Ezt a könyvet egymás után kétszer olvastam el: először egyedül, aztán az ötéves kislányommal. Gondolom nem fogtok meglepődni ha azt mondom, másodjára sokkal nagyobb élmény volt. :)
Korábban nem találkoztam még David Walliams egyetlen művével sem, így egyáltalán nem tudtam mire számítsak. Pontosan emiatt úgymond előolvastam, hogy mennyire kompatibilis a gyerek életkorával és igényeivel, s miután úgy ítéltem meg, hogy abszolút, bele is vágtunk. Ha azt mondom, hogy sírvva nevettünk esténként, akkor az éppenhogy csak megközelíti a valóságot. Annyira jól szórakoztunk mindketten (nyílván én a gyerekemen :)), ahogy befejeztük, a kislányom azonnal előről akarta kezdeni. Mutatom is a FÜLSZÖVEGet.
Amikor Eliza, a viktoriánus kori London utcáin élőárva először hall a jégszörnyről - vagyis a sarkvidéken talált gyapjas mamutról -, azonnal kíváncsi lesz, és mindent tudni akar róla. Egy véletlen folytán aztán szemtől szembe találja magát a behemót teremtménnyel, és innentől kezdve nincs megállás: az életre szóló kaland során Londonból egészen az Északi-sarkig jutnak!
Ismerd meg egy tízéves kislány és egy tízezer éves mamut örök barátságának lenyűgözően izgalmas történetét!
Először a saját, felnőtt szemszögemből osztanék meg pár gondolatot, amit mindig igyekszem szem előtt tartani, ha ifjúsági könyvet olvasok. Ezeknek a történeteknek nem én vagyok a célközönsége, nem véletlenül szerepel rajtuk életkor szerinti ajánlás. Ami nekem már nem annyira izgalmas, vagy vicces, az az adott korosztálynak nagyon is az. Ez fontos szempont a véleményalkotáshoz, mindig úgy kell nekiindulni, hogy ha annyi idős lennék, hogyan látnám, mennyire élvezném? Ezért is volt sokkal jobb másodjára, amikor első kézből éltem végig, hogy egy gyerekre mekkora hatással van ez a kis történet. Segítségül hívtam az én kis Elzámat, hogy szedjük össze pár pontban, miért is ajánljuk a Mamut mesét. :)
"Anya viccesen olvassa." Khm! Köszönöm, köszönöm, igyekszem. XD Jelen esetben azonban a viccesség nem kifejezetten a jól kitervelt, elváltoztatott hangomnak szól, hanem sokkal inkább annak, hogy Walliams rengeteg hangutánzó szót használt végig, amik hangos olvasásnál igencsak megdobják az élményt. CSITT! CSATT! BUMM! PUKK! CSÖRR! KATT!
"Muti azt a képet mégegyszer!" Minden egyes oldal illusztrált! Nálunk ez alapkövetelmény, és egyet is értek vele: sokkal jobb gyerekkel olyat olvasni, ami tele van képekkel. Jelen esetben minden IS rajzokkal van körítve, ráadásul ezek beszédesek, teljesen az éppen olvasottakhoz kapcsolódnak, így könnyen követhető az események alakulása. Mindenkihez tudtunk arcot társítani, többször vissza is néztük, hogy ki-kicsoda.
"Elizának majdnem ugyanaz a neve, mint nekem." Ez ugyan csak nekünk volt fontos szempont (bocsi :)), de itt megragadnám az alkalmat, hogy kicsit bemutassam a főhősünket. Az első fejezetek szívbemarkolóak, hiszen a kislány árva, ráadásul az árvaház ahol él, maga a pokol. Éheztetik, bántalmazzák, kínozzák, csakis a mesemondás ragyogja be a kis életét. Miután megszökik, London fagyos utcáin kénytelen boldogulni, s ez idő alatt egészen jó kis korrajzot is kapunk az akkori Angliáról. Eliza egy roppant talpraesett, vagány kiscsaj, aki valahogy minden zűrből győztesen keveredik ki, miközben azért a huncutság sem áll távol tőle. Amikor hírét veszi a Jégszörnynek, azonnal eldönti, hogy bármi áron a közelébe férkőzik.
"Lülü feneke a legviccesebb!" Oh, igen! XD Nálunk éppen az a korszak zajlik, amikor a PUKI és társai a legviccesebb szavak, így azonnal nagy sikere volt a kissé buggyant, de szimpatikus takarítónőnek, akinek a hátsó fertája többször is kihúzza hőseinket a pácból. Ő volt az abszolút favorit Eliza mellett, butuska kis megjegyzései, állandó bakijai újabb és újabb humorbombák voltak, amik jókorákat robbantak is. :) Mindezek mellett igazi támasza, kvázi pót-nagymamája lett a kislánynak, akire bizton számíthatott bármiben. Lülü mellett számos más jópofa karakter is felbukkan, és igazából a gonosz figurák is okoznak vidám pillanatokat. Szuperül vannak ábrázolva, mind külsőre, mind jellemre, így akár kép nélkül is remekül vizualizálhatóak lennének.
"Én is lehetek zsebtolvaj?" Háááát..... XD A viktoriánus kor Londonja igazán végletes volt: az egyik oldalon Viktória királynő és az elit, a máson pedig a nyomorgó, szegény köznép. A nők másodrendűek (erre pár utalás is esik a történetben), a tudományok gyerekcipőben járnak. Az utcán élők úgy boldogulnak, ahogy tudnak, leginkább lopnak. Nyílván egy gyerekkönyvnél nem is kell ebbe jobban belemenni, viszont külön dícséretes, hogy az író ebből is mutatott egy keveset azon a szinten, ami ennek a korosztálynak is még belefér.
"Mamutok élnek ma is?" Jó ötlet volt egy kihalt állatot feltámasztani, ráadásul a mód, ahogy történt, kifejezetten izgalmas és formabontó volt. Izgultunk, még egy kicsit izgultunk, aztán már nagyon izgultunk, de végül sikerült. XD A Jégkorszak mese óta a mamutokat jól kielemeztük már, így az nem volt újdonság, hogy kihalt fajról van szó. A történetben feltámadó Gyapjas egy igazi cuki kis szőrgombóc, aki a kezdeti riadalom után Elizában talál barátra és szövetségesre. Megható volt a két magányos kis lélek kapcsolatának alakulása és erősödése, ahogyan felváltva húzták ki egymást a balhékból. Volt egy-két kalandjuk, ahol lélegzetvisszafojtva vártuk, hogy mi sül ki ebből... Külön plusz pont a kötet végén a kis összegző, ismertető a mamutokról, ami segít helyrerakni a gyerkőcökben esetleg még felmerülő kérdéseket.
"A lányok bátrak!" Igen kislányom, örülök, hogy ezt így látod! A kötet telis tele van erős női karakterekkel: Eliza, Lülü, Viktória királynő, a zsebtolvaj banda tagjai. Miért jó ez? Szerintem azért, mert a kislányoknak azt sugallja, hogy bizony a lányok is lehetnek hősök (sőt!), a fiúknak meg azt, hogy a lányok is lehetnek hősök (sőt)! XD A mai világban nagyon fontos, legalábbis nekem, hogy ne csak olyan példákkal találkozzanak a mesékben a gyerekek, ahol a lány a gyenge hercegnő, aki várja az erős, talpraesett királyfit, hogy megmentse. Félre ne értsetek kell ez is, olvasunk ilyeneket is. De mindkét oldalról nézve nagyon pozitív üzenetnek tartom azt, hogy a legelnyomotabb, leghátrányosabb helyzetből induló kislány is önerőből fel tudja magát küzdeni bátorsággal, merészséggel, és kitartással.
"Szép a vége." Minden jó, ha jó a vége! - tartja a mondás, és így is van ez rendjén. Kell a jó befejezés, és itt meg is kaptuk. A jók elnyerték jutalmukat, a gonoszok meglakoltak, ki-ki érdeme szerint. Szuper izgalmas, mókás és tanulságos utazás volt ez a kis történet. Fontos üzenetek, szép mondanivalók, mindez gyerekszintre szabva, olyan formában tálalva, ami együtt olvasva tényleg mindnkinek remek szórakozás. Ugyan 8 éves kortól szól az ajánlás, én az 5 évesemmel olvastam, aki tűkön állva várta az esti olvasásokat. <3
Hálásan köszönjük a könyvet és az élményt a Kolibri Kiadónak! <3