David Walliams tavaly került nálunk porondra a Mamut a múltból című ifjúsági regényével, ami azonnal a kislányom kedvence lett, többször is el kellett olvasni egymás után.

Mindenképpen szerettük volna folytatni az ismerkedést a történeteivel, így esett a választás a Világ legrosszabb gyerekei sorozatra, mely nemrég került lezárásra a harmadik résszel. Bevallom nem egészen azt kaptam, amire számítottam, mert bár több fejezetet is elolvastunk a kötetekből, voltak olyan gyerekek és események, amelyekhez még nem tartottam korban és felfogásban érettnek a sajátjaimat. FÜLSZÖVEG

ELSŐ RÉSZTíz óvatosságra intő mese, tíz elragadóan rémes szereplő – a világszerte népszerű szerzőtől, David Walliamstől! Készen állsz arra, hogy megismerd a világ legrosszabb gyerekeit? Öt gusztustalan fiút és öt borzalmas lányt? Szófa Szófia például álló nap a tévét bámulja, végül annyira odaragad a kanapéhoz, hogy szó szerint elválaszthatatlanok lesznek. Aztán itt van Nyálas Nyikos, a fiú, akit a saját nyála sodor bajba egy iskolai múzeumlátogatáson. De ne feledkezzünk meg Bömbi Bertáról sem, aki megállás nélkül bömböl, és szörnyűséges hazugságokat talál ki. A történetből természetesen Rádzs sem maradhat ki. Az olvasók kedvence azonban ezúttal egészen szokatlan szerepben tündököl…

David Walliams évek óta vezeti az angliai gyerekkönyv-eladási sikerlistákat. Legújabb könyve szellemesen rosszmájú mesék gyűjteménye 10 elvetemült gyerekről, akiket a zseniális művész, Tony Ross színpompás illusztrációi keltenek életre.

AVLGY 1

A könyvet itt találod

MÁSODIK RÉSZ: Tíz újabb szellemesen rosszmájú mese, tíz újabb elragadóan rémes szereplővel. Elég bátor vagy ahhoz, hogy megismerj öt rettenetes lányt és öt rosszabbnál is rosszabb fiút? Ott van például Finnyás Fajsz, aki az édességen kívül semmit nem hajlandó megenni, így aztán a zöldségek és gyümölcsök egy szép nap fellázadnak ellene. Vagy Borzadály Hildegárd, aki imádja a férgeket, és legkedvesebb szórakozása, hogy másokat ijesztget. Persze Lusta Ádit se kell félteni. Ő az, aki sosem írja meg a leckéjét, mígnem egy este, meglátogatja őt a történelem öt leggonoszabb kísértete. Ez a Te könyved! Már ha szerinted is halálosan uncsik a rendes gyerekek!

AVLGY 2

A könyvet itt találod

HARMADIK RÉSZAmikor már azt hitted, biztonságban visszalopakodhatsz a könyvespolcodhoz… rád vigyorognak a világ legrémisztőbb gyerekei! Mert itt jön tíz vadonatúj mese a világ legeslegkiállhatatlanabb gyerekeiről. Kérkedő Kelemen annyira beképzelt, hogy végül felrobban a feje, Kriszti pedig teljesen kiborítja a szüleit az állandó hisztijeivel. Aztán ott van Kungfu Kinga, aki mindenkit leteper, és Hiú Hugó, aki annyira tökéletesnek hiszi magát, hogy a saját tükörképét csókolgatja az iskolai vécében…

AVLGY 3

A könyvet itt találod

Mitől lesz rossz egy gyerek? Konkrétabban mitől lesz valaki a világ legrosszabb gyereke? Walliams díszes társaságot szedett össze minden egyes részben, természetesen jócskán eltúlozva, felnagyítva, kisarkítva, ahogy tetszik. Leginkább a szokásos címkék kerültek terítékre: hisztis, beképzelt, makacs, akaratos, de akadt itt folyton éhes óriáscsecsemő, kanapéhoz ragadt tévéfüggő és még hosszasan sorolhatnám. Természeresen előre elolvastam a könyveket, s bizony akadt bőven bennük olyan, amit én még nem igazán szerettem volna felvezetni a gyerkőceimnek. Spoiler: halott kisbaba, mutáns zöldségszörnyek és társaik. A humor egy dolog, értem is és szeretem is, de az volt az érzésem, hogy főleg a második részben Walliems kicsit túllőt a célon. Számomra az első rész volt a legélvezetesebb, azt gondolom hogy az a leginkább gyerekeknek való. Sokat nevettünk a folyton pukizó Szeles Szandrán, a soha nem fürdő Szutykos Szirkán és a többieken. Ezek között a kis mesék között sok olyan volt, amivel a kicsik is simán tudtak azonosulni, hangosan nevetve kommentálták, hogy melyikük ki lenne. XD A második résznél kicsit alább hagyott a lelkesedésünk - főleg az enyém -, továbbra is azt gondolom, hogy ott túltolta az író, átesett a túl morbid humor határán, csak úgy dagonyázott benne. Szerencsére a befejező kötetben visszatért nagyjából az eredeti koncepcióhoz és visszavett az undiságból is. Természetesen tudom és értem, hogy a gyerekek számára viccesek a pukis, kakis, fikás szösszenetek, de van az a dózis, ami már egyszerűen sok. 

David Walliams

David Walliams (Forrás: WTYTYA Magazine)

Mindenképpen külön szót érdemelnek a fantasztikus illusztrációk, melyek Tony Ross kezeinek munkáját dícsérik. Összességében is figyelemre méltó a sorozat minden egyes darabja, igazán minőségiek, színesek, öröm őket kézbe venni. A számomra "erősnek" vélt sztorikat is úgy ugrottuk át, hogy a szöveg helyett a képek alapján találtuk ki a körítést, ami elég szórakoztató volt a remek rajzok miatt. Amúgy szerintem Walliams talán nem is annyira a gyerekeknek, mint a szülőknek szánta ezeket a görbe tükröt tartó anekdotákat, hiszen alapjáraton nincs rossz gyerek. Ezek a kisarkítottan viselkedő világ legrosszabb gyerekei nem maguktól váltak olyanná, amilyenek, ehhez bizony vastagon kellettek a szüleik is. Egy szó mint száz: vegyes érzésekkel értünk a trilógia végére, ami amúgy egyáltalán nem összefüggő, különálló kötetekként is megállják a helyüket. 12-14 éves kor alatt én egyáltalán nem, vagy előre elolvasva és megválogatva ajánlom, afölött pedig azoknak, akik csípik groteszk, angol humort. :)

Hálás köszönetem a Kolibri Kiadónak a könyvekért! <3