezdetben a Zsámbéki Rakétabázis volt, később a Jurányi Inkubátorház. Az utolsó előadást 2021-ben tartották.

Gyárfás Dorka és Somos Ákos élvezetes interjúkötete ennek a színháztörténetileg párját ritkító vállalkozásnak állít emléket. A gazdag képanyag, Dömölky Dániel és Ilovszky Béla pazar fotói az előadások emlékezetes pillanatait idézik meg. De a könyv ennél jóval több: az interjúkban felvillanó élethelyzetek, dilemmák és kérdések továbbgondolásra késztetnek.

„Megmutatta, hogy a saját életünk feldolgozása hogyan válhat univerzálissá, amiben mindenki magára ismer.” – Jordán Adél

„Vérbeli művészkabaré. Cikizésnél mélyebbre hasító. Epés. Velős. Nem szívbajos. Gyilkosan őszinte.” – Molnár Gál Péter

A könyvet itt találod

Tizennégy év, tizennégy ember, tizennégy történet, s mellettük/mögöttük a tizenötödik, maga az osztályfőnök, Máté Gábor. Az előadásokat minden évben két hét szuperintenzív munka előzte meg, ilyenkor állt össze a sok-sok ötlet és elképzelés kerek egésszé, s vált megismételhetetlenné. Az elkészült darabokat csupán pár napig nézhették meg azon szerencsések, akiknek sikerült jegyet szerezniük, a későbbiekben többé nem játszották újra őket. Igazi kuriózum vállalás volt ez minden tekintetben, hiszen sem a sémára, sem az előadások menetére nem volt korábban példa, az AlkalMáté trupp korszakalkotó dolgot vitt véghez, ami azonban nem feltétlenül kapta meg azt az elismerést, amit megérdemelt volna. (Legalábbis számomra ez derült ki az interjúkból.) A hosszú évek alatt ketten kiszálltak a csapatból, ettől függetlenül Fenyő Iván és Száraz Dénes élete is színpadra került. Hogy miért alakult ez így, és ki – hogy élte meg, világosan kiderül az interjúkból, amiket én alapból is minden egyes megszólaltatott színésznél őszintének éreztem. Kitették az életüket a közönség elé, s pont attól vált minden egyes darab egyedivé és megismételhetetlenné, hogy a keretet és a kitárulkozás mértékét ők maguk szabták meg. Természetesen akadtak bevállalósabbak és titokzatosabbak is, de pont így volt ez jó, hiszen nincs két egyforma ember. 

Az interjúk során visszatekintünk a főiskolára, melyikük hogyan élte meg ezeket az éveket, illetve hogy aztán a későbbiekben hogy alakult az életük, a hozzáállásuk mind a társaikhoz, mind az egész AlkalMáté trupp vállaláshoz. Egyfajta felnövéstörténet sejlik át a beszélgetéseken, hiszen az eltelt évek alatt mindannyian rengeteget változtak; megházasodtak, elváltak, gyereket vállaltak, külföldre költöztek, vagy éppen már teljesen más színházi területen, illetve szakmában dolgoznak.

Ha azt mondom, hogy egyetlen éjszaka alatt elolvastam az egész könyvet, azzal azt hiszem elég jól lefedem annak az intenzitását, hogy mennyire tetszett. Bár szégyenkezve vallom meg, nem ismertem mindenkit a színészek közül, kivétel nélkül mindegyikük gondolataival tudtam azonosulni. Minden tiszteletem, hogy egy ilyen nagy horderejű dologba vágtak bele, s csinálták évekig annak ellenére, hogy többen őszintén bevallották, a végére belefáradtak. Az interjúk során nagyon különböző embereket ismerhettem meg, más élethelyzetekkel, más motivációkkal, más mondanivalókkal. Ahogy telt az idő, nem csak ők, de a világ is megváltozott, elég, ha „csak” a covidos évekre gondolunk, amikor a színház, mint olyan, gyakorlatilag megszűnt létezni a korlátozások miatt. Őszintén beszélt mindenki a szakmai nehézségekről is, és úgy általában a színészi létről itt kis hazánkban, vagy akár külföldön, de a magénéletüket illetően is nyíltan válaszoltak a kérdésekre.

A könyv telis tele van remek fotókkal, melyek kiválóan megidézik az előadások hangulatát, és a háttérben zajlott munkát. Külön kiemelném, hogy imádtam az apró kis rajzokat, amik egyedileg mindenkinek egy jellegzetes momentumát hivatottak megjeleníteni az előadásukból. Záróakkordként megszólalnak a produkció jelmez- és díszlettervezői, Izsák Lili és Kálmán Eszter, valamint Dargay Marcell zenei vezető és Orlai Tibor, aki "lökte a szekeret".

Keserédes olvasmány volt, mert végig azt éreztem, hogy valami óriási dologról maradtam le, amit most, hogy így beleláthattam a hátterébe, imádtam volna. Vitathatatlan, hogy az AlkalMáté trupp csodát hozott létre évről-évre, Gyárfás Dorkának és Somos Ákosnak pedig sikerült ezt egy könyvbe zárnia. Nem lehetett könnyű feladat egy annyira komplex érzékelésre alapozó élményt, mint a színház papíron megjeleníteni, de nekik ez nem csupán sikerült, hanem olyan élménnyel ajándékoztak meg, mintha aprócska légyként ott ültem volna a falon, és picit megéltem volna ezt az egészet. A remek képi anyag pedig Dömölky Dániel kezeit dícséri, aki remekül csípte el fotóival a varázslatot. Nagyon bízom benne, hogy az a tizenötödik, Máté Gábor előadás talán egyszercsak mégis megvalósul, és akkor vércseként fogok lecsapni egy jegyre, hogy élőben is megtapasztalhassam az AlkalMáté trupp élményt!

Nagyon köszönöm a Park Kiadónak, hogy megtiszteltek ezzel a csodával, ami az idei évem egyik legjobb olvasmánya volt! <3