Azt már tudjátok rólam, hogy bár régebb óta vagyok fiatal, rajongok az ifjúsági irodalomért és könyvekért.
Számomra ezek azok az olvasmányok, amik átlendítenek egy-egy holtponton, és teljes mértékben kiszolgálják a könnyedebb, ám nem pehelysúlyú történetek iránti vágyamat. Azt is sokszor meséltem már, hogy külön gyűjtögetem a gyerkőceimnek azokat a köteteket, amiknek fontosnak tartom a mondanivalóját és úgy általánosságban is szívesebben adok a kezükbe olyat, aminek ismerem a tartalmát. A Manó Könyvek évek óta megbízható társam a választásaimban, az ifjúsági irodalom palettájuk nem csupán széles, hanem színes is, minden korosztály számára tartogat remek olvasmányokat. Én most a kicsit idősebb, 8-10 éves kortól ajánlott könyveket céloztam be magamnak, ezek közül hoztam hármat, amik által ismét szuper élményekkel lettem gazdagabb.
Tamzin Merchant - A térképészek
FÜLSZÖVEG: Amióta Kordélia felfedezte a titkos térképet apja távcsövének rejtett zugában, esténként London utcáit járja, hogy kiderítse, vajon melyik városrészt ábrázolja. Biztos benne, hogy az apja nem tűnt el, amikor a hajója odaveszett, és tudja, hogy a térkép elvezeti hozzá, csak rá kell jönnie a titkára.
Arra persze nem számított, hogy a nyomokat követve rábukkan a Térképészek titkos társaságára, és hogy kiderül, a varázslat nem csupán a Mesterek tudománya, hanem mindenhol ott rejlik, csak meg kell tanulni észrevenni…
Ám Kordélia nyomozása korántsem veszélytelen! A Mestereknek össze kell fogniuk – nemcsak azért, hogy a legifjabb Kalapos megtalálja az apját, hanem hogy megmentsék az ősi varázserőt, mielőtt végleg kiveszne a világból!
Tavaly ez volt az egyik legjobban várt megjelenés számomra a zsánerben, imádtam az első részt, írtam is róla itt. Varázsvilág, kalandok, barátság, mi más kell egy izgalmas gyerekeknek szóló történethez? Az írónő emelt is egy jó nagyot a lécen, ugyanis a folytatás szerintem még szuperebb lett, mint a kezdet. Kordélia továbbra sem adja fel hitét, hogy édesapja életben van, s emiatt titkos éjszakai kalandokba bonyolódik, jelek és nyomok után kutatva. A megoldás ott van az orra előtt, de az utolsó kirakós darab valahogy nem akar a helyére kerülni. Természetesen a véletlenek összjátéka jó irányba vezeti őt is és társait is, ám odáig számos izgalmas és tanulságos esemény vezet. Merchant ügyesen csempészett bele örök igazságokat az elbeszélésbe családról, barátságról, szeretetről és leginkább arról, hogy a látszat mögött gyakran bújik meg teljesen más igazság. Azt hiszem jelen világunkban igazán fontos üzenet ez az ifjak számára, hiszen korunk rákfenéje a külsőségek vakító káprázata, ami mögött elsorvadnak a valóban értékes dolgok. A tudás érték és hatalom egyben, főhőseink ezt is jelesen képviselik, nyitottak és elkötelezettek a tanulásban, bár gyerekekhez méltóan azért néha szívesen kihagynának egy két oktatást. :) Kordélia egyfajta hídként is szerepet kap az események alakulásában, ő az átvezető a régi sérelmekből a lehetséges új összefogásba, ami az egyetlen lehetőségnek tűnik, ha a Mesterek nem akarják, hogy a varázslat végleg eltűnjön a világból. A kislány nagy tanító, bátorságával, kitartásával és őszinte kíváncsiságával megleli a helyes utat, melyen nem csupán barátai, de a felnőttek is követni kezdik. Kalandos utazás volt földön, vizen, levegőben, melyhez ismét Paola Escobar zseniális illusztrációji szolgáltatták a körítést, megkönnyítve ezzel a dolgunkat egy-egy izgalmas rész vizualizálásában. Mint fentebb említettem, még az első résznél is jobban szerettem, nagyon várom a kis Kalapos lány kalandjainak következő részét! 7-8 éves kortól bátran ajánlom a gyerkőcöknek, teljes mértékben érthető és követhető az ő számukra is. A fejezetek ideális hosszúságúak, akár közös, akár önálló olvasáshoz is szuper választás a mágia kis rajongóinak. :)
Lindsay Galvin - Barátom, az oktopusz
FÜLSZÖVEG: A tizenkét éves Vinnie Fyfe miközben Párizsban dolgozó kalapkészítő anyja visszatérését várja, a brightoni akvárium mellett dolgozik egy teázóban. Egy óriási polip érkezése örökre megváltoztatja az életét. Vinne, művészi adottságát felismerve, rajzolni kezdi a hatalmas állatot. Hamarosan rájön, hogy színek segítségével képes kommunikálni a lábasfejűvel, és – miközben egy izgalmas rejtély kezd tisztázódni – felfedezi, hogy mi az igazi bátorság…
Nem túlzok, ha azt mondom, a házunkban alsó hangon vagy tíz polip leledzik. No nem igaziak, csupán plüssök, egyik cukibb, mint a másik. A gyerekeim egészen apró koruk óta vonzódnak hozzájuk, mindenféle színben és méretben bespájzoltuk őket, a mai napig használatban vannak. Vitathatatlan, hogy az állatvilág egyik legérdekesebb, legkülönlegesebb állatáról van szó, bár ha alaposabban megvizsgáljuk, általánosságban jobban szeretik gonosznak, pusztítónak, szörnynek feltűntetni, különösen kraken formájában. Lindsay Gavin teljesen más oldalról közelítette meg a témát, az egyetlen közös a titokzatosság, a sejtelmesség maradt. Vinnienek viharsebességgel kell elhagynia otthonát, imádott édesanyja pedig, akivel soha nem voltak még távol egymástól, kurtán-furcsán beköltözteti a nagynénjéhez Brightonba. Az már az elejétől érezhető, hogy a kedves mama körül nem stimmel valami, s az események kibontakozásával ki is derül, hogy bőven van vaj a füle mögött. Kicsit elszomorított ez a szál, mert igazából a főhősnek rá kellett jönnie - SPOILER -, hogy az anyukája nem igazán jó ember, hozott pár döntést, aminek a következményei végül utolérték. Személy szerint egyáltalán nem szimpatizáltam kicsit sem Vinnie anyukájával, bár gondolom ez is volt a cél, de sajnáltam a kislányt, akinek szembesülnie kellett vele, hogy a szülők nem mindig támogatóak és gyakran káros mértékben telepszenek rá a gyerekeikre. Az anyai szál szoros vonzata a viktoriánus kor munkás osztályának élete, ami elég szemléletesen, néhol drasztikusan van ábrázolva. Nem tudom gyermek olvasóknak ez a mondanivaló mennyire jön át, de elég hangsúlyos a történetben, szóval ennek fényében ajánlanám olvasásra. A polipos szál viszont egyszerűen lenyűgöző, annyi új információt tartalmaz izgalmasan, érdekfeszítően tálalva, hogy az már zseniális. Galvin megszőtt egy szívmelengető barátságot ember és állat között - tuti befutó -, miközben kitágította a főszereplője világát, megtöltve azt barátokkal, szeretettel és újonnan nyílt rálátással a világ csodáira. Hullámzó tengerpart, sütiillatú kalandok és egy imádnivaló nyolckarú óriás, aki mindent megváltoztat. Vinnie óriási átalakuláson ment át, pont mint egy aprócska virág, aki miután kikerült a búra alól, megfelelő, szerető gondoskodás mellett szépen kivirágozhatott. A kötet kívül belül csodás, hála a szépséges borítónak és a rengeteg belső illusztrációnak, amikkel végig óceáni környezetben érezheti magát az olvasó. Külön kiemelném a könyv utolsó oldalait, ahol tudományos tényeket, történelmi háttér adalékokat és még egy fincsi sütireceptet is megosztott a kötet szerzője.
Emma Carroll - Deresvölgy legendája
FÜLSZÖVEG: Tilly izgatott lesz, mikor Will korcsolyázni hívja Deresvölgy kastély tavához. Senki sem szívesen merészkedik oda. Az a hír járja, hogy kísértetek járják a vidéket… Tíz évvel ezelőtt a tóban halt meg Kit Barrington, az ifjú vikomt. Ám Tilly szereti a kihívásokat. Csakhogy a kaland rosszul végződik. A jég betörik a lány alatt, és ő a vízbe zuhan. A halál előtti pillanatban gyönyörű angyal tűnik fel a vízben, és megmenti őt – nem más, mint Kit Barrington szelleme. Kit szeretné, ha Tilly megoldaná a halála rejtélyét, és végre békében nyugodhatna. Tilly, hogy a végére járjon a titoknak, beáll a deresvölgyi kastélyba szobalánynak. A komor kastély minden szegletében a halál árnya rejtőzik, és Tilly hamarosan felfedezi a sötét titkok forrását. A Deresvölgy legendája lebilincselő történelmi kalandregény. Tilly története szerelemről és veszteségről szól, és arról, hogy a megbocsájtás nyitja meg az utat a gyógyulás felé.
A három könyv közül azt hiszem ez állt hozzám legközelebb mondanivaló szempontjából, bár pont emiatt én nem ajánlanám tíz éves kortól. Igen, ezzel mindig bajban vagyok, csak a saját gyerekeimből tudok kiindulni, de személy szerint jómagam nem adnék ennyi idős olvasó kezébe kísértetektől hemzsegő olvasmányt. Fantasztikus? Nagyon is! Izgalmas és nyomasztó? De mennyire! Elgondolkodtató? Abszolúte! Viszont mindenképpen idősebb korosztálynak. A történet tele van titkokkal, gyásszal, valamint kísértetek lapulnak a tó jege alatt, és a kastély sötét zugaiban. Néhány fejezetnél még én is borzongtam és esténként többször kaptam fel a fejem, honnan jött a zaj?! :) Szóval szerintem óvatosan a könyvvel, mert azért a temetőben való flangálás és a titokzatosan lebegő, majd összetörő edények nem valók minden gyerek kezébe! Mindezek mellett Carroll szépen adagolta a gazdagok és szegények között húzódó társadalmi szakadék mibenlétét, a szülő-gyerek kapcsolatok bonyolultságát és a gyász különbözőképpen való megélésének szakaszait. Egyrészt mesél családról, ahol a szürkeségből kitörni vágyó apa elindul megvalósítani álmait, hátrahagyva ezzel kisebbik lányát, akinek ő volt a mentsvára. Mesél barátságról és arról, hogy néha a kifelé mutatott arc egy teljesen más embert takar, csupán esélyt kell adni arra, hogy megmutatkozhasson. Nem utolsó sorban mesél veszteségekről, melyek feldolgozhatatlanok, de az élet kíméletlenül megy tovább, muszáj utat találni a holnaphoz. A kötet kiválóan elegyítette a borzongató, kísértetekkel teli históriát szívmelengető felismerésekkel, a mondanivalója pedig örök: mindannyian másként éljük meg az örömeinket és a bánatunkat, de szeretettel és őszinte odafigyeléssel nincs olyan sötétség, amire ne jönne virradat. Tilly és társai teljes mértékben szerethető karakterek, történetük pedig lebilincselően izgalmas, de tényleg ajánlom előolvasni, mielőtt gyerek kezébe adná valaki.
Ezek lettek volna az utóbbi időben olvasott kedvenc ifjúsági regényeim, ám a sor nem zárult le, számos hasonló szuper élmény várható a közeljövőben a kiadó idei terveit elnézve. Plusz izgalomként nagyobbik gyermekem idén már maga is beavatott lett a betűk birodalmába, így még közelebb kerültek hozzánk azok az esték, amikor megfordulnak a szerepek: ő fog olvasni nekem.
A könyvekért hálás köszönetem a Manó Könyveknek! <3