Ezt a kis történetet stílusan így tudnám röviden összefoglalni: szépségből szörnyeteg.

Egyik kedvenc Disney mesém a Szépség és a Szörnyeteg, ami nem volt mindig így. Kisebb koromban féltem a csúnya, torzonborz, hegyes fogú rémtől, később értettem meg csak az igazi mondanivalót, ami már igencsak közel áll hozzám. Nem minden a külső, sőt! Persze én sem vagyok álszent, egyértelműen kellemesebb látvány egy csinos pofi, vagy egy markáns arcél, ám az idő és az évek bebizonyították, hogy gyakran a legmutatósabb külső takarja a legrútabb belsőt, és fordítva. A mai világban (és eleve mindig is így volt) annyi „szörnyeteg” járkál pazar külső mögé bújva, nyomukban sebek, önbizalomhiány és keserű emlékek maradnak. A Herceg vagy Szörnyeteg megmutatja az előzményeket az elvarázsolt kastély uráról: ki volt ő, hogyan élt, milyen esmények és döntések vezettek odáig, hogy rémséges vadállattá változott. 

FÜLSZÖVEG: Mindenki ismeri az ősi történetet, amelyben a kegyetlen Herceg Szörnyeteggé változik. Aztán megjelenik egy gyönyörű lány, együttérzésével megváltoztatja a rémséget, aki végül bele is szeret, majd boldogan élnek, míg meg nem halnak.
Ám a történeteket, legyenek bár olyan jól ismertek, mint a Szépség és a Szörnyeteg, sokféle módon mesélik. De bármelyik változatot is hallja az ember, egy kérdés mindig megválaszolatlan marad: mitől változott a büszke Herceg a világtól elvonult, morózus Szörnyeteggé?
Íme, egy lehetséges válasz a sok közül, melyeket világszerte mesélnek. Történetünk hiúságról, gőgről, gyűlöletről és kegyetlenségről szól… na és persze: az igaz szerelemről. Ez a Szépség szerelmének a könyve.

A könyvet itt találod

Évekkel korábbról indul a sztori, amikor is főhősünk még jóképű, nagyreményű, ám annál szívtelenebb herceg volt. Saját magán kívül nem érdekelte semmi, öntelt, arrogáns, zsarnoki természetét csak kevesen tudták elviselni. Az írónő itt mindjárt hozott egy jó kis csavart, ugyanis a legjobb barát szerepét a meséből ismert ősellenség, Gaston kapta meg. Kiskoruk óta szoros szövetségben nevelkedtek, s a herceg talán egyedül barátja irányába nyílvánult meg öszinte szeretettel és elfogadással. Együtt dorbézoltak, együtt hajtották a nőket, együtt vadásztak, tényleg szinte mindent együtt csináltak. Sajnos kapcsolatukat mégis aláásta az irigység és féltékenység, az ifjú Gastonnak nem volt ínyére, hogy örökké csak második legyen cimborája mögött. Amikor a herceg szerelmes lett (látszólag) a szépséges Kirkébe, barátja addig-addig csepegtette „mérges” információit a lány származásáról a fülébe, míg kegyetlenül, porig alázva elhagyta. Pechjére Kirké és annak három nővére Lucinda, Ruby és Martha boszorkányok voltak, olyan varázserő birtokosai, mellyel könnyedén és alaposan torolhatták meg a csúfos szakítást.  Kirké nem volt gonosz, ő a csalódás ellenére is bízott abban, hogy az átokkal kellően megijeszti és jó útra térítheti a herceget. Választási lehetőséget ajánlott fel: vagy megváltozik és megpróbál őszintén szeretni, vagy marad minden a régiben és akkor az átok lesújt nem csak rá, hanem a kastély minden egyes lakójára. Kettőt találhattok, melyik verzió jött be. :)

"Nehéz sajnálni azokat, akik szánt szándékkal rohannak a katasztrófába. Ők önmaguk legnagyobb ellenségei,drágám."

Hercegünk látszólag nem dőlt be a kántáló banyáknak, úgy tett, mintha az egész csak egy rossz álom lett volna. Még egy új, „kamu-menyasszonyt” is szerzett magának megpróbálva azt a látszatot kelteni, hogy őrülten szerelmes. A naív Tulipán be is sétált a kelepcébe, ám nem túl váratlan módon a herceg őt sem szerette, pont ugyanolyan gonoszul bánt el vele, mint az összes többi lánnyal. Ez volt a pont az i-re: beütött az átok, a szörnyeteg külsőre is szörnyeteggé változott, már nem volt ami és aki megállítsa a lejtőn. Mire idáig eljutottunk, már úgy gondoltam, hogy ezt maximálisan meg is érdemelte. Nem csupán önző, szívtelen, öntelt volt, de már az élet szentségét sem tisztelte, egyetlen szóval ítélt halálra másokat. Tetszett és jól felépített volt az a folyamat, ahogy a boszorkányok átka önbeteljesítő jóslatként maga alá gyűrte a férfit, és megszületett a vérszomjas fenevad. Kedvenc szolgálói és a kastély népe is egyre csak fogyatkozott, szép lassan őket is elérte a varázslat, mellyel elsősorban a rém őrületét tervezte a három boszi fokozni, s egész jól sikerült is. Végig jellemző volt az a kettősség, ahogy a herceg tagadni akarta az egészet, de a változások a környezetében és a külsejében egyre szaporodtak, míg végül a belső kegyetlenség egyeduralma alá vonta nem csak az embereket, de az otthonukat is.

A kötet számos utalással kapcsolódik a Gonosz Mostoha történetéhez, illetve előrevetíti kicsit a következő kiadás főszereplőjének személyét is. A három bajkeverő boszorkány ugyanaz a trió, akik Hófehérke mostohájának átalakulásában is jelentősen kivették a részüket. Most sem nyughattak, a hugukat ért sérelem miatti elégtételként mindent megtettek, hogy holtan lássák a herceget. Számukra csakis a halál lett volna az egyetlen elfogadható penitencia, ám Kirké ezt máshogy gondolta. Csakis neki volt köszönhető, hogy a történet szépen átsiklott és belesimult az eredeti mesébe, amit meg már úgyis ismertek. 

Nekem nagyon tetszett ez az előzmény teória is, abszolút harmonizált és beleillet az ismert eseményekbe. Igazán találó szimbólum a szörnyeteggé változott herceg, akinek romlott lelke eluralkodott a szép arcán, s felfedte igazi valóját. Volt választása? Volt bizony. Élt vele? Nem. Megfizette a tanulópénzt kamatostul, s a lecke éppenhogy nem az életébe került. Bízom benne, hogy a tanulság nem úgy csapódik le, hogy a szerelmünkért meg kell változnunk, hanem inkább úgy, hogy aki igazán szeret bennünket, az akkor is képes meglátni es előcsalogatni belőlünk a szépséget, amikor mi magunk csupán egy szörnyeteget látunk a tükörben.

A kötetért hálás köszönetem a Manó Könyveknek! <3