Két évvel ezelőtt akadt kezembe Szép Zsolt Kárpát Walzere, ami jött, látott és győzött, azonnal a kedvenceim listárjára ugrott, ráadásul visszaadta a kedvem a fantasyk olvasásához.

Két évet vártam a folytatásra. Két évig agyaltam rajta, hogy hova lehet ezt még fokozni?! Két évig izgultam, hogy jó legyen a folytatás, mert annyira akartam szeretni. Két év után végre megjelent, a kezembe foghattam, és végre-végre elolvashattam. Nem is csupán elolvastam, beléptem a történetbe, a szereplőkkel együtt léteztem, éreztem a fájdalmukat, a veszteségeiket, a reményeiket. Visszarepültem a múltba, ahol még félve tisztelték és szerették az emberek a természetet, mert Ő az úr. Ahol a jó és a rossz harcában csak kapkodtam a fejem, mert gyakran fordult át egyik a másikba, hiszen nem létezhetnek egymás nélkül. A népi hiedelmek, mese-és mondabeli lények korába, akikben ma már nem hisz senki, pedig egykor részesei voltak az egyensúlynak. Zsolt nem csak folytatott egy történetet, magasabb szintre emelte azt, és új, sötétebb színekkel árnyalva még izgalmasabbá, letehetetlenebbé varázsolta. A régi hősök mellé újak érkeztek, az ellenségek új szövetségesekre találtak, s ismét bebizonyosodott, hogy soha semmi nem csak fekete vagy fehér. FÜLSZÖVEG:

A Lúdvérc legyőzése csak a kezdete volt egy még nagyobb harcnak a sötét és a fény erői között, miközben mindkét táborra egy sokkalta nagyobb hatalom készül lesújtani az ismeretlenből. A Kárpát Walzerben megismert főhősök folytatják a harcot a gonosszal, amelyre valójában egyikük sem vágyott, és amit soha nem akartak megvívni. Rá kell azonban döbbenniük, hogy bármekkora veszteség érte őket a múltban, bőven maradt még veszítenivalójuk ebben a véget nem érő háborúban. 

Varázslattal, fájdalommal, tündökléssel és éjfekete rettegéssel teli ékszerdoboz a Kárpát Walzer világa. A történet ismét a magyar mese-és mondavilág ismert vagy kevésbé ismert elemeit vegyíti egy sajátos, misztikus kalandregény fordulataival, mindezt egy egyedien romantikus családtörténetbe csomagolva. A regényben feltárul előttünk az 1870-es évek Monarchiája, amely illő és korhű hátteret nyújt a történet fény és árnyék mentén kibontakozó cselekményhez.

A Sárkányhant egy akciódús, feszes kaland, és ugyanúgy elvarázsol egyedi stílusával, mint a különleges hangulatot sugárzó előzménye. A jók oldalán visszatérnek ismét hőseink, miközben az árnyékok is életre kelnek, és új karakterek lépnek elő belőlük, akik még félelmetesebbek, mint azok, akikkel eddig szembe kellett nézniük. Egy biztos, akár aggódunk az egyikért, akár gyűlöljük a másikat, mindenképp erősen kötődünk hozzájuk.

A Kárpát Walzer világa nem történelemórák anyagául íródott - helyette felnőtt mesét sző, és ezzel egyedülálló világot teremt. Történetének fonala sokszor metszi a valóságot, néha azzal együtt fut, gyakran azonban messzire eltávolodik attól.

A könyvet itt találod

A bevezető után azt hiszem nem lesz nagyon meglepő ha azt mondom, ez egy tökéletes második része volt a történetnek. Féltem tőle, igen. A kezdés annyira erős, magával ragadó és izgalmas volt, hogy minden várakozásom ellenére ott motoszkált bennem, hogy ezt kb. lehetetlen mégegyszer ennyire jól megugrani, legalábbis az eddigi tapasztalataim alapján. Jelentem: itt a bizonyíték, hogy bizony a folytatás is lehet legalább annyira, sőt még annál is jobb, mint a start. Kicsit szomorú voltam, hogy a kötet vastagsága nem érte el az előzőét, mert nekem az is túl gyorsan elfogyott, hát még ez. :) A borító ismét remekül sikerült, Zsolt saját ötlete alapján készült, s ami nekem óriási plusz pont: totálisan harmonizál a másikkal. (Tudom, tudom, megint sekélyes vagyok.XD) A számomra oly kedves kis belső illusztrációk is megmaradtak, egyszóval a külcsínnel nagyon elégedett vagyok, jöjjön a belbecs.

A történet óriási hőségben, szárazságban indul újabb útjára, nincs termés, egyre kevesebb a víz, a természettel valami nagyon nagy baj van. Mit ad Isten, amikor olvasni kezdtem, pont óriási hőség volt, így azonnal azonosulni tudtam a leírtakkal. Titokzatos betegség szedi az áldozatait, és az erdő mélyén is ólálkodik valami sötét, gonosz hatalom. Brrrr! Zseniálisan nyomasztó kezdés, kétségem sem maradt, hogy ez bizony jó lesz! A vidékről a városba ugorva sem jobb a helyzet, ott is mozog valami félelmetes az éjszakában, s bár az igazi arcát még nem fedte fel, igencsak baljós események sora veszi kezdetét. Mindkét helyszínen elszabadul a pokol, így régi és új hőseink ismét rákényszerülnek, hogy felvegyék a harcot, bár még az előző okozta tragédiákat és veszteségeket sem volt idejük feldolgozni. Csoda hát, ha bekeményítenek? Egy cseppet sem, és ezért egy óriási pirospont Zsoltnak! Én személy szerint nagyot csalódtam volna azt hiszem, ha az előző kötetben történtek után csak úgy, bármiféle negatív(?) hatás nélkül ment volna tovább a mese. Itt rögtön meg is kérdezném magamtól, hogy oké-oké: mi számít negatívnak? Jelen esetben teljesen érthető, fontos karakterfejlődések mentek végbe, amiken lehet, hogy elsőre felhúztam a szemöldököm, de aztán elégedetten nyugtáztam, hogy igen, ennek valóban ez a "jó" következménye. Az a szereplő, aki nálam a legnagyobb változáson ment keresztül, egyértelműen Körmöczi Zsuzsanna. A Walzerben már megjáratta vele Zsolt a hadak útját, ami végérvényesen megváltoztatta az életét, most azonban ő is olyan vonásokat kapott, amik már megkérdőjelezhetőek a tipikus jó vagy rossz oldalra állításban. Nekem ez nagyon bejött, mert bár kemény döntéseket hozott, annál is keményebb tettekre ragadtatta magát, mégis imádtam, hogy ennyire vagány szupernő lett belőle. Spoiler: ő az egyik kedvenc karakterem! <3 A másikról most nem írok, mert a felbukkanása spoiler lenne, de annyit elárulhatok, imádom, hogy Zsolt mer és tud is brilliáns, erős női szereplőket alkotni.

Ez a kötét ismételten ízig-vérig magyar, minden tekintetben tökéletesen autentikus és korhű. Csak elképzelni tudom, hogy mekkora munka van abban, hogy minden egyes részlet ilyen mértékben passzoljon és belesimuljon a kor jellegzetességeibe. A szóhasználat, a jellegzetes kifejezések, a ruhák, a fegyverek...minden a helyén van, semmi nem lóg ki egy hangyányit sem. A sorok között megbújó korszellem, társadalmi jellegzetességek olyan finomsággal lengik körbe az eseményeket, hogy észrevétlenül teljes betekintést kapunk a 70-es évek világába. A falvak épületei, a nagyváros struktúrája és annak leírása annyira pontos, az olvasó látja maga előtt a képeket, érzi az illatokat, hallja a hangokat. Számomra ez az alapja a jó történetnek, amikor annyira bele tudok vonódni az egészbe az ilyen finom részletek által, mintha tényleg ott lennék. A fantasy oldal is maradt hungarikum, számos olyan régi hiedelem és lény elevenedik meg a lapokon, amik őseink előtt nagyon is ismertek voltak, ma már viszont kevesen emlegetik őket. Párat megemlítettem a nagyikámnak, azonnal tudta miről van szó, őriz pár mesét róluk. 

A Sárkányhant nem tolakodóan, ám annál hatásosabban foglalkozik olyan társadalmi és környezetvédelmi problémákkal, amik napjainkban igencsak nagy figyelmet érdemelnének. A természet egyensúlyának felbomlása, a világméretű időjárási anomáliák és azok következményei talán már senki előtt sem ismeretlenek, ha tetszik, ha nem, jelen vannak. Az elmúlt hónapokban a járvány okozta morális változásokat is bőven megtapasztalhattuk, kétségtelenül félelemmel, dühvel, frusztrációval volt/van tele a világ. A másság, a normáktól eltérő kinézet, életvitel, gondolkodás még most is kap hideget-meleget, hát még akkoriban. Egy önálló, tehetős, ambiciózus nő a 70-es években? Szegény Zsuzsannánk finoman szólva sem volt a társasági élet kedvence. Egy fél arcot beborító sebhely? Csakis torzszülött, boszorkány, gonosz tündér lehet az illető, az akkori nézet szerint legalábbis mindenképpen. Egy szó mint száz, remek labdák vannak feldobva, amik örökérvényűek, el nem múló problémák, külön köszönet azért, hogy ezek is bele vannak szőve a történetbe.

Ismét remekül szórakoztam, s emelett annyi idézetet gyűjtöttem ki magamnak, ami nálam az igazán jó könyvek fő ismérve. Sötétebb, kegyetlenebb, fájóbb olvasmány volt, mint a Walzer, de cseppet sem bánom, ettől csak még jobban tetszett. Hőseink útja egyre sötétedik, egyre mélyebbre vezet, s néhányuktól fájó búcsút kellett vennem. Határozottan jól áll a folytatásnak ez a félelmetesebb, nyomasztóbb köntös, egyértelmű, hogy ebben a harcban lesz még része tragédiákban mindenkinek. Ettől azonban csak még szerethetőbb, még emberibb az egész, hiszen mi magunk is így fejlődünk az életünk során, reagálunk a bennünket érő dolgokra. A környezetünk pedig ránk reagál, s legyen az jó, vagy rossz, így olvadunk bele mind döntéseink által az egységbe. Köszönöm az élményt, le vagyok nyűgözve és repesve várom a folytatást most már minden félelem nélkül, mert immáron két kötet is azt bizonyítja, hogy Szép Zsolt szeret is, és tud is abszolút minőségi könyveket írni! Rajongok! <3

Hálás köszönetem Zsolt, hogy elolvashattam! <3