Ritkán múlik el nap anélkül, hogy ne gondolkodnék azon, mennyire másként éli meg minden egyes ember a kapcsolatait és úgy általában az őt ért ingereket a környezetéből.

Életünk során rengeteget formálódunk, változunk, minden megélt jó és rossz dolog alakít rajtunk, hozzáad valamit a személyiségünkhöz. Az alapcsomagot természetesen a családunkból hozzuk, nem mondok semmi újdonságot azzal, hogy a minket körülvevő szeretteink vagy éppen a hiányuk mennyire meghatározzák későbbi lényünket. Az Ezek voltak az apák számomra nagyon emocionális élmény volt, fókuszában pontosan azzal a kettősséggel, hogy mennyire másként látnak és élnek meg emberek dolgokat, például egy házasságot. Mutatom is a FÜLSZÖVEGet. 

Nehéz a megbocsátás - de nem lehetetlen

,,Válás Pesten, nagyon közelről. Egy érzékeny, gyönyörű regény a magukra maradt apák és lányaik lelkéről." - Grecsó Krisztián Bitter Bálint a pszichológusa tanácsára hangfelvételeket rögzít, hogy sikerüljön feldolgoznia válását, kislánya és felesége eltávolodását. Tíz évvel később, 2019-ben lánya, a kortárs táncos Alexa fontos előadásra készül, amikor megkapja apjától ezeket a hangfelvételeket. Apa és lánya kapcsolata látszólag távoli és közömbös, de Alexa művészete felszínre hozza a mélyben rejlő bonyodalmakat.
Kalapos Éva Veronika legújabb regénye két, sok sebbel és fájdalommal viaskodó ember történetét meséli el, és felteszi a kérdést: vajon van-e még számukra út egymás felé? A regény címét Felix Salten Bambi című ifjúsági regényének rádiójáték-változata ihlette, amelyben az őzgida, miután megcsodálja a közeli domb tetején összegyűlő, fenséges őzbakokat, nagynénjét faggatja: ,,Kik voltak ezek?" A válasz: ,,Ezek voltak az apák".

Ezek voltak az apák borító

Kalapos Éva Veronikától nem most olvastam először, korábban volt szerencsém az F mint kötethez, ami nagyon jó élményként maradt meg bennem. Tetszett a stílus, a mondanivaló és úgy általánosságban teljesen egyben volt a sztori. Izgatottan vettem kézbe tehát az újat is, hiszen a családtörténetek nagyon közel állnak hozzám, érdekelt, hogy ebből, a korábbitól nagyon eltérő alaptörténetből mit hozott ki az írónő. A bejegyzés további részei helyenként spoilereket tartalmazhatnak, kérem akit ez zavar, ne olvassa tovább!

"Bálint igazából még nem vált el, csak fog. Vagyis nem ő, hanem Bara tőle, pár héten belül. Közös megegyezéssel. Bálint, mondjuk, nem egyezett bele semmibe, de ha a könyörgés, a kiabálás és a tehetetlenség nem hat, az, ezek szerint közös megegyezés."

Egy romokban lévő házasság, válás, pánikbetegség, gyermekelhelyezési per. Mennyi-mennyi negatív kifejezés. Egy kapcsolat vége mindig tragikus, még akkor is, ha az elválást nem övezi sárdobálás, mocskolódás. Valami véget ért és ez minden egyes alkalommal magában hordozza a gyászt is, hiszen a szerelem, a kötődés, a közös álmok elsorvadnak, eltűnnek, elhalványulnak. (A szélsőséges, bántalmazó kapcsolatoktól most eltekintenék, jelen esetben erről szó sem volt.) Nehezített a pálya, ha gyerek/gyerekek is érintettek, a legnagyobb áldozatai általában az elválásnak ők. A regény narratívája két pólusú: az egyik oldalon az apát, Bálintot ismerjük meg, a másikon pedig Alexát, az elvált szülők gyermekét. A közös metszéspont Bara, a feleség és anya, akit mindig a család másik két tagjának szemén át látunk, ám így is alapos betekintést kapunk az eseményekben játszott szerepére.

Az már a kezdő oldalakon kiderül, hogy a válást a nő kezdeményezte, az ő szavaival élve egy pillanatig sem bírja tovább Bálint közelében. A férfit ez teljesen letaglózza, mert bár észlelte, hogy valami nem stimmel, álmában sem gondolta volna, hogy ennyire nagy a baj. Az ő szemszögéből életük harmonikus volt, kisebb-nagyobb veszekedéseket leszámítva nyugodtan éldegéltek és nevelték a lányukat. Bálint karakterének alapvető fontosságú eleme egy beszédhiba, raccsolva beszél, már amikor beszél. Érthető, ám sajnálatos módon tragikus vonzata ennek, hogy soha nem volt a szavak embere, szégyellte a szájából furcsán kigördülő hangokat, mondatokat. Világéletében imádott alkotni, építeni, ám mivel a felsőoktatásban a vizsgákon sokat kellett volna beszélni, nem tanult tovább, építési műszakvezető lett. Egy percig sem bánta ezt a döntést, a munkájában maximálisan kiteljesedett, közvetlen munkatársaival is nagyon jó viszonyt ápolt. Bara egy romkocsmában lépett be az életébe, vagyis inkább berobbant. A határozott, intelligens és csinos főiskolás lány azonnal elcsavarta a fejét, s noha a visszaemlékezésekből már korán felsejlik mennyire idegennek érezték magukat a másik világában, győzött a szerelem, összeházasodtak. Alexa születését mindketten örömmel élték meg, s az első félelmek után Bálint kifejezetten szoros, szeretetteli kapcsolatot épített ki vele. Örök cinkosai és támaszai voltak egymásnak, nem véletlen tehát, hogy a hirtelen jött válás ötlete mindkettőjüket felzaklatta.
 
"Amikor Bara már naponta megállt, Bálint végre megkérdezte, mi a baj. Nem tudott jól kérdezni, senki se tanította rá, és egyébként se szeretett beszélni. "
 

Mennyire bonyolultak az emberi kapcsolatok? Elmondhatatlanul. Vegyük például Bálint és Bara esetét, akik tényleg szerelemből házasodtak, a köztük lévő számos különbség ellenére egy jó darabig boldogan éltek. A történet során igazából nem is derült ki konkrétan, hogy a nő miért akart elválni, így csupán a személyes véleményemet tudom elmondani: elfáradt. Belefáradt abba, hogy úgy tegyen, nem zavarják azok a dolgok, amik igazából nagyon is bosszantották, idegesítették. Nem állítom, hogy nem szerette a férjét, de az én olvasatomban többször is azt éreztem, kevesli, lenézi a férfit, sokszor hangot is adott annak, hogy többre is vihetné, miért nem teper jobban. Egy idő után már nem mondogatta ezeket a dolgokat, de véleményem szerint egyre több hibát talált a férfiban, s ezeket magában ellene fordítva fortyogott évekig. Bálint teljesen másként élte meg ezt, ő kifejezetten büszke volt okos, agilis feleségére, erején felül dolgozott, hogy mindent megadhasson a családjának, sőt, még annál is többet. Ennek persze ára volt, nem tudott velük annyi időt tölteni, amennyit felesége elvárt volna, s egy idő után ebből is csak újabb tüske lett. Kinek van igaza? Nem tudom eldönteni, de ha őszinte akarok lenni, én végig Bálint oldalán álltam. Furcsa/nem furcsa módon (nem tudom ez mennyire volt tudatos) végig azt éreztem, hogy ő meg lett vezetve. Szerette a feleségét, imádta a gyerekét, tényleg ők voltak az élete értelmei és motivációi, végül mégis ő végezte pszichológusnál, pánikbetegként. Bara egyértelműen rá hárított minden felelősséget, ráadásul még annyira sem tisztelte, hogy leüljön vele és megbeszéljék ezt az egészet. Eldöntötte, hogy elmegy, és a másik két fél meghallgatása nélkül le is zavarta az egészet.

"Végül is az apámról szól az anyagom. Tízéves koromban lelépet. Vagyis ott maradt a kétszintes, panorámás házban a Dunánál, minket meg elpaterolt egy nyomi kis albérletbe. Azóta havonta egyszer találkozunk. Nem szerepelt valami jól a válás óta, szóval nem vagyok kíváncsi rá."

Alexát én végig nagyon szerettem és együtt éreztem vele. Igen, sokszor volt arrogáns és tűnt érzéketlennek, igen, előfordult, hogy igazságtalan volt. Annak fényében viszont, ahogy az egész válás és az azt követő évek zajlottak, ebben semmi meglepő nem volt. Borzasztóan haragudtam Barára, mert teljesen az apja ellen hangolta a gyereket, plusz az állandó kétértelmű megjegyzéseivel és pocskondiázásával elérte azt is, hogy a kislány abban a hitben nőjön fel, hogy az apja nem volt kíváncsi rá. Ezt roppant méltatlannak és igazságtalannak tartottam végig a történetben, tekintve, hogy mind Bálintnak, mind Alexának óriási törés volt az elválás, mindketten bele is betegedtek. Érdekes, hogy Bara volt az egyetlen, aki látszólag könnyedén viselte ezt a helyzetet, de mivel az ő nézőpontját nem ismertem meg konkrétan, nem akarom leszólni. Az viszont tény, hogy az apa-lánya kapcsolat megromlásán ott a keze nyoma, borzasztó igazságtalanul és önkényesen alakította saját kedvére a dolgok alakulását. Egy helyen a nagymama tökéletesen összefoglalja Bara jellemének fő mozgatórugóját: gyerekként másodhegedűs volt a testvére mellett. A házasságában végre megkapta az áhított főszerepet, ám a gyerek születése ismét letaszította a trónról, már nem ő volt a legfontosabb. Azt hiszem ennél jobban nem lehet összefoglalni az ő szerepét: a válás után ki akarta sajátítani Alexa szeretetét és ehhez sajnos minden eszközt sikeresen fel is használt. A lányból igazi "szenvedő" művész lett, s noha kapcsolatai érthető módon millió feszültségtől izzottak, az útkeresése szépen visszatükrözte azt a veszteséget, amit az apja hiánya okozott neki. 

"Aztán értem én az anyádat különben. Az apjáék a Szilvivel voltak oda mindig, vele nem nagyon foglalkoztak, ő csak a nagylányuk volt, apád meg az első időkben mindent odatett a segge alá. Amikor megszülettél, és egymásba gárgyultatok apáddal, anyád, gondolom, megint úgy volt vele, hogy nem kell senkinek."

Kalapos É. Veronika

Kalapos Éva Veronika
 
Nagyon tetszett és kifejezetten értékelem, hogy az írónő férfiszemszögből írt, ráadásul úgy, hogy megmutatta a másik oldalt is. Gyakori sztereotípia, hogy a válásban a férfi a hibás, nem tesz semmit a kapcsolatért, nem foglalkozik eleget a gyerekeivel, stb. Üdítő volt máshonnan nézni a dolgot, legalábbis nekem óriási pluszt adott az olvasáshoz és magához a történethez. Nem hatásvadász, nem akar nagy csavarokat és tragédiákat, hiszen maga az elhidegülés és a válás is tragédia. Tökéletes látkép arról, hogy a férfiagy mennyire másként működik, egyszerűbben, s talán lényegre törőbben, ám vitathatalna az is, hogy a túlkombinálás nem az ő műfajuk. Szomorú dolog, hogy a szerelem elmúlik, megfakul, az egykor oly vonzó apróságok átfordulnak zavaró tényezőbe. Van akinél eljön a pont, ahol besokall és tovább áll, valaki pedig némán elfogadja és marad. Mindenképpen nehéz döntés ez, gyerekkel a batyuban pedig még hatványozottabban. Én úgy gondolom, Kalapos Éva Veronika nagyon szépen és finoman nyúlt a témához, s amit külön köszönök, hogy azért hagyott egy kis reményt is. Bálintot és Alexát nagyon megszerettem, s ha nagyon magamba nézek, Barát is érteni vélem valahol...valahol nagyon mélyen. :) Minden fájdalma ellenére szerettem ezt a történetet. Egyszerre volt nagyon modern, mégis régimódi, tömör, mégis sokatmondó, és legfőképpen nagyon életszagú. Családregény kedvelőknek kifejezetten ajánlom!
 
A kötetért hálás köszönetem az Athenaeum Kiadónak! <3